Helsinki Figyelő

A költő Dante Alighieri (1265–1321) ismertsége a világhírű város-, birodalom- vagy vallásalapítókhoz fogható. Abban is hasonlít sokukhoz, hogy élete során ő is volt száműzött, menekült. Éppenséggel ő 19 éven át volt kénytelen távol élni imádott hazájától, Firenze városállamtól. Száműzték, kifosztották, majd távollétében halálra ítélték, aztán gyerekeinek is el kellett menekülnie. Nem csak író, hanem politikus is volt. Igazság szerint korábban ő maga is többeket száműzött városából. Az ő története is megmutatja, mennyire kíméletlenné tudnak válni a pártharcok, illetve mennyire veszélyes az, hogyha nincsenek intézményes garanciái annak, hogy a kisebbségben maradottakat is megilletik bizonyos alapjogok.

0914_dante.jpg

tovább

Az új cenzúrarendelet megtiltotta bármely mű kinyomtatását, amely a legcsekélyebb kritikát gyakorolja az egyház, az állam, az uralkodó fölött, és ilyen módon „a kétkedés vágyát vonhatja maga után, mivel az állam legfőbb törvénye a köznyugalom megőrzése”. A jogszabály újdonsága nem a szigorúságában rejlett. Noha II. József idejében a gondolat- és sajtószabadságnak voltak jó évei, de a hasonló gumifogalmakra hivatkozó állami cenzúra gyakorlatilag az ellenreformáció óta gúzsba kötötte a hazai nyilvánosságot.  1747-ben pedig megszületett az első átfogó cenzurális szabályozás is. Ebben a tekintetben tehát ehhez az előképhez kanyarodott most vissza az új rendelet. Az újdonság itt az volt, hogy a cenzorok ezentúl már nem egyházi személyek, hanem hivatalnokok (rendőrök) voltak.

0913_cenzura_1.jpg

tovább

Barátjának, a liberális lapszerkesztő Donald Woods-nak is köszönhető, hogy Steve Biko (1946–1977) meggyilkolása nem maradt a dél-afrikai apartheid vérmocskos „belügye”, hanem – túlzás nélkül – világbotrány lett belőle, amely politikai erjedéshez, végeredményben a rendszer bukásához vezetett. A fekete polgárjogi aktivistát és szakszervezeti vezetőt azok kínozták és verték halálra, akik a faji felsőbbrendűségük biztos tudatában mindent megengedhetőnek tekintettek a rendszer védelmében. Az állam előbb megpróbálta eltitkolni a történteket, utóbb fatális véletlenként beállítani, de a faji gyűlölet motiválta erőszak és az, hogy a titkosrendőrség felülállhatott az emberi jogokon, a rendszer lényegét jelentette. És ezt a sowetói lázadás gyerekáldozatai meg Biko halála után már nem lehetett tovább takargatni. Hiába a hidegháború meg a kereskedelmi érdek, Dél-Afrika elszigetelődött korábbi nyugati szövetségeseitől.

0912_biko_1.jpg

tovább

Szeptember 11-éről a New York-i ikertornyok leomlása, az Amerikát és a Nyugatot ért borzalmas terrortámadás jut eszébe a világnak 2011 óta. Korábban, 1973 óta leginkább egy másik förtelmes terroreseményt, a chilei katonai puccsot társították ezzel a nappal a feketekrónikák. Pinochet rezsimjének volt ideje kifutnia magát és békésen alakult át/vissza jogállammá és demokráciává, sőt a katonai diktatúra figyelemreméltó gazdasági sikereket ért el, ám a „nemzet nevében” elkövetett vérontást mindezek semmiben nem igazolják. Pinochet tábornok és klikkje bűnös emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekben.

0911_chile.jpg

tovább

Az iráni sah és sleppje minden hibát elkövetett, amit hatalomban el lehetett követni. Voltaképpen ők kezdték el megásni a rendszer sírját, amikor önhittségükben nem figyeltek fel az aggasztó előjelekre és a társadalom sokirányú elégedetlenségére. Az, hogy a vallási fundamentalistáknak, akik szervezőként nagyon is korszerűnek bizonyultak, a sokszínű tiltakozó mozgalmat sikerült kisajátítani és „iszlám forradalommá” alakítani, voltaképpen törvényszerű volt. A vallási vezetők rátermettségén, hitelességén és gátlástalanságán túl azonban – mint nagy történelemalakító –szerepet játszott mindebben a véletlen is. A „fekete péntek” néven elhíresült sortűz számos mozzanata végzetesnek bizonyult. A békés megegyezés lehetősége ekkor veszett el véglegesen.

0908_fekete_pentek_iran.jpg

tovább

Élete során háromszor is felfüggesztette közéleti tevékenységét Lukács Móric (1812–1881) tudós és politikus, hogy nagybeteg szeretteit hosszú éveken át ápolhassa. Előbb apját, aztán anyját, végül feleségét. És bár igaza van az akadémiai megemlékezésnek, „jó ember és valódi gentleman volt”, valamint a 1848-as forradalom alatt Klauzál titkáraként is szolgált, mégsem ezek miatt kap helyett nálunk. Hanem azért, mert két ma is fontos emberi jogi témával foglalkozott behatóan: a kívánatos börtönkörülményekkel és az egyesülési joggal.

0905_lukacs_moric.jpg

tovább

Az osztrák és porosz csapatok érkezésének hírére pánik tör ki a forradalmi Párizsban. A népharag a rabok ellen fordul, hat nap alatt mintegy 1100–1400 embert mészárolnak le a börtönökben. Többségük nem politikai fogoly, és nem mintha a politikai foglyok között ne volna számos ártatlan. A szeptemberi mészárlást a tettesek azzal indokolják, hogy nem hagyhatják úgy el Párizst, nem harcolhatnak az ellenséggel, „amíg a börtönök tele vannak árulókkal”.

0902_szeptemberi_meszarlasok.jpg

tovább

Ír származású brit kishivatalnokból mondhatni véletlenül lett a birodalom emberi jogi szakértője, később a gyarmatosítás ellen küzdő filantróp baloldali aktivista. Társaival együtt ő tárta fel a kongói népirtás véres titkait. Kulcsszerepe volt abban is, hogy leleplezték az amazóniai gumitermesztő ültetvényeken folyó brutális kizsákmányolást. Szolgálatait az angol korona lovagi címmel ismerte el. Idővel az ír függetlenség ügye foglalkoztattam leginkább. Álláspontja fokozatosan radikalizálódott, addig-addig, hogy az I. világháború idején vezető szerepet vállalt a németek által támogatott fegyveres lázadásban. Felakasztották.

És bár a „húsvéti felkelés” minden rendű és rangú áldozatát a katolikus írek szentként tisztelték, Casementből sokáig nem lehetett nemzeti hős. Merthogy meleg volt, és erre különösen nyers bizonyítékul szolgáltak személyes feljegyzései, amelyeket a britek felhasználtak a perében.

0901_casement.jpg

tovább

Demokratikus rendszerek nem léteznek tisztességes választások nélkül. Az 1947-es országgyűlési választások nyilvánvalóvá tették: a Magyar Köztársaság már nem parlamentáris respublika és nem jogállam többet. A permanens kommunista puccs egyik kulcseseményéről beszélünk. A „kékcédulás” csalásokról és más manipulációkról mindenki tudott, töméntelen bizonyíték állt rendelkezésre, de fékek és ellensúlyok hiányában, a kommunisták által megszállt állami intézmények közreműködésével éppenséggel a csalások leleplezőit büntették meg, és a csalók húztak hasznot az eljárásokból. Rossz világ következett a demokratákra és a jogállamiság híveire.

0831_kekcedulas_valasztasok.jpg

tovább

A magyar hatóságok 1988-ban még közel 1400 embert toloncoltak vissza Ceaușescu Romániájába. Ezzel együtt az átmenekülők – leginkább, persze, magyarok – többsége akkoriban már inkább maradhatott, de „az illegális határsértők” helyzete nem volt megnyugtatóan rendezve, legalizálva. A szerencsésebbeken rokonok segítettek, másokat ismerősök vagy egyszerűen csak jóakaratú emberek bujtattak. A hatalom kénytelen volt cinkosságot vállalni a szolidáris társadalommal, amely elutasította, hogy a magyar menekülőket bürokratikus indokokra hivatkozva kiszolgáltassák a Conducatornak. Az állam viszont nehezen viseli az efféle „bizonytalanságot”, és azt, hogy a rapszodikus közhangulat határozza meg teendőit. Elsősorban ez volt az oka annak, hogy a szocialista blokk országai közül először Magyarország csatlakozott a genfi menekültügyi egyezményhez.

0830_genfi_tvr.jpg

Kép: johnvink.com

tovább