Helsinki Figyelő


A svájci Carl Lutz és Friedrich Born, az olasz Giorgio Perlasca, a vatikáni Angelo Rotta nuncius és Gennaro Verolino, a lengyel Henryk Sławik, a portugál Sampaio Garrido és Teixeira Branquinho, a spanyol Angel Sanz Briz – ők azok a legismertebb külföldi diplomaták, akik tízezreket mentettek meg a vészkorszak idején, amikor a német és magyar hatóságok „vállvetve” igyekeztek bevagonírozni és iparszerűen legyilkolni az itteni zsidó és zsidónak tekintett embereket. Mégsem ők a legismertebb magyarországi embermentők, hanem Raoul Gustaf Wallenberg (1912–1947?) svéd diplomata. Valószínűleg ő segített a legtöbb üldözöttnek, de az biztos, hogy az ő sorsa a legtragikusabb és legrejtélyesebb az embermentő diplomaták közül.

0804_wallenberg_2.jpg

tovább

„Csodálatos tünet, hogy mily harmonikusan működtek együtt a védők. Eötvös [Károly] ti. igen jól osztotta ki a szerepeket. »Sándor, te fogod Schwarcot védeni« – mondta Funtáknak. »Berci, te Móriccal foglalkozol« – adta ki a jelszót Friedman számára. »Náci, te vagy a hullacsempész« [a megvádolt tutajosok felelőse] – parancsolt Heumannra. »Miksa, te foglalkozol a jogi résszel, úgyis fiatal vagy« – szólt hozzám. »Én pedig az egészet felölelem, és azt, amit kihagytok« – fejezte be a megállapodást.” Így emlékezik vissza Székely Miksa, a tiszaeszlári per egykori ügyvédcsapatának legfiatalabb tagja a történtekre. A harmónia nem mindig volt ugyan tökéletes, de a védők eredményesen végezték a munkájukat: mindegyik vádlottat felmentették a hazug vérvád alól. Komoly jogászi teljesítményről volt szó.

0803_tiszaeszlari_per_ugyvedei.jpg

tovább

Nagy Imréék szörnyűséges tárgyalása után talán a második legjelentősebb politikai pernek a Bibó István, Göncz Árpád és Regéczy-Nagy László elleni büntetőeljárás tekinthető. Alig egy hónappal később emeltek ellenük vádat, hogy Nagy Imrét és társait felakasztották. Bibó és vádlott-társai karakánul viselkedtek, hiába fenyegette őket is halálbüntetés. A pernek számos abszurd, tragikus, tragikomikus, olykor heroikus mozzanata volt. A vádlottak mellett leginkább szövegeket ítélt el a bíróság. Ezzel együtt nem volt koncepciós per, mint hasonló esetben az ötvenes években lehetett volna. Itt nem koholt „bizonyítékok alapján” ítélték életfogytiglanra Bibót meg Gönczöt, és kapott 15 évet Regéczy-Nagy. A rezsim perverz logikája alapján ez egy „jogszerű eljárás” volt. A „törvényesség” látszatának fenntartása akkor már fontos volt.

0802_bibo.jpg

tovább

Ma 45 éves a Helsinki Záróokmány, amely lökést adott az emberi jogok kelet-európai Helsinki-mozgalmának az elindulásához. A nemzetközi dokumentumot nevezhetjük egyesületünk „névadójának” is. Ahogyan – nagyobb joggal – az ellenzéki Moszkvai Helsinki Csoportot is annak tartjuk, amely akkor szállt szembe a szovjet pártállammal, amikor az még ereje teljében volt. Ők jöttek rá először: az egyezmény, „ha számon kérik, megváltoztathatja Európát”.

0801_helsinki_egyezmeny.jpg

tovább

„Inkább gyújts egy gyertyát, mint átkozd a sötétséget!” Ezt az ősi kínai mondást adta magyarázatul Peter Benenson (1921–2005) brit jogász arra, mi késztette 1961-ben az Amnesty International megalapítására. Így aztán ez a gyertya máig ott pislákol a szervezet jelvényében. „Teremtménye” egy ideje már a világ legnagyobb független emberi jogi kezdeményezésének számít, igazi világmárkának, amit éppúgy ismernek, mint az Adidast, a FIFA-t vagy az Unicefet. Csak míg azok hallatán nem kapnak frászt a diktátorok vagy a szabadságjogokkal „mesterkedő” kormányok, addig az Amnestynek számos kellemetlen napot „köszönhetnek”.

0731_benenson_1.jpg

tovább

Az utolsó pártállami parlament még 1989 elején döntött az Alkotmánybíróság (AB) életre hívásáról, októberben beleírták az Alkotmányba, majd novemberben megválasztották az első öt alkotmánybírót, köztük Sólyom Lászlót. Az AB hivatalosan 1990. január elsején kezdte meg munkáját. Eleinte elnöke sem volt, mert az is a politikai alku része volt, hogy az új, demokratikusan választott parlament fogja majd megválasztani a testület első emberét. Így is történt. Sólyom László harminc éve lett hivatalosan is az AB első elnöke, igaz, a bírák megválasztotta alelnökként valójában már előtte is ő vezette a testületet.

0730_solyom_laszlo.jpg

tovább

„Aki olyan társadalmi rendet tud létrehozni, amelyben mindenkinek van egy kevés óvni valója, és senki sem kíván túl sokat a máséból, sokat tesz a világ békéjéért.” Ezt az alapvetést Alexis de Tocqueville (1805–1859) fogalmazta meg nevezetes munkájában, Az amerikai demokráciában. A felismerés az 1830-as évekből származik, de ma is érvényes.

0729_tocqueville_2.jpg

tovább

Szemere Bertalan (1812–1869) a magyar XIX. század kiemelkedő, egyben méltatlanul elfeledett politikai gondolkodója és politikusa volt. Ő is egyike a tragikus sorsú miniszterelnökeinknek. Őt ugyan nem végezték ki vagy vetették börtönbe, de elborult elmével halt meg egy elmegyógyintézetben. Most azonban hagyjuk élete és a magyar történelem tragikus részleteit, emlékezzünk inkább pályafutásának legtündöklőbb napjára, 1849. július 28-ára, amikor a Szegedre menekített Országgyűlésben három kulcsfontosságú ügyben is többséget szerzett. Egyrészt megszavazták beszámolóját a hadi és külpolitikai helyzetről, másrészt ellenszavazat nélkül elfogadták a zsidók emancipációjáról szóló törvényjavaslatát, harmadrészt nagy többséget kapott a nemzetiségi kérdésben előterjesztett „országos határozata” is.

0728_szemere_bertalan.jpg

tovább

A „magyar Tocqueville”, Bölöni Farkas Sándor 1831-ben járt az Egyesült Államokban. Úti élményeiről szóló politikai bédekkere a magyar reformereknek bepillantást nyújtott egy távoli, korábban idegennek számító valóságba, az alkotmányos respublika működésébe. Hősünk kiváló megfigyelő, fáradhatatlan riporter, de emellett igaz hazafi, akit a megismert politikai intézményekből és kultúrából leginkább az izgatja, mit is lehetne átvenni, hogy általa az itthoni élet jobb lehessen, a magyar jövendő pedig szebb. Messzire nézett és közelre látott.

0727_boloni_farkas_sandor_2.jpg

tovább

„Születése rendetlen volt, azért szerette szenvedélyesen a rendet, a megtörhetetlent, a parancsot és tilalmat. Ifjúkori fellángolásában ölt, azért jobban tudta a tapasztalatlanoknál, hogy a megöletés drága ugyan, de az ölés sokkal rettentőbb és hogy nem szabad ölni. Forró érzékű volt, ezért sóvárogta a szellemiséget, a tisztaságot és szentséget: vagyis a láthatatlant, mert ezt szelleminek, szentnek és tisztának látta” – így kezdi Thomas Mann a Mózesről szóló esszéjét, A törvényt. (Fordította Vajda Endre.)

0726_mozes.jpg

tovább