Helsinki Figyelő

Broszman György ma történelem-francia szakos gimnáziumi tanár. 1986-ban a debreceni bölcsészkarra járt. Akkori barátnőjével többé-kevésbé véletlenül vett részt az egyik legnagyobb 1956 utáni spontán tömegrendezvényen 1986. március 15-én. Szerették volna szabadon megélni azokat a polgári jogokat, amikért már 1848-ban is tüntettek a forradalmárok. Ez 1986-ban nem volt lehetséges. Volt itt ülősztrájk, tömeges előállítás, személyi igazolványok elkobzása, míg a rendőrség végül végiggumibotozta a Lánchídra felterelt, rendőrségi provokátorokkal megtévesztett tömeget. Broszman György és barátnője is kapott az ütlegekből. Így működ19860316_lanchid.jpgött a rendőrállam: csak a békés tüntetőket bírságolták meg, a brutálisan fellépő rendőrök megúsztak mindent. A Magyar Helsinki Bizottság rendszerváltó sorozatának új darabja. 

tovább

Óvodás korunktól fogva annyi részletet hallottunk csodálatos nagy nemzeti ünnepünkön 1848. március 15-éről, hogy a témában nehéz újat mondani. Emberi jogi kalendáriumunk most arra vállalkozik, hogy a pesti forradalom első napjának 12 tán kevésbé közkeletű, mégis fontos vagy legalább érdekes részletét idézze fel. Ez a fényes nap teljes joggal tekinthető az utca forradalmának, amely példásan békésen és derűsen zajlott le. Sok minden kedvező külső körülmény kellett ehhez, de Tömeg Őfelsége, a pesti nép így is tüneményesen viselkedett. Rájuk méltán lehetünk büszkék, tőlük mindig tanulhatunk.

0315_marcius15_1.jpg

tovább

Iliasnak és Ahmednek, a Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleinek 2019-ben 5000–5000 eurós kártérítést állapított meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. Megsértették ugyanis emberi jogaikat, amikor a hatóságok nem vizsgálták meg kellő mélységben, mi történhetett volna a panaszosokkal kiutasításuk következtében. Mégsem voltunk felhőtlenül boldogok, mert a korábbi nem jogerős megváltoztatva a Nagykamara már nem tekintette fogvatartásnak őrizetüket. Ez két bangladesi férfi pere volt, akiket 2015 őszén 23 napon át tartották fogva. Azóta a helyzet nagyon sokat romlott.  

0314_iliasahmed.jpg

tovább

A szabályszerű gyanúsítotti figyelmeztetés ma már minden jogállami büntetőeljárás szerves része. Nem volt mindig így. Ernesto Mirandát emberrablás és nemi erőszak miatt ítélték el. Az ítéletet leginkább a beismerő vallomásra alapozta a bíróság, amit Miranda az elfogása után két órával később tett. (Ő látható mai képünk bal szélén.) Csakhogy a rendőrök nem tájékoztatták jogairól, és leginkább arról, hogy joga van hallgatni és ügyvédet kérni, így a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a rendes bíróság ítéletét és új eljárásra kötelezte. Megszületett az ún. „Miranda-figyelmeztetés”, ami az egyik biztosítéka annak, hogy törvényes eljárás nélkül senkit ne lehessen megfosztani szabadságától.

0313_miranda.jpg

tovább

Az eddigi legdrágább és legromlottabb téli olimpián, Szocsiban Putyin februárban még a nyájas sport- és világbékebarát államférfi szerepét játszotta el, hogy aztán február 26-án nekilásson az Ukrajnához tartozó Krím-félsziget elfoglalásának. Mint minden területi agresszióra, erre is volt elég ok és ürügy. A katonai agressziót mindezek tán érthetővé tehetik, de elfogadhatóvá nem. A területszerző háborúval Moszkva súlyosan megsértette azt a nemzetközi eljárásrendet, amely az utóbbi évtizedek európai konfliktusait – a balkáni és kaukázusi háborúkat kivéve – mégiscsak békés mederben tartotta. A Krím elfoglalása a békét és biztonságot garantáló Helsinki Záróokmányt (1975) legalább öt ponton sértette meg.

0312_krim_1.jpg

tovább

Lenin, Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev, Andropov, Csernyenko után jött a sorban. Senki nem tudhatta,  önmaga sem, hogy utolsóként ő kapcsolja majd le a villanyt. Tulajdonképpen kész igazságtalanság, hogy éppen a tán legnívósabb szovjet főtitkár lett a csődgondnok. Gondoljunk csak bele, hogyan vezényelte volna le mindezt, mondjuk, a kései Sztálin vagy a kései Brezsnyev. Aligha vitatható, a világ jól járt Mihail Szergejevics Gorbacsovval (1931). Tipikus reformkommunistának indult, aki előbb volt kommunista, és csak aztán reformer, hogy aztán kulcsszerepet, egyenesen forradalmi szerepet játsszon a kelet-európai rendszerváltásokban.

0311_gorbacsov_3.jpg

tovább

A börtönzsúfoltság Magyarország krónikus emberi jogi problémája. Bár a legtöbb nyugati országban sikerült megoldani, nálunk ezen a területen is mintha a végzet diktálna. A strasbourgi bíróság a töméntelen panasz nyomán nem tűrte tovább az emberi jogok tömeges és rendszerszerű megsértését. Arra kötelezte a magyar államot, hogy haladéktalanul és érezhetően enyhítse a zsúfoltságot. A Magyar Helsinki Bizottságnak jelentős szerepe volt az embertelen bánásmód feltárásában.

0310_bortonzsufoltsag_1.jpg

tovább

Joseph McCarthy wheelingi beszéde (1950. február 9.), amely alatt egy papírlapot lobogtatva azzal vádolta meg a Külügyminisztériumot, hogy állományában 205 kommunista ügynök bújik meg, a mccarthysta hisztéria kezdőpontjának számít Amerikában. A vég kezdetét már nehezebb meghatározni, de a wisconsini szenátor jelképezte politika talán akkor került meredek lejtőre, amikor a CBS országos tévécsatornáján Edward R. Murrow (1908–1965) elindította „folytatásos” műsorfolyamát a kommunistaüldözés paranoiájáról és McCarthy hazugságairól. Az eseményt mint a sajtószabadság és a felelős média nagy pillanatát szokás ünnepelni. Nem is érdemtelenül.

0309_murrow_3.jpg

tovább

Ezen a napon minden nőt ünnepelünk. Boldog nőnapot mindenkinek! Mi most Emberi jogi kalendáriumunkban a történelemformáló nőkről külön is megemlékezünk. A nőmozgalom és feminizmus nagyszerű és bátor alakjairól, akik elérték azt, hogy az emberiség egyik legnagyobb és legrégibb igazságtalansága kimondassék, és a nők egyenlősége kikényszeríthető, az állam által garantált emberi jog lehessen.

0308_nok_napja_2.jpg

tovább

A „Doctor Angelicus” korának vezető teológusa és filozófusa volt. A XX. századi neotomisták azt is állították róla, hogy természetjogi tanai az emberi jogok korai keresztény (katolikus) igazolását adták. Ez valószínűleg túlzás. Aquinói Szent Tamás (1225–1274) munkássága mégis hozzájárult ahhoz, hogy halála után évszázadokkal az ember születéstől fogva létező, elidegeníthetetlen és kikényszeríthető jogainak most már szinte a teljes világra kiterjedő garanciarendszere működik.

0307_szenttamas.jpg

tovább
süti beállítások módosítása