Helsinki Figyelő

Ma 43 éves a Helsinki Záróokmány, amely lökést adott az emberi jogok kelet-európai Helsinki-mozgalmának az elindulásához. A nemzetközi dokumentumot nevezhetjük egyesületünk „névadójának” is. Ahogyan – nagyobb joggal – az ellenzéki Moszkvai Helsinki Csoportot is annak tartjuk, amely akkor szállt szembe a szovjet pártállammal, amikor az még erejének teljében volt. Ők jöttek rá először: az egyezmény, „ha számon kérik, megváltoztathatja Európát”.

0801_helsinki_konferencia.jpg

tovább

„Inkább gyújts egy gyertyát, mint átkozd a sötétséget!” Ezt az ősi kínai mondást adta magyarázatul Peter Benenson (1921–2005) brit jogász, mi késztette 1961-ben az Amnesty International megalapítására. Így aztán ez a gyertya máig ott pislákol a szervezet jelvényében. „Teremtménye” egy ideje már a világ legnagyobb független emberi jogi kezdeményezésének számít, igazi világmárkának, amit éppúgy ismernek, mint az Adidast, a FIFA-t vagy az Unicefet. Csak míg azok hallatán nem kapnak frászt a diktátorok vagy a szabadságjogokkal „mesterkedő” kormányok, addig az Amnestynek számos kellemetlen napot „köszönhetnek”.

0731_benenson.jpg

tovább

„Aki olyan társadalmi rendet tud létrehozni, amelyben mindenkinek van egy kevés óvni valója, és senki sem kíván túl sokat a máséból, sokat tesz a világ békéjéért.” Ezt az alapvetést Alexis de Tocqueville (1805–1859) fogalmazta meg nevezetes munkájában, Az amerikai demokráciában. A felismerés az 1830-as évekből származik, de ma is érvényes.

0729_tocqueville.jpg

tovább

Szemere Bertalan (1812–1869) a magyar XIX. század kiemelkedő, egyben méltatlanul elfeledett politikai gondolkodója és politikusa volt. Ő is egyike a tragikus sorsú miniszterelnökeinknek, akit ugyan nem végeztek ki vagy vetettek börtönbe, de elborult elmével halt meg egy elmegyógyintézetben. Most azonban hagyjuk élete és a magyar történelem tragikus részleteit, emlékezzünk inkább pályafutásának legtündöklőbb napjára, 1849. július 28-ára, amikor a Szegedre menekített Országgyűlésben három kulcsfontosságú ügyben is többséget szerzett. Egyrészt megszavazták beszámolóját a hadi és külpolitikai helyzetről, másrészt ellenszavazat nélkül elfogadták a zsidók emancipációjáról szóló törvényjavaslatát, harmadrészt nagy többséget kapott a nemzetiségi kérdésben előterjesztett „országos határozata” is.

0728_szemere_1.jpg

tovább

A „magyar Tocqueville”, Bölöni Farkas Sándor 1831-ben járt az Egyesült Államokban. Úti élményeiről szóló politikai bédekkere a magyar reformereknek bepillantást nyújtott egy távoli, korábban idegennek számító valóságba, az alkotmányos respublika működésébe. Hősünk kiváló megfigyelő, fáradhatatlan riporter, de emellett igaz hazafi, akit a megismert politikai intézményekből és kultúrából leginkább az izgatja, mit is lehetne átvenni, hogy általa itthon az élet jobb lehessen, a magyar jövendő pedig szebb. Messzire nézett és közelre látott.

0727_boloni_farkas_sandor.jpg

tovább

Henry David Thoreau (1817–1862) amerikai írót és filozófust nem csupán elméletben foglalkoztatta az erkölcsös viselkedés. Személyes döntéseit is úgy hozta meg, hogy azok megfeleljenek az általa igazságosnak és morálisan kikezdhetetlennek tekintett egyszerű alapelveknek. Arra törekedett, hogy az élet és az életmű között minél kisebb legyen a különbség. Az ilyesfajta elhatározások nyomán általában konfliktusok támadnak. Thoreau esetében sem volt ez másképp. Mivel élesen ellenezte a rabszolgaságot és a Mexikó elleni háborút, nem fizetett fejadót. Emiatt letartóztatták és rács mögé zárták. Igaz, csak egy napra. De ennek az egyetlen napnak önmagán túlmutató jelentősége lett hősünk életében, valamint annak elvi megfogalmazásában, hogy a kívánatos állampolgári magatartás miben is különbözik az alattvalóitól. Merthogy a polgári engedetlenség és hazaszeretet (állampolgári tisztesség) egyáltalán nem ellentétes egymással. Sőt, Thoreau-nál ezek éppenséggel egymást feltételezik.

0724_thoreau.jpg

tovább

Amikor sokan még a nyugati politikusok közül sem vették komolyan, hogy az emberi jogok valaha is számítani fognak valamit a szovjet blokkban, ő egyike volt azon keveseknek, akik 1976-ban megalapították a Helsinki-mozgalom első civil szervezetét, a Moszkvai Helsinki Csoportot (MHCS). Börtön, kényszermunka, internálás és emigráció lett osztályrészük. Ljudmila Alekszejevának is emigrálnia kellett, de 1989-ben személyesen is újra bekapcsolódott az orosz emberi jogi mozgalomba. Azóta se igen akad olyan jelentős vállalkozás, amelyben ne találkoznánk vele az első sorokban. Legyen az a nagyszerű Memoriál vagy a hősies Stratégia 31 nevű gyülekezési jogi kezdeményezés, ott van ő is, saját személyével is hitelesíti a tiltakozó akciókat. És persze 1996 óta ő vezeti az újjáélesztett MHCS-t is.

0720_ljudmila_alekszejeva.jpg

tovább

„A legtöbb, mi adható”

„Nem őszinte a börtönvilág, meg egyébként sem igazán bízom másokban. Nem is kívánkozom el a HSR-ből [hosszúidős speciális részleg, ahol a tényleges életfogytiglanra ítélteket tartják fogva]. Nekem ne hazudják a szemembe, hogy mennyire sajnálnak, mert tészes vagyok, aztán meg a hátam mögött összesúgjanak: na, ez is miért nem akasztja fel inkább magát” – mondja „Samu”, egy tényleges életfogytiglanra (tészre) ítélt fogvatartott arról, hogy miért nem akar átkerülni egy „sima” körletbe a HSR-ből. Jelenleg 55 elítélt van teljesen elzárva a szabadulás lehetőségétől. 

borton_magyarnemzet_1.jpg

tovább

Sikertelen nemzetközi konferenciából számos akad a diplomáciatörténetben. Az egyik leghírhedtebb ezek közül az eviani, amely a náci Németországban az állam által kisemmizett és halállal fenyegetett zsidóknak a „kvóta szerinti” elosztását készítette volna elő. Európa és Amerika békés államai nem kértek a zsidó menekülőkből, nem tették lehetővé a szervezett áttelepítésüket, így kiszolgáltatták őket Hitler terrorjának.

0715_eviani_konferencia_1.jpg

tovább