Helsinki Figyelő

A civil Helsinki-mozgalom a Szovjetunióból indult. Akinek valamennyire van fogalma arról, mit is jelentett Brezsnyev diktatúrája, azt tán elcsodálkozhat ezen. Csakhogy éppen itt, ezen az átokverte vidéken voltak olyan bátor és eszes nők és férfiak, akik úgy találták, a Helsinki Záróokmányban (1975) deklarált emberi jogoknak nem csak papíron kell létezniük, a nemzetközi garanciáknak a keleti blokkban is érvényesülniük kell a gyakorlatban. Nagy kár, hogy kevesen ismerik ezeket a hősöket, akik börtönt, kényszermunkát és üldöztetést is vállalva követeltek jogokat mindenkinek. A Moszkvai Helsinki Csoport (1976) egyik alapítója egy egykori szovjet katonatábornok, Petro/Pjotr Grigorenko (1907–1987) volt. Nem mindennapos történet az övé. Korának leghíresebb kényszergyógykezelt „betege” volt, merthogy, ugye, „normális embernek nem lehet gondja a szocializmussal”.

1130_grigorenko.jpg

tovább

Tegnap délután furcsa emailt kaptunk Gabay Dorkától, a Magyar Idők újságírójától. Nem értettük a kutyafuttában megfogalmazott, zavaros, különös helyesírású szöveget, ezért visszakérdeztünk. Mire bocsánatkérő választ kaptunk, mégpedig azzal, hogy tekintsük a kérdést „tárgytalannak”. Annak tekintettük. Ám a Magyar Idők mai címoldalán cikk és publicisztika is azzal foglalkozik, hogy „Soros György aktivistái [azaz a Magyar Helsinki Bizottság emberei] járták ki a busás kártérítést” egy gyilkosság miatt elítélt, jövőre talán szabaduló olaszliszkai férfinak. Ez nem igaz. Mint ahogyan hamis és hazug az a beállítás is, amely minden jogot elvitat az elítéltektől, valamint bűnözők perverz tettestársaiként akarja láttatni a civil jogvédőket és voltaképpen magát a jogállamot is.

hamis_profeta.jpg

tovább

Komoly lendületben volt az ellenzéki liberális politika az 1840-es évek elején. Ezt a lendületet Széchenyi István egyre rosszkedvűbben, sőt sértve szemlélte. Van azonban úgy, hogy a sértettség és az „aktuálpolitikai szándék” eredeti eszméket terem. Széchényivel ezt történt: a magyar politikai számára „felfedezte” a kisebbségekkel szembeni toleranciát és a többesidentitás fontosságát. Nem csak ő tehetett róla, hogy a kortársak és követőik nem értékelték mindezt kellőképpen, és nem vált belőle erős politikai program.

1127_szechenyi_istvan.jpg

tovább

Delejes hatása van egy senki által nyilvánosan fel nem vállalt, névtelen blogocskának a kormánypárti sajtóra: nincsen olyan posztja, legyen az bármennyire is paranoid fércmű, amelyet át ne venne azonnal a kormánymédia és országos jelentőségűre fel ne fújna a fideszes sajtópropaganda. A blog mostani „szenzációs leleplezése” arról szól, hogy a civil jogvédők megfordulnak egyetemeken is, sőt, vannak közöttük oktatók is. Ki hitte volna? Úgy gondoltuk, ha már ennyire nem megy, magunk segítjük a tényfeltárást. Meg lehet kapaszkodni a tűzfalon túl: a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke rendszeresen adott elő a Fidesz pártalapítványának rendezvényein. 

bizonyos_szint_1.jpg

tovább
süti beállítások módosítása