Helsinki Figyelő


Igazságtalan, abszurd és alkotmányellenes rendelkezéseket alkalmaznak a büntetéskiszabásnál. A Btk. elvonja a bíró szabad mérlegelési jogát egyes bűnhalmazban elkövetett bűncselekményeknél és némely erőszakos többszörös visszaesőknél. A bíró náluk csak életfogytig tartó szabadságvesztést állapíthat meg.kabos_stempli

Múlt héten ítélték 11 év börtönre H. Bélát, mert erőszakkal elvette egy idős nő 600 forintját, illetve egy másik nőtől szintén erőszakkal elragadta 2000 forint értékű paplanját. A hajléktalan férfi a bíróság elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint két rendbeli rablást követett el, s mivel kétszeres visszaesőnek minősül (korábban szintén rablásokért 3, illetve 4 év szabadságvesztéssel sújtották), most az ún. „három csapás szabályt” (three strikes) kellett vele szemben alkalmazni. Eszerint a különféle erőszakos személy elleni bűncselekményeknél (ilyen a rablás is) a harmadszori elkövetés után a büntetési tételek felső határa megduplázódik. H. Béla esetében a 2-től 8 évig tartó szabadságvesztés lehetősége 2–16 évre nőtt, és Zumbok Gabriella bíró úgy ítélte meg, inkább a felső, mint az alsó határhoz közelebb állapítja meg a büntetés mértékét, lévén a súlyosító körülmények erősebbek az enyhítőknél. (A sajtótudósításokat olvasva mindez aránytalan szankciónak tűnik – különösen az enyhébben szankcionált gyerekgyilkossági ügyekkel összevetve.)

A „három csapás” kétségtelenül szigorú rendelkezés és gyakorlati megfontolásokból kifogásolható, de mégsem mondható egyértelműen alkotmánysértőnek, mert bár bizonyos mértékben korlátozza a bíró mérlegelési jogát, de mégsem vonja el teljesen azt. Nem úgy, mint az új Büntető Törvénykönyv (Btk.) két rendelkezése, amely tartalmát tekintve már az előzőben is ott volt, és bizonyos körülmények együttállása mellett kötelezővé teszi a bírónak az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását. Hogy is mondta Kabos Gyula „Kovács Verának” a Meseautóban? – Érettségije van? Akkor biztosan tud stemplizni. Egy a párna, egy a részvény; egy lehellet, egy a részvény.

A 81. § (4) kimondja: „Ha a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább három különböző időpontokban elkövetett befejezett személy elleni erőszakos bűncselekmény, a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladná, vagy a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények bármelyike életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni.” A 90. § (2) pedig úgy rendelkezik, hogy „az erőszakos többszörös visszaesővel szemben az erőszakos többszörös visszaesőkénti minősítést megalapozó, súlyosabban büntetendő személy elleni erőszakos bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladná, vagy a törvény szerint a bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni.”

Ez így persze elég bikkfanyelven szól. Lássunk inkább egy példát előbb az első „halmazati” helyzetre, amelyre kiterjed a „három csapás”. A bíró tehát nem mérlegelhet, ugyanúgy életfogytig tartó szabadságvesztést köteles kiszabni egy testi sértést és hivatalos személy elleni erőszakot alaki halmazatban megvalósító és emellett egy különösen nagy értékre elkövetett rablás kísérlete miatt felelősségre vont, büntetlen előéletű fiatal felnőtt esetében, mint a két rendbeli minősített emberölést és egy rablást elkövető személy esetében. Ugyanis az 51 millió forintra rablást megkísérlő fiatalember, ha menekülés közben megüti az őt üldöző rendőrt és ezzel testi sértést követ el, a szabály szerint éppúgy kötelezően életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélendő (cselekményei rendre: különösen nagy értékre elkövetett rablás, testi sértés és hivatalos személy elleni erőszak), mint a két banki alkalmazott életét kioltó bankrabló. A két ügy közötti különbségre a szabály érzéketlen. Sőt, a több emberen elkövetett emberölés bűntettét elkövető személy cselekménye (mivel itt a több sértett miatt nem halmazat jön létre, hanem az emberölés minősített esete) enyhébben ítélendő meg, mint a tetten ért, az intézkedő rendőrnek 8 napon túl gyógyuló testi sértést okozó bankrabló.

A büntetés kiszabásánál történő egyéniesítés megszüntetése megakadályozza, hogy a büntetéseket ezentúl a tett súlyához mérve arányosan állapítsák meg. Az életfogytig tartó szabadságvesztés automatikus és kötelező kiszabása pedig összemossa egymással az eltérő tárgyi súlyú bűncselekmények elkövetőit.

A jogalkotó nem számol azzal sem, hogy az erőszakos bűnelkövető még inkább érdekelve lesz, hogy bűntettének ne maradjanak tanúi. Bankrablási példánknál maradva: ha a tettes a szemtanúk mindegyikét megöli, kisebb kockázatot vállal, mintha élve hagyná őket és ügye bíróság elé kerülne. Bizonyos körülmények együttállása mellett visszaesőknél és halmazatban ugyanis mindegyik tényállás életfogytig tartó szabadságvesztéshez vezet, viszont ha nincsenek tanúk, a bankrabló talán elkerülheti a felelősségre vonást. A móri vérengzés Biblia-fekete árnya már ennyire megfakult volna?

A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint a két Btk.-rendelkezés több ponton is ellentétes az Alaptörvénnyel, mivel nem jogállami megoldás, sérti az emberi méltóságot, valamint diszkriminatív, mert a magyar büntetőjog legsúlyosabb szankciója pusztán attól függ, hogy a három erőszakos bűncselekményt hány eljárásban bírálják el. Azaz ugyanazon elkövető ugyanazon bűncselekményeiért más-más büntetést kaphatna attól függően, hogy azokat külön-külön bírálják el, majd összbüntetésbe foglalják, vagy pedig halmazatban, és a Btk. 90. § (1) bekezdése alapján döntenek róla. Éppen ezért a Helsinki Bizottság az ombudsmanhoz fordul, hogy Szabó Máté az Alkotmánybíróságnál indítványozza e két Btk.-rendelkezés megsemmisítését.

zzs

A tegnapi gyülekezési gyorstalpalónkra kiegészítő kérdéseket kaptunk diákoktól. Íme, válaszaink.

1. Minden gyülekezést be kell-e jelenteni? Nem, a bejelentési kötelezettség csak közterület esetén érvényes kötelezettség, egy egyetemi aula
vagy egy kormányhivatal pedig nem közterület.

2. Mikor oszlatható fel a gyülekezés magánterületen? A gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (Gytv.) szerint a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével, különben a rendőrség feloszlatja a gyülekezést [Gytv. 2. § (3) és 14. § (1) bekezdés]. Az, hogy a közforgalom számára nyitva álló magánterületen – mint amilyen egy kormányhivatal és egy egyetemi aula – mennyire sérülnek mások jogai és szabadsága, mérlegelési kérdés. Egy ombudsmani állásfoglalás szerint „általában az ingatlan jogszerű használójának hozzájárulása nélkül nehezen képzelhető el a rendezvény jogszerű volta”. Vagyis magánterület esetében főszabály szerint szükség van pl. a tulajdonos hozzájárulására a gyülekezéshez, a közforgalom előtt nyitva álló magánterületre szervezett rendezvények azonban más megítélés alá esnek: ezek esetében „nem a hozzájárulás szükségessége, hanem annak megtagadásának feltételei kell, hogy a vizsgálódás tárgyát képezzék". Ez azt jelenti, egy közforgalom számára nyitva álló épület magántulajdonosának azt kell megmondania, hogy ott miért nem tartózkodhat a köz.
A hídfoglalásnál is mérlegelés tárgyát képezi, hogy milyen mértékű mozgásszabadság-korlátozás jogszerű még: kényelmetlenséget okozhat egy ideig, de gigadugót okozni már nem lehet, a határ a kettő között bizonytalan eseti mérlegelés kérdése, de mint a blogposztban is jeleztük, a gyülekezés erősen védett alapjog.

3. Minősülhet-e bűncselekménynek, ha valaki szabálysértés elkövetésére hívja fel a gyülekezőket? Igen, ez megvalósíthatja a törvény elleni izgatást, amelyet a Btk. 268. §-a büntet: Aki nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon törvény vagy más jogszabály, avagy a hatóság rendelkezése ellen általános engedetlenségre uszít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Zeusz szent fájának susogása és a tövében fakadó dodonai forrás csobogása is azt jelzi, nincs ez jól. Azt susogják, azt csobogják, esztelen dolog szabálysértőket veszélyes bűnözőknek tekinteni, válogatás nélkül dutyiba zárni.

Siccet tetten éri Kancsal Flóris. Fáért vaskarika

tovább

Az új Btk. számos szigorítása között elsikkadt, hogy jövő évtől az okozott kártól függetlenül minden jogellenes erdei fakivágás bűncselekménynek számít és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A Helsinki Bizottság szerint a rendelkezés ugyan hatályba sem lépett, mégis vágásérett.

[caption id="attachment_750" align="aligncenter" width="560" caption="Átkelni a balta fokán"][/caption]

Idén áprilisban húszezerről ötvenezer forintra emelkedett a tulajdon elleni szabálysértések értékhatára. Ez még reálértékben is feltűnően megengedőnek tűnik, tekintve, hogy 2007 júniusa – a tízezres értékhatár bevezetése – óta idén áprilisig csak 22 százalékos volt az infláció.

Gondolhatnánk, mindez ellentétes a kormány büntetőpolitikai szigorával. A gyakorlat azonban más. A szabálysértéseknél is mind gyakoribb az elzárás szankciója, nem szólva arról, amikor a szabálysértő nem tudja kifizetni a bírságot, amit utóbb szintén elzárásra változtatnak. De leültethetik azt is, akit kihágás miatt féléven belül legalább két ízben jogerősen elmarasztaltak.

A Btk. számos olyan körülményt ismer, amikor nem számít a szabálysértési értékhatár, mert a jog a lopást, a „jogtalan eltulajdonítást” az okozott kártól függetlenül bűncselekménynek tekinti. Ilyen, ha valaki bűnszövetségben, közveszély színhelyén, üzletszerűen lop, betöréssel, megtévesztéssel vagy álkulccsal jut be a helyszínre, vagy ha zsebtolvaj az elkövető.

Új kivételek

A jövő júliusban hatályba lépő új Btk. újabb „minősített” kivétellel bővül. Ezek szerint hiába nem éri el az ötvenezer forintot a kár, mindenképpen vétséget követ el az, aki a lopást erdőben jogellenes fakivágással valósítja meg. Így az eddigiekhez képest az okozott kártól függetlenül jövőre egyből két évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti már  a jogellenes fakivágót is, persze, csak azt, akit lefülelnek.

Mindez hézagmentesen illeszkedik a kormány szankciószigorító büntetőpolitikájához. Valamint ahhoz a gyakorlatához, hogy az emberek biztonságérzetére hivatkozva kriminalizálnak nyomort, devianciát, és emelik meg a büntetési tételeket többnyire olyan cselekményeknél, amelyeket jellemzően szegények, köztük nagy számban cigányok követnek el.

Ezeket a kihágásokat, amennyiben napvilágra kerültek és meglett az elkövető, eddig is szankcionálták, szabálysértési eljárásban mondták ki értük többnyire a pénzbírságot. Ha valaki nem tudott fizetni, leülte. Most majd büntetőbíróság fog dönteni. Ám ezentúl az elkövetőket egyből börtönbe dughatják, és a büntetett előélet joghátrányai is sújtani fogják őket. Nem lesz nehéz visszaesőnek lenni, csak hosszú, fagyos tél kell hozzá.

Faköbözés

Vegyük most csak az illegális fakivágókat. Ötvenezer forintért vidéken mintegy 4–5 köbméter hasított, darabolt tűzifát lehet vásárolni, Budapesten valamivel kevesebbet. 5 köbméter nettó fához legalább 7 köbméternyi, 50–60 mázsányi lombos (bruttó) fát kell kivágni, ez vágásérett (mellmagasságban 20 cm vastag) akácok esetében úgy 20 darab fa lehet. Az illegális fakivágók aszerint válogatnak, hogy honnan könnyebb gyorsan elszállítani a szajrét, tehát karvastagságú példányokat is kivágnak, hiszen azokat egyszerűbb mozgatni. A 7 köbméternyi fapusztításhoz akár több száz négyzetméternyi fiatal erdőt kell letarolni. Mint látható tehát, ehhez a pusztításhoz – tekintve, hogy mégiscsak illegális tevékenységről van szó – komoly szervezettség, több ember, motoros fűrészek és szállító apparátus szükséges. Itt tehát valóban bűncselekménnyel van dolgunk, és az állam jól teszi, ha szigorúan bünteti a tulajdonosakat megkárosító elkövetőket.

Csakhogy jövőre már az is bűnt követ el, aki akár egyetlen fát kivág. Sőt, azt is meg lehet majd büntetni, aki akár egyetlen fába is belevágja fejszéjét, hiszen a bíróság ezentúl lopás vétségének kísérletét is megállapíthatja. Vajon kinek van nagyobb esélye lebukni: a faluszéli erdőre kiosonó szegénynek, aki tűzrevalóját akarja megszerezni vagy az üzemszerűen dolgozó, erdőket letaroló illegális fakitermelőnek? És melyikük okoz nagyobb kárt? A tömeges falopások megkeserítik az erdőtulajdonosok életét, amin aligha segít sokat, hogy nyomorgó, fagyoskodó alkalmi fatolvajokat bűnözőknek minősítenek és lesittelnek. Mindez talán a bűnügyi statisztikák kozmetikázására jó, de nem óvja meg az erdőket, nem javít a lakosság biztonságérzetén, feleslegesen növeli a börtönnépességet és sérti az emberek igazságérzetét. Az elkövető ugyan legalább melegben alszik, de közben – ha nem tesz ellene valamit – a családja megfagy. Valaki úgyis venni kényszerül a fejszét. A magyar szegényeket többnyire éhezőként képzeli el a közvélemény, s bár valóban sokan keveset és főleg rossz ételeket esznek, a hideg többüknek komiszabb ellensége, mint az éhség.

Hivatalos személy

Az erdőben történő jogellenes fakivágás minden esetének büntetését Mengyi Roland, a Fidesz parlamenti képviselője, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke lobbizta ki. Btk.-módosító javaslatát a „közbiztonságérzet” javítása mellett azzal indokolta, hogy „a büntetőjog eszközeivel is fel kell lépni az erdők védelméért”. Ami dicséretes cél, de nem igazán érteni, miért csak az erdei fákra vonatkozik, mondjuk, a kerti gyümölcsfák vagy az út menti jegenyék kivágása miért nem minősül vétségnek. De ez persze, csak technikai probléma, amit a kormánypártok jogalkotási mechanizmusa, tudjuk jól, könnyedén korrigál: majd ezeket is beírják a törvénybe.

A büntetőpolitika annál jobb, minél szigorúbb – vélik a kormánypártiak. És már most látni vélik a pozitív tendenciákat. Mengyi parlamenti vitában elmondott beszéde ebből a szempontból is árulkodó. Minden téren szigorítana, még ott is, ahol ennek a józan ész ellentmond. A bűncselekmény fajtájától függetlenül (!) azonnali elzárást javasolt például minden tettenérés esetén. Nem csak az életellenes bűncselekményeknél szállíttatná le a büntethetőség korhatárát 12 évre, hanem a bűncselekmények szélesebb körénél is – ha jól értjük, akár a lopásnál is. Visszatérne a rendszerváltás előtti állapothoz, amikor a hivatalos személy megsértése bűncselekménynek számított.

A rendőr tekintélyének visszaállítása számára olyannyira fontos, hogy a jogi végzettségű képviselő (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) nagy igyekezetében összekeveri a bűncselekményeket: szerinte a rendőri autoritást nagyban szolgálja, „hogy a hivatalos eljárásban történő bántalmazás büntetési tételét három évről egytől öt évre emeli fel az új büntető törvénykönyv, fokozott büntetőjogi védelmet biztosítva a rendőrök számára”. Csakhogy ezekben az ügyekben a rendőrök nem sértettek, hanem bűnelkövetők! Mengyi képviselő valószínűleg a hivatalos személy elleni erőszakra gondolt.

De hiba lenne minden apróságon fennakadni, hiszen nem büntető-, hanem társasági szakjogász javaslatairól van szó. Előbb-utóbb beletanul, és még azon se kell csodálkozni, ha ma még unortodoxnak számító ötletei hamarosan mégiscsak felbukkannak a Btk.-ban. Az illegális erdei fakivágás – az ő szavával – „privilegizálásával” mindenesetre már letette névjegyét.

Zádori Zsolt

A kormány új Büntető Törvénykönyvet készít. A gyűlölet-bűncselekmények szabályozása azonban – a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tervei szerint – nem változik. Pedig a módosításra szükség lenne.

Magyarországon évente ezres nagyságrendű gyűlöletből elkövetett cselekmény fordulhat elő. Romákat, zsidókat, kínaiakat, melegeket, afrikai és latin-amerikai embereket bántalmaznak származásuk, vallásuk, szexuális irányultságuk miatt. Ezek töredéke jut a hatóságok tudomására, alig párból lesz valódi ügy.

A hivatalos statisztikákban 2008-ban összesen 9, 2009-ben 12, 2010-ben 19, és 2011-ben is csak 35 eset szerepel. A majd’ 20 millió lakosú Romániában, egy év alatt 59 eljárást indítottak. Ezzel szemben a 9 milliós Svédországban közel 6 ezer ügyet regisztrálnak évente. Minden bizonnyal nem a jogi szabályozás közötti kisebb eltérések okozzák a rendkívüli különbséget. Ezt támasztja alá például a gyűlöletcsoportok nyomon követésével foglalkozó Athéna Intézet adatbázisa is, amelyben a nyilvánosságot kapott gyűlölet-bűncselekmények listáját vezetik. 2009-ben például 36 esetet tüntetnek fel, míg a hivatalos statisztikában csupán 12 ügy szerepel. A valós arányokról e számok beszédes képet rajzolnak. Egyes kutatások szerint a gyűlölet-bűncselekmények 99%-át nem jelentik az áldozatok. A jogszabályi háttér és a jogalkalmazás hiányosságai miatt az esetek nagy részében nem kerül sor a felelősségvonásra. Pedig a következetes fellépés mindannyiunk érdeke.

Gyűlölet-bűncselekmény, ha az elkövető azért (is) bántalmaz vagy kényszerít egy másik embert valaminek a megtételére vagy eltűrésére, vagy tanúsít vele szemben garázda (olyan kihívóan közösségellenes magatartást, amely félelmet, megbotránkozást kelthet), mert előítéletes vele szemben. Azaz, az meggyőződése, hogy áldozata alacsonyabb rendű, vele szemben – pusztán a védett csoporthoz való tartozása miatt – jogos a megvetés.

Persze nem minden előítéletnek látszó szándékot ítél meg azonosan a büntetőjog. Legfeljebb aljas indoknak minősül, ha valaki a hamburgert zabálókat vagy a kutyabarátokat ütlegeli rendszeresen. Gyűlölet-bűncselekmény olyan emberek sérelmére követhető el, akik személyiségük közös, lényegi vonása alapján tartoznak egy csoporthoz. A csoportalkotó tulajdonság olyan, amelyről nem lehet lemondani vagy annak megváltoztatása nem várható el az egyéntől. Ilyen például a roma származás, vagy a politikai meggyőződés.

Ha valakit felpofozok és felszakad a szemöldöke, könnyű testi sértést követek el. Még büntetőeljárás sem lesz belőle, kivéve, ha a sértett berágott és igazságot követel (ez az ún. magánindítvány). Ha kicsit megverem a roma szomszédom, mert a kukát folyton a garázsom elé húzza, begurulva lenyomok neki egyet, amitől felszakad a szemöldöke, az szintén „csak” könnyű testi sértés. Ha ő feljelent a rendőrségen, az is lehet, hogy csak egy megrovás lesz a vége. Ha viszont azért verem meg a szomszédom, mert cigány, akkor szigorú felelősségrevonás vár rám (legalábbis elvileg). Akkor is, ha még a szemöldöke sem szakadt fel.

A megítélésbeli és a büntetésbeli jelentős különbség az elkövetőnek a büntetőjog által is értékelt szándékában, motivációjában rejlik. Ha a cselekmény kiváltó oka az elkövető cigány emberekkel szembeni előítélete, akkor a bántalmazás nemcsak a szomszédomnak okoz sérelmet, hanem a cigányság egészének. Emiatt értékel szigorúbban a büntetőjog olyan cselekményeket, amelyeket az előítéletes szándék nélkül figyelmen kívül hagyna vagy enyhébben büntetne.

Vajon ezek alapján védelemre szorulnak a szélsőséges politikai eszmét vallók is? Nem! A jog nem ad különleges védelmet azoknak, akiket emberi méltóságot sértő, alkotmányellenes eszméik formálnak csoporttá. A büntetőjog az emberek testi integritását korlátok nélkül védi, a véleménynyilvánítással kapcsolatban is védelmet nyújt, de csak bizonyos keretek között. A másokat szisztematikusan megalázó, megsemmisítésüket valló eszméknek a büntetőjog nem nyújt menedéket.

Mi az oka akkor, hogy mégis ilyen kevés esetben lépnek fel a hatóságok ma Magyarországon gyűlölet-bűncselekmények miatt? A jogalkalmazók, a rendőrség, ügyészség felkészültsége korántsem tökéletes. De nem csak a jogalkalmazók, hanem a jogi szabályozás hibái is problémákat okoznak a gyakorlatban. A két legfontosabb hiányosságot említjük. Egyrészt, ha a védett csoportok (tehát pl. vallási közösségek tagjai vagy a melegek) vagyontárgyait megrongálják, akkor az elkövetőt nem gyűlölet-bűncselekmény miatt, hanem a sokkal kevésbé súlyos rongálás bűncselekménye miatt üldözi a rendőrség. Ezt kevésbé szigorúan is büntetik, holott az elkövetők motivációja egyes esetekben gyűlöletből fakad. Gyöngyöspatán például a romák által lakott utcában lévő ház ablakát egy, a Véderőben „szolgáló” férfi kővel dobta be, miközben mocskolódva szidta a cigányokat. Nem kérdés, hogy cselekményét a gyűlölet motiválta. A jogi szabályozás hiányosságai folytán mégsem e tette miatt, hanem a jóval enyhébb megítélésű rongálás miatt vonták felelősségre.

Másrészt a joggyakorlatban óriási a káosz abban a tekintetben is, hogy mely csoportok jogosultak a büntetőjog fokozott védelmére. Ennek szomorú példája a miskolci ügy, ahol a Helsinki Bizottság ügyvédje is védőként jár el. A bíróság olykor a „magyarnak”, „a magyar nemzethez tartozónak”, „a magyar lakosság körébe tartozó csoportoknak” nevezett sértetteket gondolta a védett csoport tagjának. Nem is a megengedhetetlen terminológiai „sokszínűség” a leginkább égbekiáltó gond az ítélettel. Hanem az, hogy a sértettek – ahogy arra a tárgyalás folyamán fény derült – nem kaphatnak többletvédelmet, mert az autójukat megrongáló roma származású elkövetők nem a szélsőséges eszméket valló csoporthoz való tartozásuk miatt támadták meg a sértetteket, hanem – feltehetően – félelemből. Az elkövetők tettét tehát leginkább garázdaságként értékelheti majd a bíróság a megismételt eljárásban.

Annak érdekében, hogy a gyűlöletből elkövetett rongálás ne maradhasson megfelelő büntetés nélkül, és a védelemre érdemes kirekesztett csoportoknak ezt biztosítsa is az állam, a Helsinki Bizottság a büntető jogszabályok pontosítását javasolta a kormánynak. Azt kértük, hogy a gyűlölet-bűncselekményeknek egy új formáját iktassa be a jogalkotó a törvénybe, így súlyuknak megfelelően büntessék az előítéletes motivációból elkövetett rongálást. Továbbá azt követeltük, hogy a védett csoportokat sorolják fel a Btk.-ban, de legalábbis írják elő, hogy csak az lehet egy gyűlölet-bűncselekmény sértettje, aki személyisége lényegi vonását jelentő tulajdonság, pl. etnikai hovatartozása, vallása vagy lelkiismereti meggyőződése, szexuális irányultsága alapján tartozik egy védett csoporthoz. Az új Btk. beterjesztésekor kiderül, hogy a kormány elfogadja-e javaslatunkat.

szerző: Tell Vilma