Helsinki Figyelő


„Ezt dobta a gép.” Ennél azért valamivel kidolgozottabban dől el, a fiatalkorú bűnelkövetők közül ki kerül börtönbe, ki pedig javítóba előzetes letartóztatása alatt. Jó tudni, óriási a különbség. A gyereknek, ha már fogva tartják, az a legjobb, ha javítóintézetbe kerül, de „mindenekfelett álló érdekét” olykor prózai dolgok írják felül.

rakospalota.jpg

tovább

Mobil, láncfűrész és közoktatás mellett jól működő büntetőpolitikát is találunk a finneknél. Nemrég még a legtöbb szabadságvesztést itt hajtották végre, mostanra elérték, hogy az unióban náluk kerülnek a legkevesebben börtönbe, fiatalok pedig csak elvétve. Nemcsak a fiatal bűnelkövetőt segítik, hanem a családját is.

finn_megelozo_es_reszolizacios_program_veszelyzetett_gyereknek.jpg

tovább

„Szegénynek, kitaszítottnak, megbélyegzettnek a büntetőeljárásban is rosszabb lenni, mint jómódúnak és kiváltságosnak.” Kollégánk publicisztikája a múlt heti HVG.ben jelent meg Tigrisre már nincs szükség címmel. Helyhiány miatt az írás eredeti, hosszabb változatát a hetilap nem közölhette. Így most itt adjuk közre a kéziratot, hogy azok is elolvashassák, akiknek a hetilapban publikált, értőn szerkesztett változat felkeltette az érdeklődését. Meg, persze, mások is.

mosaico.JPG

tovább

A Magyar Helsinki Bizottság 25 éve

Dokumentumfilm a 25 éves Helsinki Bizottságról
Megszólalók: Hirad Nouradine, Kőszeg Ferenc, Mink András, Hanaa Aljamous, Somogyvári Zoltán, Pardavi Márta, Kádár András Kristóf, Török Imre, Tóth Balázs, Nils Muižnieks
Készítette: Surányi Ádám és Kárpáti Dániel

A vasárnap esti Fidesz-székházrongálás miatt hat embert tartanak fogva. Legkevesebb négyükről tudni, hogy rég szabadlábra bocsáthatnák őket. Nem teszik. Miért nem?

milan1a.jpg

Fotók: Hegedűs Dániel

– Nem futballhuligánokat, hanem politikai aktivistákat vett őrizetbe a rendőrség a Fidesz székházánál vasárnap történtek miatt – mondta Rogán Antal a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában hétfő este.

A Fidesz frakcióvezetője mindig képes meglepni a szende állampolgárt. Most például a tegnapi nyilatkozatával. Mert mégiscsak pikáns politikustól, azaz főállású és fizetett politikai aktivistától azt hallani, hogy a politikai aktivista az annyira kártékony fenomén, ami még garázda futballhuligánnal is rosszabb. Persze, előfordulhat, hogy a politikai aktivista (politikus) rendkívül kártékony. Találunk rá példát eleget. De Rogán mást is állít: itt, kérem, nem azokat a józanságukat vesztett, tagbaszakadt fiatalokat, a Fidesz-székház elleni hardweres támadás élharcosait tartóztatta le a rendőrség, akiket számos fotón és filmfelvételen látni, hanem valaki másokat. És a hírekből úgy tudni, valóban nem az araszos vállú monitorvetők vannak már két napja őrizetben, hanem ahogyan a kormánypárti ultra, Bayer Zsolt fogalmaz a maga keresetlen stílusában: „lúdtalpas, kígyóvállú, ultraliberális gennyládák” volnának rács mögött a Gyorskocsi utcában.

Rogán és Bayer eredeti módon interpretálnak, de jól tájékozottak.

tovább

Pocsék börtönkörülményei miatt Magyarországot többször marasztalta el a strasbourgi bíróság. Küszöbön áll több döntés is, amely újabb súlyos pénzekbe kerülhet. A HírTv száguldó riportműsora a mélybe szállt, hogy az ország bukszájáért aggódókat tájékoztassa.

börtön_budik

tovább

„Ne csak őrizd, gyűlöld is!” Mintha az ötvenes évek smasszerszlogenjét idézné fel az elítéltekkel kapcsolatos hazai közérzület. Nem volt ez mindig így, és másutt sem gondolta mindenki így. Deák Ferenc és Johnny Cash biztosan nem.cash 

„Népünk nem elsősorban a szabadság-, hanem inkább börtönszeretete révén foglal el kitüntetett helyet a világ népeinek nagy családjában, a börtönlakókra pedig irigykedik. A magyar ember a fegyintézeteket szerényebb kivitelű wellness-hotelekként gondolja el […] A lényeg tehát az, hogy minél több felebarátunkat szeretnénk rács mögött tudni, miközben sajnáljuk tőlük azt a sok földi jót, amiben odabent részük leend” – kesereg a múlt heti Élet és Irodalomban Váncsa István népünk állítólagos börtönimádatán.

Igaz, ami igaz, a közvélemény-kutatások már a mostani gazdasági válság előtt arról tanúskodtak, hogy országunk nagyobbik része, ha bűnözésről vagy más normaszegésről van szó, a minél keményebb megtorlást pártolja, bizonyos esetekben egyenesen vérszomjas módon. Egy 2005-ös felvétel szerint a felnőtt lakosság 63 százaléka még békeidőben is elfogadhatónak tartotta a halálbüntetést, és mindössze minden negyedik magyar mondta azt, hogy nem lehet olyan helyzet, ami az állami kivégzést igazolhatná. A lakosság fele gondolta úgy, hogy a bűncselekmények megszaporodásáért – a bűnügyi statisztikák éppenséggel akkoriban stagnálásról és csökkenésről tanúskodtak – nagyban „hibáztathatók” a bíróságok, azaz szerintük a bűnözés azért is „növekszik”, mert a bírók túl enyhe büntetéseket szabnak ki, és ezzel felbátorítják a bűnözőket. A büntetéskiszabási gyakorlatot a többség (a megkérdezettek körülbelül hattizede) enyhébbnek tartotta a kelleténél, és kevesebb, mint feleannyian (28 százalék) mondták, hogy nagyjából megfelelő.

Nagy az egyetértés tehát abban, hogy „az enyhe büntetéseknek nincsen visszatartó erejük”. Amiben van némi igazság, merthogy tényleg nincsen, éppúgy, ahogyan a kriminológia szerint a szigorú büntetések sem fogják vissza az elkövetőket. A morális gátak mellett leginkább büntetés elkerülhetetlenségétől való félelem, azaz a hatékony bűnüldözés lenne erre képes – vélik a tudósok.

A bűnt és bűnhődést, azok viszonylagosságát nem is olyan rég jobban ismerte a magyar. Testközeli, eleven tudása volt arról, hogy nem csak megveszekedett gonosztevők kerülnek börtönbe. A közeli múltban az átpolitizált sztálini büntetőpolitika számos olyan cselekményt, sőt állapotot büntetni rendelt, aminek következtében például 1952 márciusára az elítéltek száma 60, míg az internáltak száma 100 ezerre duzzadt. Ez az az időszak, amikor a börtönőrök a faliújságokon ezt olvashatták: „Ne csak őrizd, gyűlöld is!” Meglehet, a társadalom ma is ezt várja el a büntetés-végrehajtástól. Nem tekinti elég büntetésnek a szabadságvesztést, szívesen veszi, ha amellett az elítélt minél inkább szenved. Minderre a politikusok még rá is kontráznak, és még azok is, akik talán nem a Gulagot tekintik mintának, inkább hallgatnak, nehogy a rabpártiság gyanújába keveredjenek.

Pedig a humánus büntetés-végrehajtás, a „fogházjavítás” egykor nemzeti ügynek számított, Deák Ferenc, Eötvös József, Szemere Bertalan és XIX. századi nagyjaink munkálkodtak rajta. Akkor a börtönreform támogatása számított sikknek, ma pedig az kapja a piros pontot, aki simlis ötlettel áll elő arra nézve, hogyan lehet a jogszerűség látszatát fenntartva minél több embert minél kevesebb pénzért minél kisebb helyre összezsúfolni, és hogyan lehet a rendszerből mindenféle ösztönzést kiölni, hogy a bűnözőből még véletlenül se lehessen törvénytisztelő állampolgár. Az erre való iparkodás börtöneinket reménytelenül sivár, végletesen nyomorúságos szigorított fegyházakká, illetve a haramiaakadémiákká változtatja.

cash-2

A büntetés-végrehajtás gyakorlatát alapvetően a társadalmi megrendelés formálja demokratikus körülmények között. Így van ez az Egyesült Államokban is, ahol sokkalta több erőszakos bűncselekményt követnek el, mint nálunk, ráadásul számos államban még ma is végrehajtanak kivégzéseket. Ott gyakran szondázzák a társadalom időszerű véleményét a büntetésnemekről és a helyesnek tartott börtönviszonyokról, mert a büntetés-végrehajtás dilemmái hagyományosan a politika elsőszámú ügyei közé tartoznak. Ezek a kutatások nem mutatnak egy irányba, elég egyetlen nagy sajtónyilvánosságot kapó bűnügy, a vélemények máris 180 fokot képesek fordulni. 2010-ben például a Gallupnál a felnőtt lakosság 64 százaléka támogatta a halálbüntetést, miközben ugyanabban az évben végzett másik felmérés szerint a regisztrált szavazóknak a 61 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szíve szerint a gyilkosokra sem szabna ki halálbüntetést.

A magyarnál sok tekintetben erőszakosabb amerikai társadalom mintha fogékonyabb lenne a megtorláson túl más szempontokra is, mint a miénk. Élhető börtönviszonyok és alternatív büntetési formák mellett kiállni, kampányolni ott nem szükségszerűen jelent egyet a népszerűségvesztéssel. A közvélemény sokszor meghallja a jó szót is. Különösen, ha azt köztiszteletnek örvendő hírességek, egyenesen sztárok mondják – vagy éneklik.

Ilyen fickó volt Johnny Cash (1932–2003) is. A nehéz gyerekkor (az ötéves fiúcska kiskutyáját például azért lőtte le gyapottermesztő apja, mert a kis kedvenc ételét inkább a disznójuknak szánta), a zaklatott ifjúkor, a németországi katonai szolgálat, a fegyvermánia, a mélyen átélt zsiványkultusz, a korán jött sikerek, valamint a mértéktelen drog- és alkoholfogyasztás akár a börtönbe juttathatták volna magát Casht is, de neki szerencséje volt. Ugyan összesen hétszer is rendőrségi fogdára került, dutyiba soha nem dugták. „Ezekből a tapasztalatokból nem sokat tanultam, legfeljebb annyit […], hogy nem túl jó ötlet a cella rácsait rugdosni. Azon az estén eltört az egyik lábujjam” – írta második önéletírásában.

Már hosszú pályafutása elején ingyenes koncerteket adott különféle börtönökben, az elsőt 1957-ben a texasi Huntsville falain belül. Később három nagysikerű koncertlemezt dobott piacra, amelyeket zenekarával és énekesnő feleségével fegyintézetekben rögzített: Johnny Cash at Folsom Prison (1968), Johnny Cash at San Quentin (1969) és a Svédországban felvett På Österåker (1973). Érdekesség, hogy a művész nem csak dalait énekelte el a raboknak, hanem a számok között afféle vándorprédikátor módjára történetekkel, példázatokkal erősítette hitüket és adott nekik bátorítást a jobbá váláshoz.

Casht, aki szívesen nevezte magát Man in Blacknek, állandóan faggatták, miért hord mindig fekete ruhát. (Igazság szerint nem mindig viselt ilyet, csak sokszor.) Az ars poeticájának számító Man in Black c. számában egyebek mellett ezzel indokolta: „For the prisoner who has long paid for his crime, but is there because he’s a victim of times”. Vagyis (Szántai Zsolt fordításában): „A fegyencért, aki már rég megfizetett bűnéért, de bent ragadt, mert a kor áldozata maradt.” Tanulságos, hogy azután sem vált bosszúszomjassá, miután családját fegyveres rablótámadás érte Jamaicában, az esendő és bűnös ember iránti szánalmát haláláig megőrizte.

Míg nálunk a „kutyából nem lesz szalonna” földhözragadt tapasztalata az irányadó, addig Amerikában – talán a vallásosság nagyobb szerepe miatt – sokan vannak, akik mélyen hisznek abban, hogy az ember képes megváltozni, képes megjavulni. Valahogy ez lehetett a magyarázata a börtönalbumok elképesztő sikerének. Cash csillaga újra felívelt, olyannyira, hogy önálló tévé-show-t kapott az ABC-től. „Mindig ironikusnak találtam, hogy éppen egy börtönkoncertnek, egy olyan eseménynek, ahol olyan jól kijöttem az elítéltekkel, ahogy a rebellisek, a kívülállók, a gazfickók egyáltalán kijöhetnek egymással – szóval hogy éppen ennek köszönhetem »piacképességem« jelentős növekedését.”

Nem is érdemes azzal foglalkozni, mi történne nálunk hasonló esetben.

Zádori Zsolt

(A Magyar Helsinki Bizottság börtönmonitorozását az Európai Unió támogatása tette lehetővé.)

eu Az Európai Unió támogatásával

A „kor követelményeihez igazítaná” a büntetés-végrehajtás szabályait a belügyminiszter. Az biztosan benne lesz – mondta Pintér Sándor –, hogy az elítélteknek dolgozniuk kell. Jó lesz, de az már most is benne van.

A történelmi anekdota szerint XVI. Lajos francia király hitvese, Mária Antónia, amidőn 1789 nyarán arról értesült, hogy a párizsi nép azért forrong, mert nincsen elég kenyere, azt találta volna mondani: akkor miért nem esznek inkább kalácsot? Mindezt gyakran idézik, ha a hatalom tompultságát és tájékozatlanságát kell érzékeltetni.

A hazai pályán, a Nemzeti Fórum Kölcsey Körének rendezvényén szereplő Pintér Sándor belügyminiszter, akinek számos feladata közé tartozik a hazai börtönügy is, az MTI tudósítása szerint ezt mondta:

1) A büntetés-végrehajtásról szóló új jogszabályt készít elő a Belügyminisztérium, ebben a kor követelményeihez igazítják a szociológiai [sic!] és fogvatartási követelményeket. 2) A területet szabályozó rendelet az egyik legrégebbi, 1979-es jogszabály, aminek átalakítása 1990 óta nem történt meg. Jelenleg az Európában legelfogadottabb irányokat tanulmányozzák, és az azokban található szociológiai, fogvatartási követelményeknek megfelelő, modern törvényt alkotnak. 3) Az biztosan benne lesz, hogy az elítélteknek dolgozniuk kell, el kell tartaniuk magukat. Ugyan még nem jutottak el a fogvatartottak 100 százalékos foglalkoztatásáig, de afelé haladnak, hogy mindenkinek legyen munkája.

4) A börtönépítés is feladat, egyes intézetekben ugyanis 150 százalékos a telítettség. Solton nemrég adtak át egy létesítményt, újraindították a Gyorskocsi utcai börtönt, és még az idén hármat újranyitnak. 5) Elsősorban a közlekedési bűncselekmény miatt házi őrizetben lévőknél kipróbálják az elektronikus lábbilincset, ami jelzi, ha az elkövető elhagyja a lakóhelyét. Ezzel az ő felügyeletüket ellátó rendőrök felszabadulnak.

Lenne mindezekhez néhány megjegyzésünk:

1) A jogvédők és börtönügy szakemberei is csak örülhetnek, ha valóban európai és a kor követelményeinek megfelelőek lesznek az új szabályok – és különösen ilyen lesz a hazai gyakorlat. Pintér miniszter eddig éppenséggel nem ezen buzgólkodott. Minisztersége alatt például megkurtították a fogvatartottak élelmezésének eddig is alacsony nyersanyag-normatíváit, vagyis az utóbbi néhány év jelentős élelmiszerár-növekedése mellett a korábbinál kevesebb pénzből kellene kigazdálkodni a rabok megfelelő élelmezését. Az pedig külön is figyelemre méltó, hogy a nehéz fizikai munkát végzők, a tartósan betegek (pl. cukorbetegek) és a kismamák normatíváit vágták meg. A remélhetőleg valóban korszerű európai jogszabályba nem kerülhet majd be az a szabály sem, amely szintén Pintér miniszter nevéhez fűződik, hogy a fogva tartottaknak – a korábbi kötelező érvényű szabályt végletesen felpuhítva – két éve már csak „lehetőség szerint” 3 négyzetméter szabad mozgásteret kell biztosítani a zárkában. Ennek a gumiregulának is köszönhető, hogy egyes helyeken most újra négyzetdeciméterekben mérhető a szabad mozgástér, mint az ötvenes években. Nemrégen jártunk egy büntetés-végrehajtási intézetben, ahol a zárkákban nemhogy mozogni, de még leülni sem lehet, a fogvatartottak szerény kosztjukat kínjukban az azonos légtérben lévő vécé felett fogyasztják el.

2) A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvényerejű rendeletet (Bv. tvr.) valóban 1979-ben alkották meg. Csakhogy szövegszerűen annak ma annyi köze van az eredeti változathoz, mint az 1949-es alkotmánynak volt a 2010-eshez. Azóta megszámlálhatatlanul sokszor módosították az alapszöveget, ami már csak azért sem volt túl nehéz, mert nem kétharmados, hanem feles jogszabályról van szó, amit ez a kormány és az I. Orbán-kabinet is többször átírt. Tehát szó sincs arról, hogy a II. Orbán-kormány most valami megoldhatatlan gordiuszi csomót vágna el vagy korábban lehetetlen küldetést teljesítene.

3) Valójában ez a korszerűtlen Bv. tvr. ma is úgy rendelkezik, hogy a fogvatartott köteles „a jogszabályban meghatározott kivételtől eltekintve munkát végezni, a kijelölt munkát szakismereteinek és képességeinek megfelelően, fegyelmezetten ellátni, a munkavédelemmel és a környezetvédelemmel kapcsolatos előírásokat megtartani”; illetve „a büntetés-végrehajtási intézet tisztántartását és ellátását szolgáló munkában díjazás nélkül, alkalomszerűen […] részt venni”. A tvr. szövegét éppen Pintér Sándorék módosították, de a munkavégzés 1979 óta alapkötelezettsége a fogvatartottnak, amelyet ha alapos indok nélkül visszautasít, fegyelmi büntetést szabnak ki rá. Aki járt börtönben, tudja, a fogvatartottak zöme dolgozni akar, jobban telik az idő és a pénz is jól jön. De míg a szocializmus időszakában, amikor a „kinti” viszonyokhoz hasonlóan „bent” is teljes volt a foglalkoztatottság, most már sokkal nehezebb munkát és bért adni a fogvatartottaknak. A mostani kormánynak az intézkedése, hogy az állami egészségügyi és szociális intézményeknek kötelező bizonyos termékeket és szolgáltatásokat a bv.-s kft.-knél megrendelni, ugyan javított valamit a munkáltatási mutatókon és a börtöncégek mérlegén, de az a 2005-ben mért arány, hogy nagyjából az elítélt fogvatartottaknak a fele dolgozik érdemben nemigen javult. A 100 százalékos rabmunkáltatástól nagyon messze állunk. Ahogy attól is, hogy minden elítélt kitermeli majd fogvatartása napi nyolcezer forint körüli fajlagos költségét – cigánymeggy szedéséből és seprűkötésből tényleg nem könnyű.

4) Igen, minden bizonnyal a túlzsúfoltság ma a legnagyobb probléma a hazai börtönökben. A folyamatosan és mesterségesen tágított befogadóképesség ellenére a 2008-as 117%-os telítettség tavalyra 137-re emelkedett. A korábban éppen embertelen körülményeik miatt bezárt börtönök újranyitása vagy egykori kórházak átdukkózása enyhít valamit az általános zsúfoltságon, de vannak olyan megyei előzetes-házak, ahol mégis 200% feletti a telítettség.

5) Az alternatív vagy helyreállító büntetési módok, illetve a terheltek alternatív kontrollja tényleg faraghat a zsúfoltságból. Ilyen eszköz az elektronikus lábbilincs is. Nem világos azonban a miniszter példája: ugyan mi szükség egyáltalán a csak közlekedési bűncselekménnyel gyanúsított vagy megvádolt személyt általában előzetesben vagy házi őrizetben tartani, illetve elektromos lábbilinccsel megjelölni? Míg jogerős bírói ítélet nem születik ügyében, pazarlás ilyen-olyan fogvatartására költeni. Persze, hasonló esztelenség és igazságtalanság hajléktalanokat szociális helyzetük miatt börtönbe zárni, gallygyűjtögetőket vagy a szabálysértési bírságot befizetni képteleneket dutyiba dugni. Csakhogy ez korunk büntetőpolitikája, és ennek nagy ára van. A kenyér olcsóbb, mint a kalács – ezt az anekdota Marie Antoinette-jén kívül mindenki tudja.

Zádori Zsolt

(A Magyar Helsinki Bizottság börtönmonitorozását az Európai Unió támogatása tette lehetővé.)

eu Az Európai Unió támogatásával

A hivatalos befogadóképesség másfélszeresét, nagy többségében nőt tartanak fogva a Kalocsai Fegyház és Börtönben. A szűk, leharcolt, levegőtlen és sötét zárkákban olyanok is szép számmal találhatók, akik pszichoterápiára szorulnak. Velük a börtönszemélyzet nem igazán tud mit kezdeni.

Több fogvatartott laikus számára is jól látható totálisan szedált, szinte öntudatlan, valódi kommunikációra alkalmatlan állapotban volt 2012. júliusi látogatásunk idején. Nyugtatókat az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) vagy pszichiáter szakorvos javaslatára adnak az intézet egészségügyi részlegén dolgozó munkatársai, a gyógyszerezésre vonatkozó javaslatot azonban nincs lehetőségük felülbírálni, vagy pedig a fogvatartottat eltérő jellegű, kevésbé erős hatásokkal járó kezelésnek alávetni akkor sem, ha ez adott esetben meglátásuk szerint is indokolt lenne.

Az intézet vezetése szerint több fogvatartottat pszichiátriai állapota miatt az IMEI-ben kellene elhelyezni. Ők a személyi állomány részéről rengeteg figyelmet, munkaráfordítást igényelnek, amit a bv. intézet túlzsúfoltsága miatt is nehéz biztosítani. Emberi jogi szempontból a megfigyelők álláspontja szerint az önmagát lényegileg ellátni képtelen, kommunikálni nem tudó fogvatartottak normál börtönkörülmények közötti fogvatartása szintén nemzetközi emberi jogi normák sérelmét jelenti.

A vezetés tájékoztatása szerint a mentális és pszichoszociális problémákkal küzdő, büntetésüket töltő olyan fogvatartottakat, akik kezelése egy nyitott jellegű rezsimben nem oldható meg, a gyógyító-nevelő részlegben nem lehet elhelyezni. Ez visszásságot okoz abban az esetben, ha a fogvatartott egészségügyi állapota szükségessé tenné a gyógyító-nevelő részlegen való elhelyezést.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szerint saját vizsgálatai nem támasztják alá a mi tapasztalatainkat. Azt azért elismeri, hogy “sajnos visszaélések – a szabályos, személyre szóló, ellenőrzött gyógyszerosztás, egyéb biztonsági intézkedések mellett is – előfordulhatnak. A jelentésben megfogalmazott állapot észlelése esetén a szükséges egészségügyi ellátásokra minden esetben intézkedés történik.”

Tapasztalaton alapuló megállapításunkat fenntartjuk: nem egyedi esetről van szó, a probléma rendszerszintű. A hazai büntetés-végrehajtás nehezen birkózik meg azzal a feladattal, amit a megnövekedett számú eltérő bánásmódot igénylő elítéltek (mentális és pszichés betegek) jogszabályoknak megfelelő, humánus elhelyezése jelent.

Ahogy a BVOP válaszából kitűnik, a kalocsai börtön problémái nem tekinthetők egyedieknek: „Az elhelyezésbeli körülmények, a zsúfoltságból adódó teher, az ország többi régi építés) börtönépületében zajló büntetés-végrehajtási munkának is a fő jellemzője. A differenciálásból adódó visszásságok (pl. mentális problémákkal küzdő fogvatartott nyitott részlegen való elhelyezési nehézsége) vagy a nyugtatószerek használatával kapcsolatos gondok miatt adódó megoldásmódok – melyek ugyan valóban felvethetik nemzetközi emberi jogi normák kérdését – csakis a büntetés-végrehajtás jellemzőit figyelembe véve, annak biztonsága szempontjából értékelhetőek, s csak ezen ismérv szem előtt tartásával hasznosíthatjuk a Magyar Helsinki Bizottság ajánlásait.” [Kiemelés tőlünk.]

A kalocsai börtönlátogatásunkról szóló teljes jelentésünket itt olvashatja.

A korábbi jelentéseinket pedig itt találja.

(A Magyar Helsinki Bizottság börtönmonitorozását az Európai Unió támogatása tette lehetővé.)

eu Az Európai Unió támogatásával