Akár fél évig is őrizetben tartható a menedékkérő, s ha kérelmét elutasítják, őt pedig kiutasítják Magyarországról, újabb egy évet raboskodhat. A hatóságok sokszor olyanokat is elzárnak, akiknek esélyük sincs a hazaútra. Az olasz Szenátus vizsgálata bizonyítja, a hosszas idegenrendészeti őrizet nem pusztán embertelen, de értelme sincsen.

Rácsok a nyírbátori idegenrendészeti őrzött szálláson. Fotó: Móricz-Sabján Simon

A hírek februárban még arról szóltak, a magyar kormány fő szabállyá akarja tenni a menedékkérők őrizetbe zárását. Ez kormánypárti politikusok szerint azt jelentené, hogy minden külföldit, aki ún. biztonságos országból érkezik a zöld határon át és kér menedéket nálunk, noha semmiféle bűncselekményt nem követett el, őrizetbe helyeznének, azaz mindaddig börtönszerű körülmények között tartanának fogva, amíg vissza nem utaztatható. A tervek szerint a biztonságos országok listáját a kormány állítaná össze, és világossá tették, ebben a lajstromban Koszovó is ott lenne. Vagyis a koszovói menedékkérők év elejei dömpingjét tekintve, ez azonnal tízezrek őrizetét jelentette volna. Mostanában sem erről, sem a „megélhetési bevándorlókat” kipellengérező „nemzeti konzultációról” nem esik szó. Nem tudni, a kormány végleg elállt-e hajmeresztő terveitől, vagy pedig csendben mégis folyik tovább a jogszabály-előkészítés aprómunkája. Mindenképpen érdemes tehát foglalkozni a témával.

Noha a „megélhetési bevándorlásról” szóló parlamenti vitanapon a kormánypárti politikusok a külföldiek, menedékkérők jövőbeni bezárását azzal indokolták, hogy a kormány kezében nincsen más hatékony eszköz a „potyautasok” kiszűrésére és visszatartására, ez a lehetőség voltaképpen mindig is rendelkezésére állt a magyar államnak, és gyakran élt is vele. Jelenleg menekültügyi őrizetnek nevezik azt a jogintézményt, amely lehetőséget ad menedékkérők akár félévig tartó elzárására. Emellett létezik az idegenrendészeti őrizet, amely pedig arra szolgál, hogy a kiutasítás végrehajtásáig fogva tartsák a külföldit, akár egykori, elutasított menedékkérőt is. Indokolt esetben tehát, ha például szükség van a menedékkérő személyazonosságának kiderítésére és a rendelkezésre állása másként nem biztosítható, ma is elzárható a menedékkérő; illetve a kiutasított külföldi jelenleg is idegenrendészeti őrizetben tartható akár egy éven át, ha a hatóság alappal tart attól, hogy kiutasítást éppen a külföldi akadályozná meg (mondjuk azzal, hogy elszökik). Viszont semmi értelme és jogalapja nincsen a kiutasított személy olyan fogva tartásának, aki esetében teljesen világos, hogy a kiutasítás belátható időn belül nem lehet végrehajtani, mert például nincsen olyan állam, aki a külföldit visszafogadná. Az egyértelmű szabályok ellenére a Magyar Helsinki Bizottság mégis számos esetben találkozott olyan őrizetesekkel, akik kitoloncolására vajmi kevés esély mutatkozott.

Tehát az őrizet eszköze ma is adva van a magyar hatóságoknak. De vajon tényleg annyira hatékony ez az eszköz? Az olasz parlament felsőházának, a Szenátusnak a jelentése szerint egyáltalán nem.

Demokráciákban nem példátlan, hogy a kormánytól független valamelyik tekintélyes állami szerv vagy intézmény vizsgálja az idegenrendészeti őrizet hatékonyságát. Az olasz példa azonban azért is fontos lehet, mert az olaszok sok tekintetben hasonló cipőben járnak, mint mi. Évről-évre ütemesen növekvő számú menedékkérőikkel ők is az „Európa-erőd” egyik kapujának számítanak, és – részben legalábbis – ők is tranzitországnak tekinthetők, hiszen a menedékkérők és más migránsok jelentős része valójában nem náluk, hanem tőlük nyugatabbra és északabbra akarnak letelepedni.

Az olasz szenátusi vizsgálatból kiderül, hogy – szemben azzal, amit várnánk, és amire februárban még a magyar kormány is készült – a folyamatosan erősödő migrációs nyomás ellenére 2009 és 2013 között felére csökkent az őrizetbe vételek száma. Az is stabil trendként látszik, hogy a fogvatartottaknak csak 40–50%-át lehet végül kitoloncolni. A többieket pl. elengedik, mert bebizonyosodik, hogy nem lehet számukra papírokat beszerezni, megszöknek, vagy más (pl. egészségügyi) okból kell őket szabadítani.

De a szempontunkból talán a következő a legfontosabb: 2011-ben 30 napról 18 hónapra emelték az őrizet maximális időtartamát. Ez a feltűnő szigorítás azonban egyáltalán nem növelte a kiutasítás végrehajtásának hatékonyságát, hiszen míg 2010-ben a ténylegesen kitoloncoltak aránya az összes fogvatartotthoz mérve 48% volt, addig ez 2012-ben csak 2%-ponttal (statisztikailag elhanyagolható mértékben) javult, ráadásul 2013-ra 45,5%-ra romlott. A fogdákon ténylegesen eltöltött átlagos fogvatartási idő is csökkent 2011 és 2014 között. 2014 első felében ez egyébként 24 és 55 nap között mozgott.

Az is figyelemreméltó, hogy az olaszországi kitoloncolások számának csökkenésével párhuzamosan nőtt a támogatott önkéntes hazatérések száma. Ilyenkor a külföldi vállalja, hogy önkéntesen, de hatósági megfigyelés és anyagi támogatás mellett hazatér, cserébe nem kell számolnia a kiutasítás megalázó és negatív jogi következményeivel. Nálunk az év elején még koszovóiak adták a menedékkérők nagyobbik hányadát, és a kormány arról beszélt: a „nyakunkon maradnak” majd vagy hazaszállításuk aránytalanul sokba fog kerülni, mert a szerb hatóságok nem engedélyezik a csoportos közúti átszállításukat. Azóta azonban a buszos transzportok szabad áthaladásáról már megállapodott a szerb és magyar belügyminiszter, illetve a koszovói exodus is elcsendesedni látszik.

Az olasz példa jól mutatja, hogy

• akit néhány hónap alatt nem lehet hazatoloncolni, ott a kiutasítás végrehajthatóságának valószínűsége radikálisan csökken (ez megerősít korábbi hasonló eredményeket az Egyesült Királyságból és az USA-ból, valamint összecseng a magyar Kúria és a német Szövetségi Alkotmánybíróság iránymutatásával is);
• az őrizeti idő növelése ezen az időtartamon felül nem javítja a kiutasítások végrehajtásának hatékonyságát (viszont számos negatív következménnyel jár, mind emberi jogi, mind költségvetési szempontból);
• az önkéntes hazatérés – ha komolyan veszik és támogatják – járható út és folyamatosan bővíthető az érintettek száma.

Mindezeket megfontolva döntött úgy az olasz jogalkotó 2014 végén, hogy 18 hónapról 3 hónapra csökkenti az idegenrendészeti őrizet maximális időtartamát. A nyájas olvasó, most joggal kérdezheti: jó, jó, ez van az idegenrendészeti őrizettel, de mi van a menedékkérők bezárásával, mi van a menekültügyi őrizettel Olaszországban? A válasz egyszerű: ott olyan eleve nincsen.

Gyulai Gábor–Zádori Zsolt