Helsinki Figyelő

„Szurkolói rendbontás miatt” a zágrábi „mindent eldöntő” meccs valójában el sem kezdődhetett a „két ősi rivális” között. Mégis azok között a sportesemények között tartják számon, amelyeknek történelemformáló hatásuk volt. Meglehet, túlzás, ámbár közkeletű túlzás, de sokak szerint ezzel indult el, ez adott szikrát a délszláv népek tíz éven át tartó sorozatháborújához, amely felbomlasztotta Jugoszláviát, 150 ezer ember halálához vezetett, egymillió ember otthonát rombolta le és milliókat üldözött el szülőföldjükről. Nem a foci volt a hibás.

(Hangos változat, podcast itt.)

0513_dinamo-zvezda.jpg

tovább

Jogszerűen vezénylik-e le az ideit érettségit?  Mennyire igazságos, hogy nem lesz szóbeli? A lehetőségekhez képest biztonságossá tették-e a diákok és a tanárok számára az iskolákat? Hogyan lehetett egyáltalán felkészülni a vizsgákra? Mi történt a többi diákkal? Mennyire sikerült a digitális átállás? Mennyire érvényesült az oktatási esélyegyenlőség a szegény gyerekek tízezreinél? A Helsinki Hangadó műsorában megszólal Fazekas Tamás ügyvéd, Törley Katalin tanár és szülő és Zádori Zsigmond érettségiző diák. A beszélgetést Ónody-Molnár Dóra újságíró vezeti.  

 

Ahogyan két dudás sem fér meg egy csárdában, úgy Arturo Toscanini (1867–1957) sem viselte el azt, hogy zenei téren bárki dirigáljon neki, még ha az a valaki Benito Mussolini is, Itália diktátora. Az olasz karmester a fasizmus kérlelhetetlen ellensége lett, mert megsértették mint művészt, és megalázták mint embert. Így csak 15 évvel letiltása után tért vissza hazájába és adott koncertet az imádott–gyűlölt milánói Scalában.

0511_toscanini_1.jpg

tovább

Emberkísérlet nem lehetséges önkéntes beleegyezés nélkül. Az bármikor visszavonható. Ha a kísérleti alany épsége veszélybe kerül, be kell fejezni a kísérletet. A társadalom számára hasznos célúnak kell a kutatásnak lennie. Előbb állat- és más kísérletek támasszák alá a vizsgálatokat. A fizikális és mentális károkat el kell kerülni. Nem végezhető halálos kimenetelű vagy maradandó károsodást okozó kísérlet. A kockázat nem haladhatja meg a szükségeset. Meg kell előzni a szövődményeket. Hozzáértő, kellő tudományos fokozattal rendelkezők végezzék a kísérletet. Nagyjából ez az a „tízparancsolat”, amelyet Nürnbergi Kódex néven ismerünk, és az emberkísérleteket szabályozza.

(Hangos változat, podacast itt.)

0510_nurnbergi_kodex_1.jpg

tovább

A II. világháború 1945. május 9-én ért véget Európában. Vagy 7-én, vagy 8-án, most itt ne menjünk bele, mikor is volt pontosan a „győzelem napja”. A lényeg, hogy a náci Németország e napon, 9-én már vitathatatlanul kapitulált a szövetségesek előtt. A kontinens egyik legborzalmasabb időszaka zárult le ezzel. És ez még akkor is igaz, ha a felszabadított Kelet-Európának megszállás jutott osztályrészül.

(Hangos változat, podcast itt.)

0509_gyozelem_napja_3.jpg

tovább

„Lombardia kórházaiban meg lehetett tanulni, fel lehetett mérni, milyen árat kell fizetni azért, amit az emberek büszkén dicsőségnek neveznek” – írta Jean-Henry Dunant (1828–1910) a solferinói csata borzalmainak láttán. A nemes lelkű svájci férfiú egyike azoknak a filantróp üzletembereknek, akik akár teljes vagyonukat és egzisztenciájukat hajlandók feláldozni valamilyen életbevágóan fontos ügyért. Ő a háborút tekintette az emberiség legfontosabb problémájának.

(Hangos változat, podcast itt.)

0508_dunant_3.jpg

tovább

Az Országgyűlés kormánypárti többsége szerint az Isztambuli Egyezmény hazai jogrendbe iktatása ellentétes lenne a magyarok többségének akaratával és érdekével. Egyébként is szükségtelen. Ez nem igaz. A kormányerők évek óta boszorkányüldözést folytatnak a nők védelmére hivatott egyezmény ellen, amit egyébként a kormány is aláírt 2014-ben. A héten elfogadott politikai nyilatkozat újabb példája a politikai cinizmusnak. Sem a valóság, sem a veszélyben lévők nem számítanak. Nekünk itt a Magyar Helsinki Bizottságnál igenis számítanak.

isztambuli_egyezmeny.jpg

tovább

„Rosszkor volt rossz helyen. Csak segíteni akart, nem is gondolta, hogy belerántják a bajba.” Amikor elvitték, alaposan megdolgozták, bántalmazták, hónapokig aszalták egy koszlott cellában az egyik vidéki börtönben. Aztán átvitték egy másikba a fővárosba. Nem látogathatták. Közben a felesége megszülte a harmadik gyerekét. Az asszony nem jött ki az anyósával, meg voltaképpen senkivel se a családból. Nagyon kellett volna a segítség, meg a pénz is. De börtönből hogyan lehetett volna pénzt szerezni, főleg, hogy lefoglalták a vagyont? Aztán a feleség megcsalta. Legalábbis így hitte, és tényleg sok volt az árulkodó jel. Miután bizonyítékok híján a börtönből kiengedték, még hónapokig nem hagyhatta el Pestet. Aztán amire hazamehetett Nógrádba, végképp összeomlott a házasság. Nem egy mostani rabosított ügyfelünk sztorija ez, bár típustörténetnek mondható, de a pórul járt fogvatartott ez esetben Madách Imre (1823–1864), irodalmunk klasszikusa.

(Hangos változat, podcast itt.)

0507_madach_ujepulet_1.jpg

tovább

Cenzúra a XVIII. századi Angliában már nem létezett. De újságíró és más írástudó igen sokat kockáztatott azzal, ha megírta őszinte véleményét kormányról, bíróságokról vagy különösen az uralkodóról. A szerző igazságát sorok közé kellett rejteni. A bátor John Wilkes újságírónak (1727–1797), a North Briton laptulajdonosának a pere után köszöntött be a valóságos sajtószabadság Angliában.

(Hangos változat, podcast itt.)

0506_john_wilkes.jpg

tovább