Helsinki Figyelő

A politikai ellenfelei által később „malmesbury-i szörnyetegnek” titulált Thomas Hobbest (1588–1679) európai tanulmányútja és találkozása Galileivel győzte meg végképp arról, hogy életének fő hivatása a filozófia. A természetjogi gondolkodók – tehát az emberi jogok elméletének megalapozói – közül ő annyiban mindenképpen továbblépett elődeihez képest, hogy az állam hatalmát nem isteni  kegyelemből vagy törvényből származtatta, hanem szerinte az emberek közti szerződésen alapul, tehát mindenképpen emberi alkotás, amely romlékony, de alakítható.

0405_hobbes_2.jpg

tovább

Az 1956 után elítélt politikai foglyokat hónapokon át azzal etették, hogy 1960 tavaszán szabadulni fognak. Csakhogy az amnesztiát sokkal szűkebbre szabták. Így aztán míg a hírhedett ávó aljas irányítói kiszabadultak, Bibó István például nem. Egyedülálló módon a váci börtönben tömeges éhségsztrájk tört ki. A hatalom zavarában visszahőkölt. De aztán mégsem visszakozott, és megtorolta a rabok közös akcióját.

0404_vaci_borton_1.jpg

tovább

A reformkor idején még számos diszkriminatív intézkedés sújtotta a zsidó vallásúakat. Különadót, ún. „türelmi adót” fizettek, megyei állást nem kaphattak, városokban nem lehet házuk, vallásukat nem ismerték el. Az európai, elsősorban a brit példák nyomán az 1830-as években vetődik fel a magyar politikai osztályban az akkoriban negyedmilliós hazai zsidóság emancipációja és polgári jogaik elismerése. A felsőtáblán az ifjú Eötvös József báró (1813–1871) volt az egyenjogúsítás legfelkészültebb és leglelkesebb támogatója. Eszméi elfogadására, a zsidók törvény előtti egyenlőségének kimondására 27 évet kellett várni.

0331_eotvos_jozsef_2.jpg

tovább

15 évig volt menekült saját hazájában, és hogy szabadulhasson, a Vatikán is megtagadta: Mindszenty József (1892–1975) esztergomi érseknek nem mindennapi a „migrációs története”. A szülőhazájában kellett bujdosnia az ország kellős közepén egy diplomáciai mentességet élvező épületben.

0329_mindszenty_1.jpg

tovább

57 éve hirdette ki ítéletét az amerikai szövetségi Legfelsőbb Bíróság egy szovjet kém, Rudolf Ivanovics Abel ügyében. Őt egy nagyszerű, a jogállam iránt elkötelezett ügyvéd, bizonyos James B. Donovan (1916–1970) képviselte. Ő látható mai képünkön. Azóta, hogy a függetlenségi háború idején John Adams – a későbbi elnök – védte az 1774-es bostoni mészárlásban bűnös angol katonákat, tán egyetlen amerikai védőügyvédnek sem jutott Donovanénél gyűlöltebb védenc.

0328_donovan_2.jpg

tovább

Kevés történelmi hősünk „rühellé a prófétaságot” annyira, mint tette azt II. Rákóczi Ferenc (1676–1735). Óvatosságra minden oka megvolt. Mégis – mint egy valódi antik drámahős – végzetét nem tudta elkerülni, és hazájától messze bujdosóként (menekültként) fejezte be földi pályafutását.

0327_rakoczi_ferenc_1.jpg

tovább

„Tudjisten hány esztendeig fog tartani, míg az ország valamennyire is össze tudja szedni magát (ha ugyan egyáltalán tudja). Pedig én is szeretnék hazamenni, de végleg” – írta Bartók Béla (1881–1945) haza egyik levelében 1945 júliusában. Ő soha már nem jutott haza, 1945 szeptemberében egy New York-i kórházban halt meg; hamvai 43 évvel később jutottak el Budapestre.

0325_bartok_2.jpg

tovább

A jogállami szabályozás elemi követelménye, hogy maguk a normák megismerhetőkké váljanak, ne rejtsék el őket a polgárok elől. A cenzúra nyilvánvalóan csak különleges helyzetekben indokolható, de a publikálás, a véleménynyilvánítás előzetes vagy utólagos kontrollját lehetővé tevő normák eltitkolása eleve megakadályozza a jogkövetést, illetve a hatalom bújócskázása módot biztosít az önkényeskedésre.

0324_index_1.jpg

tovább

Eötvös Károly (1842–1916) ügyvéd azt a megbízást kapta 1882-ben, hogy védje azokat a zsidó vádlottakat, akiket azzal vádoltak meg hamisan, hogy „rituálisan meggyilkolták” a tiszaeszlári Solymosi Esztert, majd a holttestet el akarták tüntetni. A védő húsz évvel később publikálta egyedülálló jogi memoárját, amely telis-tele van ma is érvényes társadalom-lélektani megfigyeléseivel.

0323_eotvos_karoly_2.jpg

tovább