Helsinki Figyelő

Ludwig van Beethoven (1770–1827) értesülve arról, hogy a francia első konzul császárrá kívánja koronáztatni magát, széttépi és megtiporja készülő III. szimfóniájának címlapját, amelyen névadóként még Bonaparte Napóleon szerepel. Egy kortársi beszámoló szerint a tajtékzó zeneszerző így kiállt: „De hisz ő is csak egy olyan ember, mint bárki más! Mostantól kezdve ő is lábbal tiporja majd az emberi jogokat, és csak egyéni céljai érdeklik. Mostantól kezdve úgy érzi majd, hogy mindenki felett áll, és zsarnokká válik.”

A nagyjelenet minden valószínűség szerint valóban lejátszódott, de az öntörvényű és az utókor által morálisan is tévedhetetlennek tekintett művészzseni, illetve a hozzákapcsolt reményeket eltékozló zsarnok viszonya ennél sokkal szövevényesebb volt. A végül Eroicának, azaz hősinek, hősiesnek elkeresztelt szimfónia viszont maga az egyértelmű zenei forradalom, és nem csak szerzője életművében, de a nyugati zene történetében is.

(Hangos változat, podcast itt.)

0528_beethoven_eroica.jpg

tovább

Kaspar Hauser, avagy példa az emberi lélek ellen elkövetett gaztettről – ezzel a címmel írt könyvet ennek a szomorú sorsú, „égből pottyant” fiatalembernek a pártfogója, Paul Johann Anselm von Feuerbach bajor államtanácsos. Pedig akkor még a komor végkifejletet nem is sejthette a derék törvényszéki elnök. Kaspart „előtörténet nélküli” vademberből néhány évre „Európa gyermekévé” tették, majd meggyilkolták. Talán 21 évet élt, ebből akár 16-ban is állatként tartották. Kaspar Hauser ismét szembesítette a világot azzal az alapkérdéssel, honnantól, mitől tekintünk embernek egy élőlényt, illetve mit öröklünk génjeinkben, és mit kapunk környezetünktől.

(Hangos változat, podcast itt.)

0526_kaspar_hauser.jpg

tovább

Abban, hogy a függetlenségi háború után a felszabadult észak-amerikai államok nem süllyedtek anarchiába, az alkotmánynak kulcsszerepe volt. Az államok gyenge, laza konföderációját erős nemzeti kormány váltotta fel. „Új dolog a társadalmak történetében, hogy egy nagy nép, amelyet törvényhozói figyelmeztetnek, hogy a kormánygépezet leállt, sietség és félelem nélkül szemügyre veszi sorait, felkutatja a bajok gyökerét, s két teljes esztendőn át bölcs türelemmel keresi a gyógymódot, majd amint fellelte, feltétel nélkül aláveti magát, anélkül, hogy ez az emberiségnek egyetlen csepp könnyébe vagy vérébe került volna” – írta az amerikai alkotmányozás jelentőségéről Alexis Tocqueville francia liberális gondolkodó.

(Hangos változat, podcast itt.)

0525_alkotmanyozo_konvencio_2.jpg

tovább

Míg a mintaadó alkotmányok közül az amerikait „a szabadság alkotmányának”, addig a németet „a méltóság alkotmányának” szokás nevezni. Nem csak a nagy földrajzi és időbeli távolság, az eltérő kulturális hagyományok, de a megszületés körülményei is magyarázzák a különbségeket. Míg Amerika egy véres, de sikeres háború után nyerte el teljes függetlenségét, addig Németország lángba borította a világot, katonai és erkölcsi értelemben is abszolút vesztese lett a háborúnak, és éppen azon igyekezett, hogy romjaiból építse újra magát.

(Hangos változat, podcast itt.)

0524_grundgesetz.jpg

tovább

„Senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg” – fogalmaz sarkosan az Alaptörvény. Ez az alkotmányos megfogalmazása a manapság lefitymált ártatlanság vélelmének. Ez az alapelv, nagyon helyesen, korlátozza az állam büntetőhatalmát. Mert könnyen belátható: ha valakit meggyanúsítanak, az még nem jelenti azt, hogy valóban bűnös is.

(Hangos változat, podcast itt.)

0523_sankey.jpg

tovább

A szabad, demokratikus és tisztességes parlamenti választásokkal, valamint az új Országgyűlés megalakulásával közjogi értelemben 1990 tavaszán megtörtént a rendszerváltás. Megalakulhatott a koalíciós kormány, amelyet Antall József, az MDF elnöke vezetett. Az ország új vezetői előtt hatalmas feladat tornyosult. Az emberi jogok mindenesetre valóban komoly esélyt kaptak arra, hogy üresen kongó deklarációkból kikényszeríthető alapjogokká erősödjenek.

(Hangos változat, podcast itt.)

0522_antall-kormany.jpg

tovább

Nagyszerű, korszakos fizikus volt, de Nobel-békedíjat kapott. A „szovjet hidrogénbomba atyjaként” tisztában volt felelősségével, ezzel együtt a hidegháborús helyzet miatt a világbéke első számú garanciájának tekintette a nukleáris egyensúly fenntartását. Rajongott hazájáért, mégis „rákos sejthez” hasonlította. Andrej Dimtrijevics Szaharov (1921–1989) az emberi jogi mozgalom egyik legnagyobb alakja volt a XX. században.

0521_szaharov_3.jpg

tovább

A kelet-európai forradalmi változások nem maradtak hatás nélkül másutt sem. A saját útját járó Kínában is olyan történt, amely előtte elképzelhetetlennek tűnt. Tömegek tüntettek demokráciáért és szabadságért. Egy ideig a hatalom zavarodottan reagált, képtelen volt megzabolázni és hazaküldeni a tüntetőket. A heteken át tartó utcai ellenállást, az egyre népesebb és radikálisabb tömeget végül „bevált módszerekkel” számolták fel: tankokkal verték szét. Utána jött a véres leszámolás. A „Tienanmen téri diáklázadás” egyik fordulópontja a statárium és a hadiállapot kihirdetése volt.

(Hangos változat, podcast itt.)

0520_statarium_peking.jpg

tovább

Az Európai Unió Bírósága ítéletet hirdetett  a magyar tranzitzónákról. Megállapította, hogy az európai jogba ütközik emberek, többségében gyerekek gyakran egy éven túli, hazai jogorvoslat nélküli elzárása. A tranzitzónákban történő hosszú idejű elhelyezés jogellenes őrizetnek minősül. A tranzitzónás fogvatartásról, az ítéletről és a lehetséges következményekről cserélt eszmét Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, illetve munkatársaink, Pohárnok Barbara ügyvéd és Léderer András. A beszélgetés, a Helsinki Hangadó második adását Ónody-Molnár Dóra újságíró vezette.