Helsinki Figyelő


Aligha állt szándékában megújítani az etikát, a jogot vagy politikát. Az 1320-as évekig teológusnak, filozófusnak számított, de rendjének, a ferenceseknek a konfliktusa a pápával új utakra sarkallta vagy inkább kényszerítette William Ockhamet. Meglehet, a részleteket tekintve tán semmiben sem számít elsőnek, de szellemi összteljesítménye mégis forradalminak tekinthető. Meglehetősen pikáns helyzet ez egy nominalista esetében, aki irtózott az elhamarkodott általánosítástól.

0204_ockham.jpg

tovább

Az 1980-as évek végén menekültek jelentek meg Magyarországon, méghozzá nagy számban. A Kádár-korszakban velük korábban  nem lehetett találkozni. A Magyar Közvéleménykutató Intézet 1988-as vizsgálatai szerint a Romániából érkező menekültek befogadásával a lakosság nagy része egyetértett. Ehhez képest Gál Zoltán belügyminiszter-helyettes 1988 áprilisában mégis arról beszélt, hogy „a csendes többség már ma sem nézi jó szemmel a román állampolgárok ügyének felkarolását, mert félti az életszínvonalát, munkahelyét, gyermekei lakáshoz jutását és egyéb társadalmi értékeit”.

0128_menedek_bizottsag_2.jpg

tovább

„Amikor Auschwitzban – harmincfokos hidegben – egy akna mélyén megpillantottam a mázsás hajkupacokat, egy vitrinben az összezilált szemüvegeket, a folyosón a bélyeg nagyságú fényképeket s az egyik falon a világ legszomorúbb fényképét: egy görbült hátú öregasszonyt három kisgyerekkel – a negyedik zsebre dugott kézzel, korához illően hátramaradva követte a gázkamrába igyekvőket – miért gondoltam öt sebedre?”

Pilinszky János: Én Jézusom (1977)

0127_holokauszt_2.jpg

tovább

A tiszaeszlári hazug vérvád nyomán „a felpaskolt szenvedélyek habjai féktelenül csapongtak ebben a szegény országban”. Az antiszemita izgatás és tömeghisztéria sok helyen torkollott pogromokba, halálos áldozatok is voltak, de a dualizmus korának igazságszolgáltatása és a politikai elit mértékadó része végeredményben jól vizsgázott. Mindegyik vádlottat felmentették a rituális gyilkosság vádja alól, a kormány pedig nem engedett a jogegyenlőségi politikájából, és kiállt a zsidó polgárok szabadságának védelmében.

0126_zsido_jogegyenloseg.jpg

tovább

„Egyszer még megbánják” – jelentette ki d’Oberkirch bárónő, midőn azt látta, hogy főrangú ismerősei felszabadultan kacarásznak a Figaro házasságának előadásán. Merthogy ő megérezte a társadalmi lázadást a darabban. Sokan nem voltak vele tisztában, állítólag még maga a színmű szerzője sem. Noha ennek azért ellentmond, hogy miután három évig nem engedélyezték párizsi színrevitelét, Pierre-Augustin Caron Beaumarchais (1732–1799) nyeglén azt mondta volna: „a király nem akarja, hogy előadják, tehát elő fogják adni”. 

0124_beaumarchais.jpg

tovább

„Végleg elmúlt az idő, amelyben az európai nemzetek egymással civakodhattak a világuralomért. Európának nincs mit keresnie ebben az irányban, és bármely európai, aki továbbra is világhatalom után ácsingózik, óhatatlanul vagy a reménytelenség, vagy a nevetségesség áldozatául esik, miként a tébolydák megannyi Napóleonja” – írta 1948 júliusában bizakodóan Max Frisch.

0122_elysee_2.jpg

tovább

Az író íróként nemigen létezik, amíg fő műveit ki nem adják. Mai hősünkkel kicsit más volt a helyzet. Az igazi George Orwell (1903–1950) ugyan már évek óta halott volt, mire a „magyar Orwell” – különös körülmények közepette, de – mégiscsak megszületett. Persze, ha csak a pártállamon és állami könyvkiadáson múlt volna, tán soha nem jön világra. Igazán orwelli volt, amilyen pályát szerzőnk befutott a létező szocializmus Magyarországán.

0121_orwell_3.jpg

tovább

Wannsee az Új Magyar Lexikon szerint Berlin délnyugati peremén található kis tó. „A Ny-berlini Zehlendorfhoz tartozik. Strandfürdő, vízi sport.” Ennyi. Mintha Auschwitzról csupán azt közölték volna, hogy egy lengyel kisváros német neve. A történelmet valamennyire ismerők előtt azonban a „Wannsee-konferencia” a huszadik század egyik legiszonyúbb összejövetele. 78 éve itt döntötte el a náci felső vezetés a zsidókérdés „végső megoldását”: itt határozták el 11 millió ember megölését. Wannsee ennek a borzalmas tettnek a jelképe.

0120_wannsee_3.jpg

tovább

Mészöly Miklós (1921–2001) íróról köztudomású, mennyire szívén viselte az emberi jogokat, a szabadságot, tisztelte az emberi életet és az emberi méltóságot. Gyűlölte a háborút és ellenezte a halálbüntetést. Írói életművét áthatotta mindez. Közéleti szerepvállalásai során pedig volt bátorsága kiállni a gyengébbek mellett, vagy fityiszt mutatni a hatalomnak. Karakánságát jelzi, hogy például az elsők között írta alá a Charta ’77 tagjainak letartóztatása elleni tiltakozást (1977), elvállalta Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának vezetését (1985) és ő volt a Magyar Helsinki Bizottság első elnöke is.

0119_meszoly_miklos_3.jpg

tovább