Helsinki Figyelő


Egy titkos büntetőtábor vagy kényszermunkatábor esetében van abban valami ellentmondás, hogy „ekkor és ekkor nyitották meg”. Márpedig a recski táborról sok helyen azt olvasni, hogy 1950. július 19-én nyitották meg. Valójában azonban 1953. augusztus 3-án nyílt meg, amikor elkezdődött a rabok fokozatos szabadítása. Amikorra pedig végképp megnyílt, akkor zárult le végérvényesen is: 1953. szeptember 23-án már egyetlen politikai fogoly sem volt Recsken. Bő három éven át működött. Úgy 1500–1800 embert dolgoztattak, kínoztak itt üzemszerűen. Átneveléssel is próbálkoztak náluk, a nehéz fizikai kényszermunka mellett veréssel, gúzsbakötéssel és vizes veremben tartással. Mintegy 100-an veszítették életüket ebben a büntetőtáborban.

0719_recsk.jpg

tovább

Húsz év alatt több mint 12 millió példányt adtak el belőle Németországban. Külföldön pedig további 1–1,2 milliót. A szerzője igen szép pénzt kaszált vele, különösen úgy, hogy miután 1933-ban hatalomra került, egyetlen peták adót nem fizetett utána. Zavaros, túlírt, a német nyelvet megerőszakoló műről van szó. De nem stiláris problémák miatt viszolygunk tőle, hanem Adolf Hitlernek és náci pártjának politikai programjától: az eltökélten gyilkos antiszemitizmusától és rasszizmusától, valamint a nemzeti önzésnek olyan szélsőséges, túlhajtott céljától, mint a keleti élettér meghódítása, amelynél a szerző más népeket prédának tekint. A förtelmes szerző förtelmes művét érdemes tehát gondosan tanulmányozni. Félni már nem kell tőle.

0718_hitler.jpg

Kép: Maurizio Cattelan viaszszobra

tovább

Az talán túlzás, hogy a Dózsa-féle parasztháború után a legnagyobb parasztfelkelés a koleralázadás volt 1831-ben, de azért eléggé sokkoló volt ahhoz, hogy az országon és a „magyar nemesi nemzeten” belül komoly változások induljanak el. Sokan nem csak „megriadtak a paraszttól”, de erősen gondolkodni kezdtek azon, mit kellene tenni azért, hogy ne csak a kartács és a deres tartsa vissza a szegényeket a kúriák felprédálásától. A reformgondolatnak, a pórnép nemzetbe történő beemelésének erősödött a tábora. Tragikus és hisztérikus esemény volt, amely különös módon összekapcsolta a liberalizmust és nacionalizmust, és erősítette a hazai progressziót.

0717_pesti_kolera.jpg

tovább

A bolsevikok eleinte titkolták, majd elismerték, de kisebbítették a gyilkosság mértékét, utóbb büszkék voltak rá, és a forradalmi lendület példás megnyilvánulásának tekintették az egykori cárnak, II. Miklósnak és feleségének, öt gyereküknek és négy szolgálójuknak a kivégzését. Aztán a II. világháború után igyekeztek elfeledni a mészárlást, majd szinte tabuvá vált, és még a kivégzés helyszínét, a jekatyerinburgi (szverdlovszki) Ipatyev-házat is lebontották. Azt nem mondhatjuk, hogy az egykori uralkodók meggyilkolása bolsevik vagy orosz jellegzetesség lett volna, de a XX. században Oroszországtól nyugatabbra azért már mégsem irtották ki a detronizált dinasztiákat.

0716_romanovok.jpg

tovább

Sikertelen nemzetközi konferenciából számos akad a diplomáciatörténetben. Az egyik leghírhedtebb ezek közül az eviani, amely a náci Németországban az állam által kisemmizett és halállal fenyegetett zsidóknak a „kvóta szerinti” elosztását készítette volna elő. Európa és Amerika békés államai azonban nem kértek a zsidó menekülőkből, nem tették lehetővé a szervezett áttelepítésüket, így kiszolgáltatták őket Hitler terrorjának.

0715_eviani_konferencia_2.jpg

tovább

Bob Geldof punk énekest annyira megindította egy etióp éhező menekültekről szóló BBC-riport, hogy 1984-ben eldöntette, népszerű zenésztársaival karácsonyi gyűjtést szervez a szenvedőknek. Az alkalmi banda (Band Aid) kislemezzel rukkolt ki karácsonyra, amely elképesztő siker lett. Amerikában is követői voltak, és a USA for Africa, illetve Lionel Ritchie és Michael Jackson dala még nagyobb bevételt hozott. Geldof erre is rátronfolt, amikor 1985 nyarán egy ikerkoncertet szervezett Londonba és Philadelphiába, amelyen felvonult a popipar színe-java, az akkori fiatalok és a hatvanas évek szupersztárjai is. Ezeknek az elkényeztetett, sokszor jogosan féktelen önzéssel vádolt művészeknek sikerült legalább egyetlen napra összerántani a világ tévénéző felét egy nemes ügy érdekében.

0713_live_aid_2.jpg

tovább

Mozgalmi, politikai tevékenységét 17 évesen ismerték el Nobel-békedíjjal. A pakisztáni „kislány” akkor már évek óta küzdött a lányok, asszonyok tanuláshoz fűződő jogaiért. Túl volt egy merényleten is, amelyben a tálibok megpróbálták meggyilkolni őt. Életveszélyes sérüléseiből felépülve továbbfolytatta küzdelmét. A szunnita muszlim aktivista angliai emigrációban hozta létre alapítványát, amely az eddig kirekesztettek tanulásai lehetőségét támogatja. Malála Júszafzai még csak ma lett huszonhárom éves.

0712_malala_juszafzai_3.jpg

tovább

1989 csodája után sokan képzeltük, hogy a világ végérvényesen szakít korábbi esztelen gyakorlataival, így nem lesz több népirtás sem. Azonban a ruandai és a srebrenicai genocídium néhány éven belül ki kellett józanítsa az álmodozókat: a megváltás még távol, a történelem nem ért véget, „az emberfaj sárkányfog-vetemény” ma is.

(Hangos változat, podcast itt.)

0711_srebrenica_3.jpg

tovább

A Kongói Szabad Állam mint a megvalósult földi pokol híresült el. II. Lipót belga király magánbirtokán hosszú időn át háborítatlanul folyhatott a helybeli lakosság brutális kizsákmányolása, megalázása, kínzása és legyilkolása. Abban, hogy a visszafogott becslések szerint 1,5–3 millió áldozatot szedő terrornak végül 1908-ban mégis véget vetettek, a nemzetközi nyomásnak is komoly szerepe volt. A közvélemény szemét azok a szakszerű és megrázó híradások nyitották fel, amelyek elsősorban Roger Casement diplomata-politikus (1864–1916) és Edmund Dene Morel (1873–1924) újságíró nevéhez köthetők. Utóbbi volt a belga felelősség-elhárítás elleni nemzetközi kampány motorja is. Bizony, külföldről támogatta a tömeggyilkosságok elleni harcot. Az ő születését ünnepeljük ma.

(Hangos változat, podcast itt.)

0710_morel_3.jpg

tovább