Helsinki Figyelő


Akár fél évig is őrizetben tartható a menedékkérő, s ha kérelmét elutasítják, őt pedig kiutasítják Magyarországról, újabb egy évet raboskodhat. A hatóságok sokszor olyanokat is elzárnak, akiknek esélyük sincs a hazaútra. Az olasz Szenátus vizsgálata bizonyítja, a hosszas idegenrendészeti őrizet nem pusztán embertelen, de értelme sincsen. nyirbator05.jpg

Rácsok a nyírbátori idegenrendészeti őrzött szálláson. Fotó: Móricz-Sabján Simon

tovább

A Magyar Helsinki Bizottság 25 éve

Dokumentumfilm a 25 éves Helsinki Bizottságról
Megszólalók: Hirad Nouradine, Kőszeg Ferenc, Mink András, Hanaa Aljamous, Somogyvári Zoltán, Pardavi Márta, Kádár András Kristóf, Török Imre, Tóth Balázs, Nils Muižnieks
Készítette: Surányi Ádám és Kárpáti Dániel

Úgy értesültünk, Orbán Viktor miniszterelnök a menekültek világnapján a debreceni menekülttáborban tartott beszédet. Állítólag még sörmeccsre is sor került a tábor virágos kedvű lakói és az ország emberséges irányítói között.

v2

A kormányszóvivő egyelőre sem megerősíteni sem cáfolni nem tudta a szokatlan és titkos látogatást, amire a sajtó teljes kizárásával került sor. A szónoklatot egyházi és állami méltóságok, valamint külföldi diplomaták mellett nagy tetszéssel fogadta a debreceni befogadó állomáson lévő mintegy ötszáz menedékkérő és a menekültügyi őrzött befogadó központban fogva tartott közel kétszáz külföldi. A magyar kormányfő új korszakról beszélt a hazai menekültügyben, ezért döntöttünk a nem ellenőrzött, kétes eredetű hangfelvétel leiratának sietős közlése mellett.

tovább

Afganisztán egyike a Föld legveszélyesebb országainak, ahova gyerek születhet. Magyarország pedig az egyik legrosszabb helye Európának, ahol afgán gyerek védelmet remélhet.

[caption id="attachment_779" align="aligncenter" width="560" caption="Afgán menekült gyerekek Kabulban"][/caption]

A hazai sajtó jó egy hete adott hírt a Csongrád megyei határrendészeti szervek bravúros akciójáról, amikor – hála a stabil hőkamerák rendszerének – Röszkénél sikerült feltartóztatniuk („elfogniuk”) tizenkét 5 és 15 év közötti afgán gyereket. Határsértők ők, akik illegálisan lépték át a magyar gyepűt. Mi pedig önképünk szerint befogadó nemzet vagyunk, ahol gyenge és ártatlan üldözött bízvást oltalomra lel.

A hatóságnak különösen a hétvégi hírszegény időszakban szokása hírt adni ilyesféle ügyekről. A rendőrség kommunikátorai akár büszkék is lehetnek magukra, hogy a sajtó változtatás nélkül adja tovább közleményeiket. A média már kevésbé lehet elégedett önmagával, mert a migránsokról szóló híreiben alapvető feladatait nem látja el: nem ellenőrzi a hatóság működését, illetve nem tájékoztatja sokoldalúan és ellenőrzött tényszerűséggel a közönséget.

Emberek kék fényben

A Magyar Helsinki Bizottság tavaly megvizsgálta, hogyan szerepelnek a külföldiek a híradásokban. A 2011 januárja és augusztusa közti netes megjelenések kerültek a mintába. Ezek szerint a hazai sajtó az ide érkezőkkel leggyakrabban rendészeti hírként foglalkozik, a migránsokat és a menekülteket szinte bűnözőként, nemzetbiztonsági veszélyként bemutatva. A gyakran szívszorító személyes történetek, a migránsok „emberi oldala” vagy a beilleszkedés sikerei és nehézségei ugyanakkor egyáltalán nem jelennek meg a tudósításokban.

[caption id="attachment_782" align="aligncenter" width="560" caption="Menekülttábor Kabulban"][/caption]

Az tapasztaltuk, hogy bizonyos témák állandóan terítéken vannak, minden hónapban aktuálisak, például hogy pontosan hol, hány és milyen nemzetiségű illegálisan az országban tartózkodó külföldit fogtak el a rendőrök, továbbá miféle embercsempész hálózatot számoltak fel. Annak is hírértéke van, hogy milyen új embercsempész-útvonalakat fedeztek fel, és az illegális migránsok milyen módszereket használnak a határátlépésnél. Az esetek nagy többségében a szerkesztőségek a Magyar Távirati Iroda cikkeit veszik át, amelyek viszont szinte minden esetben rendőrségi közlemények szó szerinti átemelései.

A mintában több olyan írás is volt, ami a bevándorlás-ellenességet erősítette. Alig néhány részletezte viszont a migránsok érdekében tett lépéseket, intézkedéseket, ahogyan a migráció kényszerítő vagy ésszerű okaival sem nagyon foglalkoztak a szerzők. Elenyésző volt azon cikkek száma, amelyekben maguk a külföldiek szólaltak meg vagy személyes eseteket, életutakat mutattak volna be. Elvétve találkoztunk az itt élő külföldiek kultúrájáról és életéről szóló emberközeli riportokkal.

A Röszkénél összeszedett afgán gyerekekre valamennyire felfigyelt a média, mondván, ritkán fordul elő, hogy gyerekek ekkora csoportban „nagykorú felügyelete nélkül” próbáljanak belépni az országba. De az embercsempész bandák praktikáinak és a magyar hatóságok nehézségeinek ismertetésén túl most sem terjedt a hazai sajtó figyelme.

Átokföldje

Valójában Afganisztánban született gyerekek, fiatalok tömegei keringenek Európa-szerte, akiket minden vagyonukat pénzzé tevő családjuk vagy falujuk azzal indított útnak: próbáljanak valahol Európában megkapaszkodni, hogy felnőve majd segíthessék az otthon maradottakat vagy a később útra kelőket. Az ő helyzetük is rettentően nehéz, de különösen komisz azoké a gyerekeké, akik emberkereskedők markába kerülnek. (Remélhetőleg, ők vannak azért kevesebben.)

[caption id="attachment_783" align="aligncenter" width="560" caption="Guberáló afgán gyerekek"][/caption]

De honnan menekülnek ezek a gyerekek? Miért is szakadnak szét a családok? Szokás mondani, hogy Afganisztánban nem élnek afgánok, afgán akkor lesz valaki, ha elhagyja szülőföldjét, addig pastu, tadzsik, hazara, üzbég vagy valami kisebb népcsoporthoz tartozó. Az etnikailag, nyelvileg sokszínű, véres konfliktusokkal családi szintig terhelt 27-30 milliós népesség csaknem fele 15 év alatti. Az ország 2001 óta háborúban áll, de előtte se volt békés. A mostani gyerekek szülei a mudzsahedek és a szovjetbarát Nadzsibullah-rezsim polgárháborúja idején születhettek, és a szovjetek kivonulása után sem jött el a béke. Az évtizedek óta tartó öldöklés során néhány évre a muzulmán fanatikusok, a tálibok is átvették az uralmat.

Így nincs mit csodálkozni azon, hogy a Föld 187 országát mérő fejlettségi indexét (HDR) összesítő rangsorban Afganisztán a 172. helyen állt tavaly, vagyis a világ 16. legrosszabb helyének tekinthető, ennél cudarabb állapotokat csak fekete-afrikai országokban találunk. Miközben a csecsemőhalandóságot a fejlett világban évtizedek óta ezrelékekben mérik (nálunk manapság öt ezrelék körül alakul), addig Afganisztánban 15 százalékos, azaz négyszerese a világátlagnak, és minden hetedik gyerek elpusztul, mielőtt megérné az 1 éves kort. 11 szülésenként egy anya belehal a vajúdásba. A lakosság fele nem jut egészséges ivóvízhez. Hárommillió ember több éve folyamatosan éhezik. Milliók élnek szülőföldjüktől elüldözve határokon túl lévő menekülttáborokban, legtöbben Pakisztánban, Iránban.

Zia testvérei

Az UNICEF elhanyagolt, kizsákmányolt és bántalmazott gyerekek millióiról számol be. Ötmillió iskoláskorú nem jár iskolába, a túlnyomó többségük lány. Egyedül 2010 első négy hónapjában 106 fegyveres támadás ért oktatási intézményeket. Nemzetközi szervezetek csak azon vitatkozhatnak, hogy Kabulban például a mindennapos erőszak veszélyesebb-e a gyerekekre vagy az egészséges ivóvíz és a szennyvízelvezetés hiánya, az ezekből következő betegségek, ragályok, esetleg az éhezés. Az iszonyatot senki nem vitatja.

Zia, a Magyar Helsinki Bizottság filmje.

Az afgán gyerekek az egzisztenciális félelmet anyatejjel szívják magukba. Zia számára – aki 16 évesen került Magyarországra, s ha a Helsinki Bizottság nem áll mellé, visszaküldték volna – a legnagyobb különbséget a személyes szabadság és biztonság jelenti: „A szabadság. Nagyon más itt. Ott félsz, a saját országodban, ha mész, akkor is félsz. Itt nem félsz” – mondja a már 18 éves fiú, aki iskolába jár és jól beilleszkedett magyar környezetébe.

A tíz napja Magyarországra menekült 12 afgán gyerek ügye nem lesz a Ziájéhoz hasonló sikertörténet, legalábbis nem minálunk.

Nem hiányoznak

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint tavaly 61 kísérő nélküli kiskorú vagy kísérőjétől elszakított gyerek kért menedéket Magyarországtól. A Helsinki Bizottság tapasztalatai szerint azonban sokkal többen lehettek olyanok, akiknek erre szükségük lett volna. Idén legalább kétszázan érkezhettek Afganisztánból, de sok sorstársuk volt Algériából, Marokkóból, Szomáliából vagy Pakisztánból is.  Jellemző, hogy a 12 most „horogra akadt” gyerek közül a hatóság szerint senki nem kért menedéket. Igen életszerű elvárás ez egy ötéves, szüleitől elszakított afgán kisgyerektől.

Kiskorúak esetén kirendelt ügygondnokok járnak el – jelen esetben szegedi ügyvédek voltak azok, akik szó nélkül hagyták, hogy illegális határsértőknek és ne menedékkérőknek tekintsék a gyerekeket. A kiskorúak idegenrendészeti őrizetét törvény tiltja, ezért a fiatal menekülőket többnyire gyermekotthonokba rakják magyar gyerekek közé, ahol senki nem érti a nyelvüket. Így nem csak a rendőrök, hanem a gyermekvédelmi rendszer hátán is púpnak számítanak, és mindenki igyekszik minél hamarabb megszabadulni tőlük. Ami rendszerint meg is történik, mert az embercsempészek vagy rokonaik (és remélhetően nem pedig emberkereskedők) suttyomban továbbviszik őket, olykor a nagyobbak maguk lépnek le – hiszen szerencsére mégse börtönbe kerülnek.

Jelen esetben a 12-ből nyolcan kerültek gyermekotthonba, négyen pedig felnőttek közé (!) a balassagyarmati közösségi szállásra. Úgy tudni, nem az történt velük, mint szokás, hogy azonnal döntöttek volna a szerbiai kiutasításukról. Viszont a többi már szokványos: a rendőrök szerint napokon belül mind a 12-en eltűntek a hatóságok szeme elől.

Legalább az embercsempészek teszik a dolgukat – mondhatnánk cinikusan. Csakhogy cinizmusból így is jut elég a hozzánk érkező afgán gyerekeknek.

Zádori Zsolt

Egyre gyakrabban olvashatunk a hazánkra nehezedő „migrációs nyomásról”, a szerb-magyar határon tucatjával elfogott határsértőkről, akik pénzt és energiát nem kímélve próbálják elérni Európa boldogabbik felét. Az illegális bevándorlók, embercsempészek mellett sajnos ritkán esik szó azokról, akik életveszélyes helyzetekből, a háborúk, a jogfosztottság, vagy a nélkülözés elől menekülnek. Vajon mi történik azokkal a Magyarországra érkező külföldi gyerekekkel, akik egyedül, a szüleik nélkül vállalkoznak a veszélyes útra?

Afgán gyerekek, tizenévesek ezrei gyalogolnak végig a fél világon. Kamionokban megbújva, átfagyva és gyakran betegen várják, hogy megérkezzenek az „ígéret földjére”, Európába. Tudomásunk szerint 2012-ben, már száznál is több, családtagjaitól elszakított, jellemzően 16-18 éves kiskorú külföldi érkezett Magyarországra a világ fejlődő országaiból, legtöbben a szerb határon keresztül. Az elmúlt hét évben ezernél is több migráns gyereket fogtak el hazánkban, közülük nagyjából 830 kamasz kért menekültstátuszt. A Guardian nemrég egy szemléletes összeállítást közölt a Párizsban élő afgán gyerekek menekülésének körülményeiről. Az egyikük például hóban, fagyban gyalogolva, a horvát-szlovén hegyeket megmászva jutott el Olaszországba. A nagy hidegben elfagyott a talpa. Nehéz elképzelni azt a nyomorúságot és kilátástalanságot, ami ilyen emberfeletti teljesítményre kényszeríthet tizenéves gyerekeket.

A jogszerűtlenül hazánkban tartózkodó külföldiek visszavételéről szóló, Szerbiával kötött visszafogadási egyezmény alapján, a rendőrség tavaly is közel száz, kísérő nélküli kiskorút adott át a szerb hatóságoknak. Sajtóhírek szerint, csak a Bács-Kiskun megyei rendőrség 129 kísérő nélküli kiskorút fogott el 2011-ben. A magyar törvények nem teszik lehetővé a 18 év alattiak idegenrendészeti fogvatartását, ezért a fiatalokat a határhoz közeli kisvárosok gyermekotthonaiban szállásolják el addig, amíg döntenek további sorsukról. Mivel ezekben az otthonokban nincsenek szigorú biztonsági intézkedések, sokan megszöknek és folytatják útjukat Nyugat-Európába.

Bizakodó tekintet (Forrás: Joint Combat Camera Afghanistan, fotó: Master Sgt. Sarah Webb, ISAF Headquarters Public Affairs Office)

Vajon mi az oka annak, hogy a külföldi gyerekek – bár papíron minden érintett hatóság és intézmény az elvárt, előírt módon bánik velük – mégsem kérnek ebből a védelemből? Nem hivatkoznak a jogaikra, hiszen nem is tudják, hogy a gyerekeknek is vannak jogaik, és talán még arról sem hallottak, hogy – a társadalom legsérülékenyebb tagjaiként – különleges védelem illeti meg őket. Különösen nehéz azoknak a migráns  fiataloknak a helyzete, akik útjuk során kizsákmányolás áldozatául esnek, emberkereskedők hálójába kerülnek, vagy embertelen körülmények közé kerülnek például a görögországi Patrasban. A biztonságérzetüket az sem növeli, hogy a Magyarországra érkező kamaszok közül a hatóságok –  a Helsinki Bizottság tapasztalata szerint –  többeket pár nap alatt visszatoloncolnak Szerbiába, ahol esélyük sincs a megfelelő védelemre.

A hatóságok beszámolói szerint, a migráns gyerekek kitoloncolása során, minden szereplő a legjobb tudása szerint mindent megtesz azért, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekei érvényesülhessenek. Ugyanakkor, évek óta fennálló probléma, hogy a jogellenesen Magyarországon tartózkodó külföldi gyerekek kiutasítása és kitoloncolása esetén, az eljáró hatóságok nem vizsgálják meg körültekintően, hogy mi vár a gyerekekre ott, ahová küldik őket. Pedig a törvény szerint csak akkor utasítható ki a kísérő nélküli kiskorú Magyarország területéről, ha „a származási államában, vagy más befogadó államban a család egyesítése, illetve az állami vagy egyéb intézményi gondoskodás megfelelően biztosított”.

Vajon Szerbiában biztosított a család egyesítése, vagy a megfelelő állami gondoskodás a visszaküldött afgán tinédzserek számára? Vagy ezek a gyerekek is esetleg odakerülnek, ahol felnőtt sorstársaik csöveznek? Ők is beköltöznek a Szabadka határában, a szeméttelepen, a temető szélén összeeszkábált kunyhókba? Ivóvíz és élelem nélkül meghúzzák majd magukat, amíg rájuk nem gyújtják az összebarkácsolt fekhelyeiket?  Tavaly ősszel sajnos ez is megtörtént. A hideg beálltával minimálisra csökken a túlélés esélye. Különösebb gyermekvédelmi alapismeretek nélkül is belátható, hogy a hajléktalanság, az éhezés és a fagy nem a legmegfelelőbb környezet a szüleiktől elszakadt gyermekek számára.

Menekültek a szeméttelep szélén, Szabadkán. 2011. november (fotó: Mészáros Attila).

A gyerekek, miután a fél világot átutazták, bíznak abban, hogy pár száz kilométer és néhány országhatár már nem akadályozhatja meg őket abban, hogy végül megérkezzenek a célállomásra. Oda, ahol – reményeik szerint –közelebbi, vagy távolabbi rokonaik várják őket, ahol talán értik a nyelvüket. Szerbiába, majd onnan Magyarországra érkezve, azonban gyakran nem éppen olyan fogadtatásban részesülnek, mint amilyet  elképzeltek. Legutóbb épp decemberben értesültünk arról, hogy négy afgán kamaszt elfogásukat követően többször is levetkőztették a magyar rendőrök. A tradicionális afgán szokások miatt különösen megalázó volt számukra, hogy a megalázó procedúra több tucat idegen férfi előtt történt. Ha a hatósági emberek első ránézésre nem hiszik el, hogy a menekült kiskorú, akkor őrizetbe veszik, a fogdán újabb ruházat átvizsgálás, orvosi szűrővizsgálatok következnek, és ott kerülhet sor esetleg életkor-meghatározásra is. Menekültből rabokká válnak: zárkarend, napirend, rácsok, napi egy óra a szabad levegőn.

Az idegenrendészeti őrizet nem gyerekjáték. Különösen nehéz elviselni azoknak, akik az anyanyelvükön kívül nem beszélnek más nyelveket, és ezért esélyük sincs arra, hogy megértessék a rendőrökkel, hogy ők valóban kiskorúak, nem kerülhetnének fogdába. A gyerekek sokszor nem is tudják, hogy pontosan hány évesek, mert ott, ahonnan elindultak nincs anyakönyvezés. Mondhatnánk, „néma gyereknek anyja sem érti a szavát”, ha nincs nála útlevél, és nem képes se szóban, se írásban kommunikálni, akkor ne csodálkozzon azon, hogy bezárják. Azt azonban tudni lehet, hogy Afganisztánban generációk maradtak ki az iskolából, mert a tanulásnál fontosabb volt, hogy egyáltalán életben maradjanak. Már az apák sem tanulhattak, hiszen az iskolákat is rég lebombázták. Előfordul, hogy a magyar orvos egy néhány perces vizsgálat után dönt arról, hogy felnőttnek tekinti-e a gyereket, és ha igen, akkor fogdába kerül annak ellenére, hogy az idegenrendészeti törvény ezt kifejezetten tiltja. Megeshet, hogy az idegenrendészeti őrizetet szentesítő bíró észreveszi, hogy valami nem stimmel, túl fiatalok ezek a srácok, mégsem tesz semmit az ellen, hogy jogellenesen bezárják őket. Hiába próbált menedéket kérni a fent említett négy afgán fiú is, a kérelmüket nem regisztrálták, az nem jutott el a Bevándorlási Hivatalhoz, ezért pár nap múlva ismét Szerbiában találhatják magukat. Hogy is van ez?

Magyarország, a gyermek jogairól szóló 1989-es New York-i egyezmény ratifikálásával kötelezettséget vállalt arra, hogy védelmet nyújt a különösen nehéz helyzetben élő gyermekeknek. Az egyezmény világosan fogalmaz: a gyermeknek különleges segítségre és támogatásra van joga. A felelősség folyamatos hárítása határozottan ellentétes a Magyarország által is vállalt kötelezettséggel.

Jogosan tehetjük fel tehát a kérdést: vajon támogatásnak minősül-e, ha ezeket a gyerekeket újra és újra visszalökjük a semmibe, ahelyett hogy egy alapos, törvényes és jóhiszemű eljárás eredményeképpen biztonságba helyeznénk őket?

A magyar hatóságoknak elsősorban gyermekként kellene kezelnie a migráns fiatalokat, és csak másodsorban „jogellenes külföldiként” tekinteni rájuk. A helyzetük biztos és hosszú távú megoldása mind a hazájukban, mind az őket pillanatnyilag befogadó országokban kiemelt figyelmet érdemel.

Szerző: Piréz Teréz