Helsinki Figyelő

„Inkább gyújts egy gyertyát, mint átkozd a sötétséget!” Ezt az ősi kínai mondást adta magyarázatul Peter Benenson (1921–2005) brit jogász arra, mi késztette 1961-ben az Amnesty International megalapítására. Így aztán ez a gyertya máig ott pislákol a szervezet jelvényében. „Teremtménye” egy ideje már a világ legnagyobb független emberi jogi kezdeményezésének számít, igazi világmárkának, amit éppúgy ismernek, mint az Adidast, a FIFA-t vagy az Unicefet. Csak míg azok hallatán nem kapnak frászt a diktátorok vagy a szabadságjogokkal „mesterkedő” kormányok, addig az Amnestynek számos kellemetlen napot „köszönhetnek”.

0731_benenson_1.jpg

tovább

Az utolsó pártállami parlament még 1989 elején döntött az Alkotmánybíróság (AB) életre hívásáról, októberben beleírták az Alkotmányba, majd novemberben megválasztották az első öt alkotmánybírót, köztük Sólyom Lászlót. Az AB hivatalosan 1990. január elsején kezdte meg munkáját. Eleinte elnöke sem volt, mert az is a politikai alku része volt, hogy az új, demokratikusan választott parlament fogja majd megválasztani a testület első emberét. Így is történt. Sólyom László harminc éve lett hivatalosan is az AB első elnöke, igaz, a bírák megválasztotta alelnökként valójában már előtte is ő vezette a testületet.

0730_solyom_laszlo.jpg

tovább

A szabálysértési törvény alapján nem vehető szabálysértési őrizetbe és elzárásba fogyatékkal élő ember. A 20 éves Péternek mégis 71 napon át kellett börtönbe zárva várni szabadulását. Ha civil jogvédők nem segítenek neki, csak most szabadulna onnan, ahova a törvény szerint sohasem kerülhetett volna. Az arctalan rendszer nem ad garanciát arra, hogy mások ne járhassanak így.

tovább

„Aki olyan társadalmi rendet tud létrehozni, amelyben mindenkinek van egy kevés óvni valója, és senki sem kíván túl sokat a máséból, sokat tesz a világ békéjéért.” Ezt az alapvetést Alexis de Tocqueville (1805–1859) fogalmazta meg nevezetes munkájában, Az amerikai demokráciában. A felismerés az 1830-as évekből származik, de ma is érvényes.

0729_tocqueville_2.jpg

tovább

Szemere Bertalan (1812–1869) a magyar XIX. század kiemelkedő, egyben méltatlanul elfeledett politikai gondolkodója és politikusa volt. Ő is egyike a tragikus sorsú miniszterelnökeinknek. Őt ugyan nem végezték ki vagy vetették börtönbe, de elborult elmével halt meg egy elmegyógyintézetben. Most azonban hagyjuk élete és a magyar történelem tragikus részleteit, emlékezzünk inkább pályafutásának legtündöklőbb napjára, 1849. július 28-ára, amikor a Szegedre menekített Országgyűlésben három kulcsfontosságú ügyben is többséget szerzett. Egyrészt megszavazták beszámolóját a hadi és külpolitikai helyzetről, másrészt ellenszavazat nélkül elfogadták a zsidók emancipációjáról szóló törvényjavaslatát, harmadrészt nagy többséget kapott a nemzetiségi kérdésben előterjesztett „országos határozata” is.

0728_szemere_bertalan.jpg

tovább

A „magyar Tocqueville”, Bölöni Farkas Sándor 1831-ben járt az Egyesült Államokban. Úti élményeiről szóló politikai bédekkere a magyar reformereknek bepillantást nyújtott egy távoli, korábban idegennek számító valóságba, az alkotmányos respublika működésébe. Hősünk kiváló megfigyelő, fáradhatatlan riporter, de emellett igaz hazafi, akit a megismert politikai intézményekből és kultúrából leginkább az izgatja, mit is lehetne átvenni, hogy általa az itthoni élet jobb lehessen, a magyar jövendő pedig szebb. Messzire nézett és közelre látott.

0727_boloni_farkas_sandor_2.jpg

tovább

„Születése rendetlen volt, azért szerette szenvedélyesen a rendet, a megtörhetetlent, a parancsot és tilalmat. Ifjúkori fellángolásában ölt, azért jobban tudta a tapasztalatlanoknál, hogy a megöletés drága ugyan, de az ölés sokkal rettentőbb és hogy nem szabad ölni. Forró érzékű volt, ezért sóvárogta a szellemiséget, a tisztaságot és szentséget: vagyis a láthatatlant, mert ezt szelleminek, szentnek és tisztának látta” – így kezdi Thomas Mann a Mózesről szóló esszéjét, A törvényt. (Fordította Vajda Endre.)

0726_mozes.jpg

tovább

Erős meggyőződése volt, hogy az emberi viselkedésben és vélekedésben túlsúlyban van az észszerűség, mert ha nem így volna, az élet szinte elviselhetetlen lenne. Az ember ugyanis az egyedüli lény, amely „képes kijavítani a hibáit. Vita és tapasztalás segítségével le tudja győzni tévedéseit.” Ebből következett, hogy liberális, radikális és nonkonformista volt, hitt a társadalmi változásban és küzdött érte. Kiállt a nők szavazati joga mellett, a szabadság kiszélesítése és az államhatalom korlátozása mellett. A filozófus, közgazdász John Stuart Mill (1806–1873) élete utolsó szakaszában foglalkozott gyakorlati politizálással, három évig volt képviselő.

0725_john_stuart_mill.jpg

tovább

Henry David Thoreau (1817–1862) amerikai írót és filozófust nem csupán elméletben foglalkoztatta az erkölcsös viselkedés. Személyes döntéseit is úgy hozta meg, hogy azok megfeleljenek az általa igazságosnak és morálisan kikezdhetetlennek tekintett egyszerű alapelveknek. Arra törekedett, hogy az élet és az életmű között minél kisebb legyen a különbség. Az ilyesfajta elhatározások nyomán általában konfliktusok támadnak. Thoreau esetében sem volt ez másképp. Mivel élesen ellenezte a rabszolgaságot és a Mexikó elleni háborút, nem fizetett fejadót. Emiatt letartóztatták és rács mögé zárták. Igaz, csak egy napra. De ennek az egyetlen napnak önmagán túlmutató jelentősége lett hősünk életében, valamint annak elvi megfogalmazásában, hogy a kívánatos állampolgári magatartás miben is különbözik az alattvalóitól. Merthogy a polgári engedetlenség és hazaszeretet (állampolgári tisztesség) egyáltalán nem ellentétes egymással. Sőt, Thoreau-nál ezek éppenséggel egymást feltételezik.

0724_thoreau_2.jpg

tovább

Úgy tudni, a magyar boszorkányperek történetében talán ez volt a legvéresebb nap. Merthogy 1728. július 23-án egyszerre égettek meg 13 elítéltet, hét nőt és hat férfit Szegeden. Boszorkányság miatt sem előtte, sem utána nem hajtottak végre ekkora kivégzést a Magyar Királyság területén. Az 1728–29-es „nagy szegedi boszorkányperben” összesen legalább 18 személyt végeztek ki, és legkevesebb hárman fulladtak meg istenítéleti vízpróbában. A perfolyam méreteire jellemző, hogy mintegy 350 embert, hallgattak ki tanúként, beidézett személyként és terheltként. A „hallgattak meg” nem adja vissza, mi is történt valójában: merthogy a gyanúsítottak közül kivétel nélkül mindenkit megkínoztak. Az eljárás célja a beismerés kicsikarása volt.

0723_szegedi_boszorkanyper2.jpg

tovább