Helsinki Figyelő

Tökéletesen sűríti magába a rendeleti kormányzás jellegzetességeit a kórházparancsnoki rendszer felállításáról szóló kormányrendelet. Az egész néhány paragrafusból áll, laikusok számára is könnyen olvasható. Lényege, hogy a járvány elleni védekezés biztosítása érdekében bevonja a fegyveres szerveket az egészségügyi intézmények és készletek védelmébe. Az elsőre egyszerűnek tűnő változtatás látszólag egyértelmű célt szolgál, de mégsem.

korhazparancsnok4.jpg

Szabó Géza balassagyarmati főigazgató főorvos és Fábián Bertold rendőr alezredes, kórházparancsnok

Fotók: MTI

tovább

„Vannak-e emberi jogaink?” Tette fel a kérdést a nyolcvanas évek közepén Kis János (1943), a demokratikus ellenzék meghatározó alakja híres esszéjének címében. Bár a kérdést a filozófus morálfilozófiainak tekintette, az állam a gyakorlatban demonstrálta, mi is volna rá az ő közérthető válasza: a szamizdat Beszélőnek azt a számát, amiben az esszé egyik részlete megjelent, a hatóságok még a terjesztés előtt 1986. április elsején lefoglalták és bezúzták. A lapot titokban újra kellett nyomni. 

(Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallható.)

0430_kis_janos.jpg

tovább

Az idő tán az egykor volt hősökkel a legigazságtalanabb. Egykedvűen szeleli ki őket az emlékezetből, nincs tekintettel történelmi érdemekre, kevesen akadnak fenn az emlékezés rácsán. Jacek Kuroń (1934–2004) nálunk már biztosan áthullott a rostán. Lengyelországban azért ez másképpen van. Mondhatni, nem csoda, hiszen Kuroń mégiscsak lengyel volt. Sokan ismerték és szerették őt ott; mint mondták, ő volt a „lengyel ellenzék keresztapja”. De jelentősége túlmutatott hazáján, civil teoretikusként és mozgalomszervezőként regionális, sőt rövid időre világpolitikai szerepet játszott.

(Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallgatható.)

0429_kuron_2.jpg

tovább

Az amerikai könyvtárosok 1999-ben az évszázad könyvének szavazták meg a sokáig egyetlen kiadott regényét, a Ne bántsátok a feketerigót! című művét. Harper Lee-t (19262016) egyfajta XX. századi Harriet Beecher Stowe-nak tekintették, aki egykor a Tamás bátya kunyhójával képes volt morálisan felrázni Amerikát. Egy biztos Harper Lee 1960-ban publikált regénye is az ország elevenjébe talált. 

(Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallható.)

0428_harper_lee.jpg

tovább

A világ nagy része önkéntesen vagy kényszerből karanténba vonult. De mi van azokkal, akik a járványtól függetlenül el vannak zárva a társadalomtól? Vajon az ő életükre milyen hatással vannak most a külvilágban zajló események? A fogvatartottak élete rendkívül behatárolt, és ez a világ most valamivel közelebb került hozzánk. Mi is kezdjük megérteni, hogy milyen is az, ha korlátozva van a szabadságunk. A témáról a Magyar Helsinki Bizottság két munkatársa, Ivány Borbála és Tarnai Dóra beszélgetett az Auróra x Bánkitó Karanténfesztivál keretében.

tovább

Betiltható-e egy egyenruhás náci felvonulás egy olyan település főterén, ahol többségén zsidók élnek? Ezzel a kéréssel foglalkozott 1977-ben az amerikai nyilvánosság és igazságszolgáltatás. A Chicago melletti Skokie neve bekerült a hírekbe és a szólásszabadsággal foglalkozó jogi szakmunkákba is. Hogy helyesen döntött-e a Legfelsőbb Bíróság, amikor elismerte a nácik véleménynyilvánítási szabadságát, sokan vitatják az emberi jogok védelmezői közül is. Az azonban biztos, az európai megközelítés eltér az amerikaitól, amelynek tankönyvi példája volt a Skokie-ügy. 

(Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallható.)

0427_skokie_1.jpg

tovább

„A totalitárius társadalom az egész modern civilizáció görbe tükre” – mondta Václav Havel. Van benne valami. Ahogyan abban is, hogy a totalitárius állam minden államok görbe tükre. A csernobili katasztrófa pedig a totális államot, jelesül a szovjet államot leplezte le, mint utóbb kiderült, visszavonhatatlanul. Még a demokratikus gondolkodású emberek közt is hódít az a nézet, hogy ugyan a totalitárius államok valóban ellenségei a szabadságnak, így az embereknek, és a zárt társadalmak „nyomasztóak” a polgároknak, de azért a diktatúrák bizonyos válsághelyzetekben, ilyenek volnának a háborúk, járványok vagy természeti, ipari katasztrófák, mégiscsak jobban teljesítenek, „hatékonyabbak”. Csernobil ezzel az illúzióval is leszámolt.

(Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallható.)

0426_csernobil_3.jpg

tovább

Ma 228 éve működtették először „élesben” az egyik leghírhedtebb gyilkológépet, a Guillotin-féle nyaktilót. A ráció korának szülöttje. Az egyenlőség eszméje, sőt még némi humánum is kapcsolódik létrejöttéhez, mégis a forradalmi terror járatta csúcsra, amely során csak perverz módon érvényesült az egyenlőség és emberiesség, amennyiben az állami önkény hazug módon ilyesmikkel akarta igazolni a tömeggyilkosságait. A legtöbb vér ekkor tapadt a guillotine-ra, és a fékevesztett vérengzés szimbóluma lett. Pedig buta jószág volt alapvetően, elporosodott volna a sarokban, az ember tette vérengzővé.

0425_guilottine.jpg

tovább

Történelmi alkotmányunk egyik legfontosabb alkotója volt a királlyal szemben megfogalmazott rendi, nemesi szabadság elismeréseként kiadott Aranybulla. Rendiség mér rég nincs, az államformánk köztársaság, mégis érdemes felidézni az ősöreg oklevelet. Időszerűségét az is adhatná, hogy az Alaptörvény szerint „rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni”. Beláthatjuk, ez nem könnyíti meg az alkotmánybírók dolgát. Mert ugyan mi köze lehet, mondjuk, az elfogadása idején kétségtelenül vívmánynak tekintett Aranybullának a lex CEU-hoz vagy a civilellenes törvényekhez? Nem sok. De azért (nem jogi, hanem politikai értelemben) egy kicsi mégiscsak lehet. Mert a maga idejében az Aranybulla is szabadság(jog)okról meg a főhatalom korlátozásáról szólt.

(Hallgasd meg mai kalendáriumi bejegyzésünket a Soundcloud csatornánkon!)

0424_aranybulla_2.jpg

tovább

A nagy francia forradalmat (1789) követő években alaposan megnyirbálják a szabadságjogokat a Magyar Királyságban. A viszonylagos jozefinista sajtószabadságot – amikor gyakorlatilag korlátozás nélkül volt olvasható a francia felvilágosodás irodalma – felváltja a cenzurális elnyomás. Magát a felvilágosodás szót is tilos lesz leírni. Egymást érik a konfliktusok az abszolutista államot képviselő cenzorokkal. A költő és lapszerkesztő Batsányi János (1763–1845) is ennek a fordulatnak esik áldozatul. Felkerül a hatalom feketelistájára és haláláig nem kerül le onnan.

(Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallható.)

0423_batsanyi_3.jpg

tovább