Immanuel Kant (1724–1804) – mint a felvilágosodás korában annyi más filozófus – enciklopédikus elme volt. Nem csak azért, mert, persze, elképesztően sokat tudott, de azért is, mert mindenről volt véleménye, legalábbis mindenhez hozzá akart szólni, rendíthetetlenül bízott az ítélőképességében. Így az sem véletlen, hogy a „königsbergi bölcselő” ma bogaras fickónak tűnne számunkra. Úgy képzelte például, a poloskák csak fényben szaporodnak, ezért soha nem engedte, hogy hálószobája spalettáját kinyissa hű szolgája, Lampe. Kant sem volt tehát mindenben tévedhetetlen. De az emberi jogi szemlélet megalapozásában elévülhetetlen érdemei vannak.

Szemérem elleni vétség miatt jogerősen 200 pengő pénzbüntetésre ítélték Tersánszky Józsi Jenő írót (1888–1969). A Budapesti Királyi Ítélőtábla szerint a vétséget irodalmi szövegével követte volna el, amelyet a Szép Szóban adott közre 1936-ban.

Jelentkezel a magyar állam hivatott szervénél, hogy szeretnéd a törvények által biztosított jogodat érvényesíteni. Mondjuk, jelzed a családi pótlék- vagy nyugdíjigényedet. Semmi gond, add be kérelmed, és nyugi, bízhatsz benne, hogy majd valahogyan valamikor elbírálják. Addig is, biztos, ami biztos, letartóztatnak, egy világvégi konténerfogdába zárnak gyerekeiddel együtt. Se megfelelő orvosi ellátás, se rendes iskola, és még étel sem jár mindenkinek. A fogvatartásod ellen semmiféle jogorvoslatod nincsen, és azt se tudhatod meg, az őrizeted meddig fog tartani. Csak annyit mondanak: ha nem tetszik, el lehet húzni Szerbiába.

Fotó: Póth Attila