Helsinki Figyelő

Az egyik legismertebb koraújkori „mágusper” a louduni, noha a korabeliekhez képest nem volt különösképpen véres vagy kegyetlen. Egyetlen embert ítéltek máglyahalálra az eljárás végén. Igaz, ő papi személy volt. Az ügy különösen jól dokumentált, az utókornak nem csak a világi és egyházi hatóságok jegyzőkönyveire kell hagyatkoznia, hanem a dráma főszereplői is megírták a maguk testamentumát és az ördögűzéssel tarkított processzusnak számos tollforgató követője akadt, akik szintén közreadták élményeiket. Az is kiemeli a szokványos boszorkányperek sorából, hogy itt nyilvánvalóan politikai célú koncepciós eljárásról van szó. A szálakat maga Richelieu bíboros tartotta kézben. Az sem volt mindennapi, hogy a közvélemény jó részét sem sikerült elkábítani, sokan a tárgyalás során is biztosak voltak abban, hogy Urbain Grandier plébános ártatlan a neki felrótt vádakban.

0818_grandier.jpg

tovább

Joseph Beuys „nyugatnémet” képzőművész 1964-ben javaslatot írt az NDK vezetőinek: mivel a berlini fal túl alacsony, helyes lenne 5 cm-rel megemelni. Az is csavar volt a dologban, hogy a szintemelést úgy lehetne kivitelezni, miszerint a falat alulról emelik el a talajtól. Beuys javaslatát nem fogadták meg a keletnémet vezetők, viszont a berlini falat egészen 1989-as lebontásáig pénzt és fáradtságot nem kímélve „csinosítgatták”. Az 1980-as években a korábbi szimpla drótakadály helyén már egy 3,5 méter magas és 1 méter széles monstrum húzódott, ahol egy második fallal, árokrendszerrel, őrtornyokkal, kutyás határőrökkel és helyenként aknamezők létesítésével igyekeztek elrettenteni az esetleges határsértőket. Így válhatott ez a „műtárgy” a diktatúrák stupid kegyetlenségének örök szimbólumává.

0815_berlini_fal_1.jpg

tovább

Winston Churchill brit miniszterelnök és Franklin D. Roosevelt amerikai elnök az Új-Fundland egyik öblében lévő hadihajón kinyilvánította, hogy a II. világháború végeztével sem kívánja növelni területeit. Emellett egyéb alapelveit is megfogalmazzák a háború utáni kívánatos világrendnek. Az Atlanti Charta néven elhíresült nemzetközi egyezmény kacskaringós úton elvezet majd az ENSZ Alapokmányához, amely végeredményben lefekteti a mai nemzetközi emberi jogi garanciarendszer jogi és fogalmi alapjait.

0814_atlanti_charta.jpg

tovább

A fizikustehetségként induló Jurij Orlovot 1956-ban kidobják a pártból és munkahelyéről, mert Sztálint és Beriját nyilvánosan gyilkosoknak nevezi. Így aztán Örményországban futhatott csak be tudományos karriert. 1973-ban nyílt levelet ír Brezsnyevnek a szovjet szellemi elmaradottság okairól, de nem ezért rúgták ki, hanem azért, mert megalapította az Amnesty International helyi csoportját.

0813_orlov_1.jpg

tovább

„Vitatkozó természetű voltam. A fegyelmezettséget csak bizonyos korlátok között fogadtam el, adott esetben, ha igazságtalanságot tapasztaltam, akkor nem törődtem bele” – mondta 20 éve készített életútinterjújában Pákh Tibor, jogász, fordító, igazságkereső „keresztes vitéz”. Mindent legyűrő vallásos hite segített neki áldozatos és magányos munkájában, a Kádár-rezsim állítólagos „liberalizmusának” tesztelésében. A rendszer sokszorosan elbukott a „Pákh-teszten”. És az is kiderült, olykor a törékeny ember az erős, és az elnyomó rendszer a gyenge, a vízcsepp kivájja a követ.

0811_pakh_tibor.jpg

Kép: Tuba Zoltán fotójának felhasználásával 

tovább

– Nem csak egyetlenegy vádlottnak kellene itt ülnie – mondta ítélete indoklásában Beszerdik Beáta 2015 nyarán. Az Ajkai Járásbíróság bírája vezette tanács társtettesként elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettében marasztalta el K. Tamást. Őt egyedül. Több vádlott ugyanis nem volt. K. első fokon tíz hónap börtönt kapott felfüggesztve. Később a jogerős ítélet 15 hónap börtönre súlyosította a büntetést, a Veszprémi Törvényszék ugyanis a minősítést kibővítette a csoportos elkövetéssel.

Merthogy a székesfehérvári fiatalember csak egyike volt azoknak, akik 2012. augusztus 5-én romák portáira támadtak, szidalmazták, fenyegették, majd megdobálták őket, köztük gyerekeket. Kövek, sittdarabok, vizes flakonok repültek. Leginkább a véletlennek köszönhető, hogy a 8 percen át tartó dobálásnak csak két sérültje volt. Merthogy a nagy erőkkel felvonuló rendőrök a helyszínen nem intézkedtek. Nem igazoltattak, nem emeltek ki senkit, a bejelentett, de erőszakossá váló rendezvényt nem oszlatták fel. K. Tamásnak pechje volt, a többiek viszont megúszták.

Dömötör Norbert és Király Alfréd, akik a többi romához hasonlóan túszként rekedtek a Vásárhelyi utca portáin, úgy gondolták, nincsen ez rendben így. Jogállamban elfogadhatatlan, ha a rendőrség nem védi meg polgárait, ahogyan az is, hogy következmények nélkül marad a rasszista erőszak. Dömötör és Király a Helsinki Bizottsághoz fordult, segítsünk nekik, hogy igazukat jogi úton érvényesíthessék. Ügyfeleink komolyan vették a gyülekezési törvényt, amely kimondja, hogy ha a gyülekezési jog gyakorlása bűncselekményt vagy ennek elkövetésére való felhívást, emberek jogainak és szabadságának sérelmét valósítja meg, akkor azt a rendőrség köteles feloszlatni. Ha itthon nem is, de a strasbourgi bíróság  – négy és fél évvel a történtek után – igazat adott nekik: a magyar állam szervei mulasztást követtek el velük és a devecseri roma közösség tagjaival szemben.

0805_devecseri_romak.jpg

tovább

A svájci Carl Lutz és Friedrich Born, az olasz Giorgio Perlasca, a vatikáni Angelo Rotta nuncius és Gennaro Verolino, a lengyel Henryk Sławik, a portugál Sampaio Garrido és Teixeira Branquinho, a spanyol Angel Sanz Briz – ők azok a legismertebb külföldi diplomaták, akik tízezreket mentettek meg a vészkorszak idején, amikor a német és magyar hatóságok „vállvetve” igyekeztek bevagonírozni és iparszerűen legyilkolni az itteni zsidó embereket. Mégsem ők a legismertebb magyarországi embermentők, hanem Raoul Gustaf Wallenberg (1912–1947?) svéd diplomata. Talán ő segített a legtöbb üldözöttnek, de az biztos, hogy az ő sorsa a legtragikusabb és legrejtélyesebb az embermentő diplomaták közül.

0804_wallenberg.jpg

tovább

„Csodálatos tünet, hogy mily harmonikusan működtek együtt a védők. Eötvös [Károly] ti. igen jól osztotta ki a szerepeket. »Sándor, te fogod Schwarcot védeni« – mondta Funtáknak. »Berci, te Móriccal foglalkozol« – adta ki a jelszót Friedman számára. »Náci, te vagy a hullacsempész« [a megvádolt tutajosok felelőse] – parancsolt Heumannra. »Miksa, te foglalkozol a jogi résszel, úgyis fiatal vagy« – szólt hozzám. »Én pedig az egészet felölelem, és azt, amit kihagytok« – fejezte be a megállapodást.” Így emlékezik vissza Székely Miksa, a tiszaeszlári per egykori ügyvédcsapatának legfiatalabb tagja a történtekre. A harmónia nem mindig volt ugyan tökéletes, de a védők kétségkívül eredményesen végezték a munkájukat: mindegyik vádlottat felmentették a hazug vérvád alól. Komoly jogászi teljesítményről volt szó.

Emberi jogi kalendáriumunkban kétszer foglalkoztunk már a nevezetes tiszaeszlári perrel. Az egyik posztunk a pernek és az antiszemita indíttatású jogfosztási kezdeményezéseknek a parlamenti vitáiról, a másik Eötvös Károly ügyvéd és politikus pompás jogi memoárjáról szól, amely felidézi a per izgalmas részleteit. Most az első fokú ítélet évfordulója lehetőséget ad arra, hogy az ügyvédi csapatról írjunk, amelynek kulcsszerepe volt abban, hogy a felkorbácsolt antiszemita közhangulat ellenére igazságos ítélet születhetett.

08003_tiszaeszlar_1.jpg

tovább