Helsinki Figyelő


Baljós árnyak és vaskos botrányok

Hiába egy év alatt 100 világbajnoki érem, 1989-ben a sportszerető közvéleményt leginkább a hazai bunda- és doppingügyek tartották lázban. Disznótorossal megvett focibírók, előállított focisták, pozitív vizeletminták, magyarázkodó sportvezetők. Sokan megtisztulásra vártak, de a katarzis elmaradt. Az élsport ment a maga útján, a hazai focivilág pedig csöndesen rohadt tovább. 1989-as sorozatunk tizedik része a versenysport botrányaival foglalkozik.

heten_kepessport.jpg

tovább

Bunda, dopping, pénzhiány

Teljesen perverz sportfinanszírozási modell működött a létező szocializmusban. A rendszerváltás tektonikus gazdasági változásai, rövid ideig úgy tetszett, elsodorják az élsportot körül lengő korrupciót és umbuldát, az állam pedig leáll a pénzszórással. Végül nem így történt. Karcsi bácsi feltámadt. Karcsi bácsi örök, élt, él és élni fog. 1989-es sorozatunk kilencedik része a versenysport finanszírozásával foglalkozik.

cimlap.jpg

tovább

168 Óra, Gondolat-jel, Vasárnapi újság és a többiek

Az 1989-as műsortermés a „Rádió”, azaz a közrádió nagy fellángolása volt. A műsorok és készítői napról-napra, adásról-adásra törtek meg sok évtizedes tabukat. Az elfojtások utáni kimondások „kollektív élményt” nyújtottak a rádióhallgató országnak. Az állami média rövid ideig valóban közszolgálatként működött. Friss, érdekes, olykor katartikus volt. Viszont túl fontos volt ahhoz, hogy a politikai szereplők ne próbálják maguk alá gyűrni. 1989-es sorozatunk nyolcadik része a „Rádió aranykoráról”, egyben a médiaháború indulásáról szól.

abc_szajharmonikaegyuttes.jpg

Faltuk a rádióműsorokat. Az ABC szájharmonika együttes felvétel közben. Fotó: Fortepan

tovább

Napzárta, cipzárta, korzárta

„Harmincéves története során először felügyelet és irányítás nélkül maradt a Magyar Televízió. (Ez az állapot állami tévék esetében ismeretlen Keleten és Nyugaton egyaránt.) A teljesen elbizonytalanodott elnök igyekezett kedvére tenni mindenkinek.” (Horvát János: Televízió 90. Jel-Kép, 1990/1.) Ebben a diktatórikus és a demokratikus rendszer közötti „ismeretlen állapotban” kezdődött az 1989-es év. A csodák évéről szóló sorozatunk hetedik része a Magyar Televízióról és a magyar televíziózás különös, páratlan időszakát eleveníti fel. Végleg vége az adásszünetnek!

szabadmagyartv_kiss-kuntlerarpad.jpg

Kiss-Kuntler Árpád fotója

tovább

A Rajk, a Bibó és a többiek

A szakkollégiumok talán pár ezer egyetemistát értek el az 1980-as években. A mozgalomnak mégis nagy jelentősége volt és még nagyobb lett. Egyrészt az államszocialista diktatúrán belül a szabadság és fontosság mámorító élményét adta meg a résztvevőknek. Másrészt részben ebből a gárdából nevelődött ki az új politikai elit. A rendszert azonban nem a szakkollégiumok döntötték meg. A történetben lesznek ma is sokat hallott nevek, Chikán Attila, Stumpf István, Orbán Viktor vagy éppen Soros György. A gombamód szaporodó szakkollégiumok közül szinte csak a „Rajkot” és a „Bibót” emlegetjük. Nyilván ez leegyszerűsítés, de ha a jelentőségüket nézzük, megfelel a történeti igazságnak. 1989-es sorozatunk hatodik darabja.

marabu_1.jpg

 Marabu rajza

tovább

Szamizdat, tamizdat, magnitizdat

Míg a Szovjetunióban hosszú börtön, internálás vagy kényszergyógykezelés jutott osztályrészül az ún. „tiltott irodalom” íróinak, sokszorosítóinak és terjesztőinek, addig nálunk szinte mindig „adminisztratív eszközökkel kezelték az ügyet”: elkobozták a kiadványokat és a közreműködőket sajtórendészeti vétség címén bírságolták meg. A legkorábban a szovjeteknél jelentek meg az első szamizdatok, a legpezsgőbb szamizdatkultúra Lengyelországban volt, de az 1980-as évek végére már a magyar ellenzék illegális kiadványai is (elsősorban a legfontosabb „újságok”, a Beszélő, a Hírmondó és a Demokrata) többezres példányszámokkal büszkélkedhettek. 1989-es sorozatunk ötödik részében Mink András történész beszél a szamizdatos ellenkultúra egykor titkos, mára pedig teljesen elfelejtett világáról.

tovább

Olvasni jó. Nem sok emberi tevékenység van, ami jobb volna nála. Azért nem mindegy, mit olvasunk. Az olvasó természeténél fogva cenzúraellenes, és az egyéb korlátozásokat sem szereti. Herótja van a prüdériától, a kánonoktól, és rühelli, ha nincs pénze a vágyott könyvre. 1989-ben még jelen volt az olcsón jó minőséget előállító állami könyvkiadás, de már berobbantak a gyors, piacérzékeny magánkiadók is. A választék hirtelen szélesre tágult, nem volt többé tabutéma és tabuműfaj. A magasirodalom és magaskultúra gyönyörűséges haláltusáját vívta, a lektűr, ponyva és bulvár pedig negyvenévnyi száműzetésből diadalmasan tért vissza. Az olvasók boldogan költöttek mindenre. 1989-es sorozatunk negyedik részében sajtósunk, Zádori Zsolt mesél 1989-es olvasmányélményiről.

tovább

Hisztériából legenda

„Orbán Viktor a régióban elsőként mondta ki, hogy a szovjetek vonuljanak ki Magyarországról. Ez mindent megváltoztatott.” Idézet Schmidt Máriától, a sikeres üzletasszonytól és emlékezetpolitikai tótumfaktumtól. Ilyet csak az mondhat, aki nem élt akkor, vagy cserben hagyta memóriája, netalán nem akar igazat mondani. Valójában már 1989. június 16. előtt is sokan sokszor követelték határozottan a kivonulást nyilvánosan, még maga Orbán Viktor is. 1989-es sorozatunk második része az '56-os mártírok és áldozatok újratemetését kísérő vitákat eleveníti fel.pocspeter.jpgPócs Péter plakátja az újratemetésre (1989)

tovább

Helyfoglaló a jognak asztalánál

Az emberi jogok mindenek felett. Ennek jegyében indult el a pályáján Magyarország jelenlegi elnöke, kormányfője és kormánypártja. „A Fidesz elsősorban azoknak a szavazataira számít, akik az emberi jogok feltétlen tiszteletben tartását tekintik a legfőbb alapelvnek.” Ezt mondta Orbán Viktor a Kamaraerdőben rendezett Fidesz-napon 1989. április 22-én. (Magyar Hírlap, 1989. április 24.) Saját mai sleppje bizonyosan azt mondaná elítélően egykori meggyőződésére, hogy „doktriner" vagy „emberi jogi fundamentalista". Ránk fért ez a doktrína, és  ránk férne ma is.

ov_kolat_vedi.jpg

tovább