Helsinki Figyelő

Egy szíriai fiatalember halála hívta fel a közvélemény figyelmét arra, hogy valami nagyon nagy baj van a szerb–magyar határon. Egy hónapja az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága adott hangot aggodalmainak, ma pedig a Human Rights Watch tette közzé megdöbbentő jelentését: a magyar oldalon egyenruhások rendszeresen és módszeresen bántalmazzák a menedékkérőket. Egyelőre a magyar állam szerint minden rendben van.

batazs_orfk.jpg

Június elsején egy 22 éves szíriai fiatalember, aki egyébként jó úszónak számított, belefulladt a Holt-Tiszába. Testvérével és unokaöccsével próbált meg átkelni a határon, de a túlélő rokonok szerint a magyar oldalról egyenruhások megdobálták és legázsprézték őket. Ismeretlen személyek ellen bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekményének gyanúja miatt nyomozás indult.

A tragédia után az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága közleményt adott ki, egyben kérte a magyar kormányt, vizsgálja ki a halálesetet és járjon utána, kik azok az egyenruhások, akik rendszeresen menekülőket támadnak meg, hogy visszakényszerítsék őket a szerb oldalra. A főbiztosságnak már akkor több mint száz esetről volt tudomása, amely során bántalmazták a határt szabálytalanul átlépőket. Az áldozatok csoportos, felfegyverkezett, egyenruhás elkövetőkről számoltak be. A kényszerítést az elkövetők veréssel, rugdosással, gázspray-vel, kutyákkal, gumibot- és viperahasználattal érték el.

A Helsinki Bizottságnak is számos külföldi számolt be ilyesfajta bántalmazásokról. A fóti gyermekotthonban több gyerek ügyfelünk egybehangzóan azt állította, hogy május 15-én „rendőrök” összeverték őket. „Gázspray-t használtak, ütlegelték és rugdosták őket. Az egyik gyermek elmondta, hogy a határzárnál történt elfogásakor a rendőrkutyát is ráeresztették, aminek következtében az orrán a beszélgetésünkkor [két héttel később] is szemmel jól látható hámsérülés keletkezett” – írtuk egy hónapja az ORFK határrendészeti főosztályvezetőjének. Egyben arra kértük őt, hogy haladéktalanul intézkedjék az ehhez kapcsolatos atrocitások kivizsgálására. Balázs László rendőrezredes aztán arról tájékoztatott bennünket, hogy a rendőrség „törvényesen és szakszerűen hajtja végre a határvédelmi és határ-ellenőrzési feladatait. […] A rendőrség minden esetben garantálja a humánus eljárást és az alapvető emberi jogok betartását a rendőri intézkedés során, továbbá mindent megtesz annak érdekében, hogy ezen elvek megsértőit felderítse, illetve megakadályozza az ilyen cselekményeket.”

A menekülők azonban továbbra is hasonló visszaélésekről számolnak be. A Human Rights Watch ma tette közzé jelentését, amely számtalan rémes és véres történetet ismertet. Az egyik így szól: Egy férfi, akit magyar területen belül, 30 vagy 40 ember, köztük nők és gyermekek társaságában állítottak meg, azt mondta, két órán át verték őket: – Ilyen verést még a moziban sem láttam. Öt vagy hat katona támadt mindegyikünkre, hogy megverjen minket. Műanyag bilincsekkel a hátunk mögé kötötték a kezünket. Mindennel ütöttek minket, ököllel, bottal vertek, lábbal rugdostak. Szándékosan okoztak komoly sérüléseket.”

Időközben egy július 5. óta hatályba lépett törvénymódosítás a rendőröknek lehetővé teszi, hogy a 8 km-es határsávban elfogott külföldieket a határzár elé „kísérjék”, gyakorlatilag a szerb oldalra zsuppolják vissza őket. Mindez újabb lehetőséget biztosít önkényeskedésre és az önkény elleplezésére. A rendőrség honlapján naponta közli, hány illegális belépésről van tudomásuk, abból hány esetben zárul az intézkedés visszakíséréssel, valamint mennyi a „megakadályozások” száma. Ez utóbbi teljesen rejtélyes fogalom, nem tudni a rendőrség mit is ért rajta. Mindenesetre a rendőrségi törvény sem ad eligazítást ebben.

Egyelőre nem tudjuk biztosan, kik garázdálkodnak a határ magyar oldalán, kik azok a rejtélyes egyenruhások, akik menekülőkre támadnak. De egyre biztosabb, hogy nem elszigetelt esetekről van szó. A magyar államnak kötelessége lenne felderíteni, rendőrök vagy katonák, mezőőrök vagy önbíráskodó paramilitáris banditák az elkövetők. Mindegyik eshetőség borzalmas, de ennél már csak az borzalmasabb, ha Magyarország ezt továbbra is elnézi a tetteseknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr168885028

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gáz a behajtási költségátalány 2016.07.13. 20:07:44

Polgári engedetlenségi mozgalom indítását javasoljuk "behajtási költségátalány" ügyben. Polgári engedetlenséggel nem tudnak mit kezdeni. Gandhi azzal szabadította ki a gyarmati sorból Indiát. Pedig az egy aranytojó tyúk volt az angoloknak. Teendő mag...
süti beállítások módosítása