„A Bakke-ügy.” Így emlegetik azt a nevezetes legfelső bírósági döntést, ahol a bírák többsége annak a fehér férfinak adott igazat, aki sérelmesnek tekintette, hogy a pozitív diszkriminációs gyakorlat miatt őt nem vették fel az orvosi karra. És ennek ellenére magát az ítéletet mégis az amerikai megerősítő intézkedések alkotmányos visszaigazolásának tekintik.
(Hangos változat, podcast itt.)
1968 márciusában hivatalosan megszűnt az állami cenzúra Csehszlovákiában. A „prágai tavasz” a sajtó és a szabad vita felvirágzását is hozta. Az „emberarcú szocializmus” reformkommunista (revizionista) programja mellett hamarosan megjelentek más jövőképek is. Az egyik legfontosabb közülük a Kétezer szó c. kiáltványban megfogalmazott jelző nélküli demokratikus átmenet víziója. A szöveg, persze, bizonyos részeiben „megöregedett”, de sok tekintetben ma is friss és tanulságos, nálunk is vannak áthallásai.
(Hangos változat, podcast itt.)
Minden európai országban szigorúan tiltják, hogy a hatóság emberei megkínozzák vagy megalázzák a polgárokat. Ehhez képest a strasbourgi bíróság által megállapított állami jogsértések közül minden kilencedik kínzás vagy megalázó bánásmód volt. Több európai ország példásan lép fel a rendőri vagy börtönőri erőszak ellen. Más helyeken, így Magyarországon is nem egyszerűen a hatóság egyes emberei erőszakosak, hanem maga az állam tart fönn olyan körülményeket, amelyek megalázó vagy embertelen bánásmódnak, esetenként kínzásnak minősülnek. 1987 óta ma van a kínzás áldozatai támogatásának világnapja.
(Hangos változat, podcast itt.)
„Testvérháborúnak” is nevezik. Ez azért elég pontatlan megnevezése egy több millió áldozattal járó háborúnak, amiben 22 ország katonái öldökölték egymást és a civil lakosságot. A koreai a hidegháború első háborús konfliktusa volt. Tulajdonképpen itt már minden szerepelt az étlapon, ami a következő évtizedeket meghatározta: „korlátozott háború”, propagandaháború, paranoia, a két szuperhatalom pávatánca, nehogy egymás lábára tapossanak, a szövetségesek feláldozása, szájaskodás, a nemzetközi szervek bevetése, biológiai fegyvervádak és nukleáris fenyegetés.
(Hangos változat, podcast itt.)
„Lombardia kórházaiban meg lehetett tanulni, fel lehetett mérni, milyen árat kell fizetni azért, amit az emberek büszkén dicsőségnek neveznek” – írta Jean-Henry Dunant (1828–1910) a solferinói csata borzalmainak láttán. A nemes lelkű svájci férfiú egyike azoknak a filantróp üzletembereknek, akik akár teljes vagyonukat és egzisztenciájukat hajlandók feláldozni valamilyen életbevágóan fontos ügyért. Ő a háborút tekintette az emberiség legfontosabb problémájának.
(Hangos változat, podcast itt.)
Bírói ítélet nélkül mintegy tízezer embert internáltak és tartottak fogva embertelen körülmények között 12 hortobágyi, hajdúsági és nagykunsági kényszermunkatáborban. Volt, aki a családjával volt együtt, mást kiszakítottak szerettei közül. Ki tudja, „melyikük járhatott jobban”. A fogvatartottak állami gazdaságoknak dolgoztak 1950 és 1953 között. Az amnesztia után sokan nem térhettek vissza eredeti lakhelyükre, kártalanítást pedig senki nem kapott. Ezt is igyekeztek elhallgatni. Igaz, a csend nem volt tökéletes.
(Hangos változat, podcast itt.)
Több verssort tudunk idézni tőle, mint más, a nemzeti kánonhoz sorolt költőktől. Mégis mintha feledés övezné munkásságának a „gyerekversek” melletti részét. Pedig sokrétű, grandiózus, lenyűgöző életművének ez a része is elmenyitogató. Weöres Sándor (1913–1989) ha nem is volt virtigli politikai, közéleti költő, mégis jelentős politikai költeményeket írt. Ahogy a bogárka szárnya, a nemi aktus, az öregség vagy az öröklét témája volt költészetének, úgy a politika, közös ügyeink és a politizáló ember is.
