Helsinki Figyelő

„Lombardia kórházaiban meg lehetett tanulni, fel lehetett mérni, milyen árat kell fizetni azért, amit az emberek büszkén dicsőségnek neveznek” – írta Jean-Henry Dunant (1828–1910) a solferinói csata borzalmainak láttán. A nemes lelkű svájci férfiú egyike azoknak a filantróp üzletembereknek, akik akár teljes vagyonukat és egzisztenciájukat hajlandók feláldozni valamilyen életbevágóan fontos ügyért. Ő a háborút tekintette az emberiség legfontosabb problémájának.

(Hangos változat, podcast itt.)

0624_solferino_2.jpg

tovább

Bírói ítélet nélkül mintegy tízezer embert internáltak és tartottak fogva embertelen körülmények között 12 hortobágyi, hajdúsági és nagykunsági kényszermunkatáborban. Volt, aki a családjával volt együtt, mást kiszakítottak szerettei közül. Ki tudja, „melyikük járhatott jobban”. A fogvatartottak állami gazdaságoknak dolgoztak 1950 és 1953 között. Az amnesztia után sokan nem térhettek vissza eredeti lakhelyükre, kártalanítást pedig senki nem kapott. Ezt is igyekeztek elhallgatni. Igaz, a csend nem volt tökéletes.

(Hangos változat, podcast itt.)

0623_hortobagy.jpg

tovább

Több verssort tudunk idézni tőle, mint más, a nemzeti kánonhoz sorolt költőktől. Mégis mintha feledés övezné munkásságának a „gyerekversek” melletti részét. Pedig sokrétű, grandiózus, lenyűgöző életművének ez a része is elmenyitogató. Weöres Sándor (1913–1989) ha nem is volt virtigli politikai, közéleti költő, mégis jelentős politikai költeményeket írt. Ahogy a bogárka szárnya, a nemi aktus, az öregség vagy az öröklét témája volt költészetének, úgy a politika, közös ügyeink és a politizáló ember is.

0622_weores.jpg

tovább

A menekültek világnapját 2001 óta ünnepeljük. A korábbi keltezésű afrikai menekültek napja miatt esett a választás erre a szép nyári napra. Furcsa módon az 1951-es genfi menekültügyi egyezményre is emlékezünk ma, amelyet ugyan július 28-án írtak alá, de oda se neki: a szépre emlékezni mindig érdemes.

0620_menekultnap.jpg

tovább

A burmai (mianmari) politika nagyasszonya élete során többet volt hazájában fogságban, börtönben és házi őrizetben, mint szabadon. Nincsen olyan jelentős emberi jogi díj, amit el ne nyert volna. Aung Szan Szu Kji (más átírásban Ang Szán Szu Csí) már 1991-ben Nobel-békedíjat kapott. Kiállása sokáig példaszerűnek tűnt, kortársai között egyenesen az erőszakmentes ellenállás legismertebb alakjának számított. Felettébb indokolt azonban a múltidő, mert később hazája hatóságainak a muszlim rohingyák elleni brutális fellépését nem akadályozta meg, sőt voltaképpen passzivitásával támogatta. 2018-ban az Amnesty International és Kanada is megfosztotta korábbi elismeréseitől. Két Aung Szan Szu Kji volna? És melyikre fogunk emlékezni? 

0619_aung_san_suu_kyi_1.jpg

tovább

Magyarországon sok évtizedes probléma, hogy a rendőrök, börtönőrök és más hivatásosok által elkövetett bántalmazások jelentős részben büntetlenül maradnak. 2014 és 2018 között összesen 3891 esetben tettek feljelentést hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt, és mindössze 120 esetben, azaz a feljelentések 3,1%-ában emeltek vádat. Eközben a hivatalos személy elleni erőszaknál – ahol leginkább rendőr az áldozat – 68%-os volt a vádemelési arány. A Magyar Helsinki Bizottság évtizedek óta foglalkozik a problémával, és javaslatai is vannak arra, hogyan lehetne eredményesebb a bűnüldözés a rendőri erőszak területén is.

2_bantalmazasos.png

tovább

A kelet-berlini munkásfelkelés olyan volt a kelet-európai kommunista blokknak, mint a Szovjetuniónak a kronstadti lázadás 1921-ben. Mindenki számára fontos tanulságokkal járt. A hatalmon lévők azzal szembesültek, hogy az új, elvileg magát proletárdiktatúrának nevező rezsim egyik legkomolyabb ellenfele éppen a városi néptömeg, leginkább a munkásság lehet. A társadalom pedig megtanulhatta, kíméletre ne számítson, ha a rendszer alapjait támadja.

0617_berlin_3.jpg

tovább

Nagy Imrét 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése, vezetése és hazaárulás vádjával, a fellebbezés lehetősége nélkül ítélték halálra. Másnap kivégezték. És mint egy sorstragédiában: a Legfelsőbb Bíróság éppen 1989. július 6-án, azon a napon rehabilitálta a forradalom miniszterelnökét, amelyiken meghalt Kádár János, aki – „a törvényes eljárásnak szabad folyást engedve” – elrendezte, hogy Nagy Imrét kivégezzék.

(Hangos változat, podcast itt.)

0616_nagy_imre_3.jpg

tovább
süti beállítások módosítása