Helsinki Figyelő

Daniel McCann, Mairead Farrell és Sean Savage, az IRA terroristái robbantásos merényletet akartak végrehajtani Gibraltáron. A hatóságok azonban tudomást szereztek az előkészületekről, és a brit különleges egység, az SAS civil ruhás katonái 1988. március 6-án szitává lőtték a három merénylőt. Az ő szüleik fordultak aztán a strasbourgi bírósághoz. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 1995-ben egy vonatkozásban igazat adott a szülőknek, és elmarasztalta az Egyesült Királyságot. Ez az ítélet fordulópontnak számít a „feltétlenül szükséges erőszak” értelmezésében.

0306_gibraltar.jpg

tovább

A magyarok többsége még ma is olyan, aki a vasfüggöny mögött született. E többség nagyobbik része pedig még az államszocializmus időszakában hallott Winston Churchill „hírhedett fultoni beszédéről”, amely az akkori hivatalos kényszerértelmezés szerint „egyet jelentett a hidegháború meghirdetésével”. Valójában azonban nem a volt brit miniszterelnök hirdette meg a világrendszerek jó négy évtizedig tartó szembenállását. Ő pusztán arra vállalkozott, hogy leírja, értelmezze a változó európai helyzetet, és mozgósítsa a Nyugatot a szovjet terjeszkedéssel szemben. Félő volt ugyanis, hogy a korábbi roosevelti engedékenység fenntartása további lehetőséget kínál a sztálini despotizmusnak, a feneketlen étvágyú Moszkva bekebelezi Európát, és a kontinensen megszűnik a szabadság. Churchill a fultoni beszédével csupán nyilvánvalóvá tette a veszélyt.

0305_fulton.jpg

tovább

Abraham Lincolnt (1809–1865), az Egyesült Államok 16. elnökét mindkétszer, 1861-ben és 1865-ben is március 4-én iktatták be. Bár magát egyre inkább küldtetéses embernek tekintette, nem könnyű válaszolni arra, hogy az ő szempontjából mennyire tekinthető szerencsésnek ez az időpont, tekintve, hogy az első beiktatása után egy hónappal kitört a polgárháború, a második után egy hónappal pedig meggyilkolták őt. Mindenesetre Lincoln politikai karrierjében egyébként is kiemelt ez a dátum, mert 1847-ben is éppen ezen a napon foglalta el helyét a Képviselőházban.

0304_lincoln.jpg

tovább

A „beste karaffia” szitkozódás még évszázadok múltán is életben tartotta az eperjesi mészárlás emlékét. A véres kezű Antonio Caraffáról (1642–1693) Petőfi is hozzáfogott színdarabot írni. A magyar gyerekek nemzedékeit ijesztgették a császári tábornokkal. Figurája a kínzásokkal, az önkényeskedéssel és a (nemesi) szabadságjogok semmibevételével forrt össze. Koncepciós perek sorozatában küldött halálba 24 nemest és gazdag polgárt a megszállt Eperjesen. A hagyomány szerint ő meg áldozatainak rémképétől gyötörve halt volna meg, de ez éppúgy nem valószínű, ahogyan később Haynau esetében sem történt így.

0303_caraffa_1.jpg

tovább

A szövetségi kormány képviselőjének felszólalásával ért véget az Egyesült Államok kontra a La Amistad hajó „utasai” per tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon. Henry D. Gilpin legfőbb ügyészre azonban már senki nem figyelt. Az „amisztádókat” képviselő John Quincy Adams (1767–1848) ugyanis korábban olyan nagyszerűen felépített, az érzelmeket és a logikai érveket parádésan vegyítő beszédet tartott ügyfelei mellett, hogy a Legfelsőbb Bíróság bírái sem vonhatták ki magukat hatása alól. Nem is tették, az egy héttel később kihirdetett ítélet az afrikai felperesek teljes győzelmét hozta.

0302_amistad.jpg

tovább

Kalendáriumunk mai frivol képe egy karikatúra az örökösödési háború idejéről, és a fiatal Mária Teréziát ábrázolja, ahogyan a hadokozás következtében elveszíti mindenét, a ruháit is. Ez a külföldi gúnyrajz nyilvánvalóan királynőnk uralkodásának egyik évében sem jelenhetett volna meg, és birodalmának egyetlen országában sem kerülhetett volna legális kereskedelmi forgalomba. A korabeli hazai cenzorok nálunk nem is efféle megátalkodott felséggyalázókkal vagy libertinusokkal, hanem jámbor, istenfélő protestánsokkal hadakoztak leginkább.

0301_cenzura.jpg

tovább
süti beállítások módosítása