A „beste karaffia” szitkozódás még évszázadok múltán is életben tartotta az eperjesi mészárlás emlékét. A véres kezű Antonio Caraffáról (1642–1693) Petőfi is hozzáfogott színdarabot írni. A magyar (nemes) gyerekek nemzedékeit ijesztgették a császári tábornokkal. Figurája a kínzásokkal, az önkényeskedéssel és a (nemesi) szabadságjogok semmibevételével forrt össze. Koncepciós perek sorozatában küldött halálba 24 nemest és gazdag polgárt a megszállt Eperjesen. A hagyomány szerint ő meg áldozatainak rémképétől gyötörve halt volna meg, de ez éppúgy nem valószínű, ahogyan később Haynau esetében sem történt így.

A kormány felszámolja a Károlyi István Gyermekközpontot Fóton. A menedékkérő, oltalmazott és menekült gyerekeket az aszódi javítóintézethez paterolja át. Noha a gyerekek érdekeit nagyon is sérti, de a kormányzat szemléletéhez jól illeszkedik, hogy egy büntetés-végrehajtási intézet hátsó kertjébe száműzik azokat a gyerekeket, akik maguk is többnyire súlyos bűncselekmények szemtanúi és áldozatai voltak.

Fotó: 24.hu

Kalendáriumunk mai frivol képe egy karikatúra az örökösödési háború idejéről, és a fiatal Mária Teréziát ábrázolja, ahogyan a hadokozás következtében elveszíti mindenét, a ruháit is. Ez a külföldi gúnyrajz nyilvánvalóan királynőnk uralkodásának egyik évében sem jelenhetett volna meg, és birodalmának egyetlen országában sem kerülhetett volna legális kereskedelmi forgalomba. A korabeli hazai cenzorok nálunk nem is efféle megátalkodott felséggyalázókkal vagy libertinusokkal, hanem jámbor, istenfélő protestánsokkal hadakoztak leginkább.

Linda Carol Brown 1951-ben egy 9 éves kislány volt a kansasi Topeka városában. Történetesen néger, fekete, színes, afroamerikai kislány. Szülei szerették volna átíratni egy másik iskolába, ami közelebb volt lakóhelyükhöz, de ahova addig csak fehérek járhattak. A topekai oktatási hivatal megtagadta a felvételét a Sumner Általános Iskolába. És így tett másik 19 néger, fekete, színes, afroamerikai kisgyerekkel is, akik a lakóhelyükhöz közelebb eső, de „fehér iskolákba” jelentkeztek.

Az etnikai közösségek kollektív büntetését vagy a szülőföld elhagyására kényszerítést már jó ideje tiltja a nemzetközi jog. Így volt ez az 1940-es években is. A háborút követően mégis milliókat fosztottak meg jogaiktól és kényszerítettek hazájuk elhagyására. Ennek a dicstelen történetnek az egyik fejezete a csehszlovák–magyar lakosságcsere, amely tízezreknek okozott óriási szenvedést.

Sajnos, van elég nap, amely nagyon is alkalmas a magyarországi kommunizmus rémtetteinek felidézésére. Ilyen például október 23. vagy november 4., 1956 legfontosabb emléknapjai; február 1., a Magyar Köztársaság napja; június 16., Nagy Imre és pertársai kivégzésének napja vagy éppen június 19., az utolsó megszálló szovjet katona távozásának emléknapja. Ezekkel együtt sem vitatható: Kovács Béla (1908–1959) személyes drámájának felidézése is segít abban, hogy ne feledjük a szörnyű bűnöket és a rendszerré szerveződő törvénytelenséget.

Kevesen érveltek annyira hatásosan a természetjogi megközelítés és az emberi jogok ellen, mint éppen ő. Mégis Jeremy Benthamnek (1748–1832) megkerülhetetlen szerepe van abban, hogy a szabadságjogok kiterjesztését és börtönállapotok javítását hasznosnak és így szükségszerűnek tekintjük.