Helsinki Figyelő

A kistarcsai internálótábor a XX. századi magyar történelem egyik leghírhedtebb zárt intézete volt. Annak a területén, mintegy utódaként működött a rendszerváltást követően egy idegenrendészeti szállás, amely akár országunk szégyene is lehetett volna, ha a közvélemény tudott volna róla. Elképesztő viszonyok uralkodtak itt. Hogy nem volt hosszabb életű, abban kulcsszerepe volt a Magyar Helsinki Bizottságnak. 

0222_kistarcsa_2.jpg

tovább

John Rawls (1921–2002) amerikai politikai filozófus, a XX. század egyik legfontosabb gondolkodója volt. A társadalmi szerződés több évszázados eszmekörét újította meg. Munkásságát és nézeteit magukénak érzik liberálisok, szociáldemokraták, kommunitáriusok is, de elméletének még a keresztény hagyományait is feltárták. És mint nagyjelentőségű életműhöz illik, kritikusai is akadnak szép számmal. Meglehet, a legnagyobb hibája az volt, hogy túl sokat képzelt az ember észbeli és morális képességeiről. Ebben a „hibában” azonban – ha egyáltalán ez annak számít, nem pedig szükséges optimizmusnak – a felvilágosodás legnagyobb szellemei osztoztak vele.

0221_rawls.jpg

tovább

Baruch Spinoza (1632–1677), akit akkor már inkább neveztek Benedictus Spinozának súlyos tüdőbetegségben haldoklott. Állítólag a lencsecsiszoló munkája alatt belélegzett por volt a gyilkosa. Még egy napja volt hátra az életből. Ezt azonban tán csak az Örökkévaló tudhatta, akivel a filozófus annyit foglalkozott élete során, és akinek a nevében őt kiátkozták, illetve nem fogadták be. Hiába „Isten intellektuális szeretete”, független szellemével környezete nemigen tudott mit kezdeni. Kívülállását részben maga választotta, részben elszenvedte. Ő volt az első filozófus, aki következetesen a demokrácia védelmére kelt.

0220_spinoza.jpg

tovább

A kormányt bírálni már akkor fontos szabadságjog volt, amikor a felségsértést, hűtlenséget (árulást) még büntették. „A kormány nem akarja az örök váltságot, e kormány, mely csalárd álcát tévén ocsmány képére, kihúzta kilencmillió jobbágy pénzét, most csak azon fáradozik, hogy ezen kilencmillió által felingerelvén, annak körmei közül csak ő szabadítsa ki. Akkor jaj nekünk, mert szabad emberekből rabszolgákká alacsonyodtunk” – mondta Wesselényi Miklós 1834. december 9-iki beszédében. Azaz mondta volna, ha hinni lehet a besúgóknak. Merthogy a szatmári közgyűlésen az örökváltság, a jobbágyfelszabadítás fontos ügyében elhangzó szavait csak a nyomozati iratokból ismerhetjük.

0219_wesselenyi_miklos.jpg

tovább

Zrínyi Ilona apja kiváló katona, szenvedélyes török- és protestánspusztító volt, vagdalkozott, futtatott vitézül, mégis német- és Habsburg-gyűlölete okozta vesztét. Zrínyi Péter eleinte nélkülözhetetlennek tűnt a törökellenes háborúskodásban, és I. Lipót, az uralkodó többször kénytelen volt megbocsátani a zabolátlan nagyúrnak, de a Wesselényi-féle összeesküvést már nem úszhatta meg. Ilona anyja és testvére megháborodott, előbbi zárdában, utóbbi börtönben lelte halálát.

0218_zrinyi_ilona_2.jpg

tovább

„Minden lehet belőle, még Magyarország nádora is” – mondta a fiatal Andrássy Gyula grófról (1823–1890) Széchenyi István, amikor megismerkedett az ígéretes politikussal. Bár sok minden lett belőle (főispán, honvéd ezredes, nagykövet, „szép akasztott”, miniszterelnök, a Monarchia külügyminisztere, sőt sugárút és egyetem is viseli nevét), de nádor az éppenséggel nem lett. Ezzel együtt Ferenc József koronázáskor a korábbi nádor szerepét alakította a szertartás során. „Kivégzett” menekültből miniszterelnök, azért az sem szokványos karrier.

0217_andrassy_gyula_1.jpg

tovább

Julianna napján tán nem szentségtörés egy híres Júliáról beszélni, és nem is csak róla, hanem „róluk” szólni. Merthogy a Rómeó és Júlia végzetes történetében nagy szerepet kap a kényszerházasság szokása, társadalmi intézménye. Shakespeare hőseit egyebek mellett az sodorja halálba, hogy a 14 éves Capulet Júliát akarata ellenére szülei házasságra kényszerítenék Párissal. Úgy gondolhatnánk, mindez az írói fantázia szüleménye, meg időben és térben nagyon távol állunk már a kényszerházasságoktól és a házastársi rabszolgaságtól. De nem volna igazunk.

0216_julia_es_romeo.jpg

tovább

Khomeini (Homejni) ajatollah (ájatullá), az iráni teokratikus állam alapítója és vallási vezetője „halálra ítélte” a kortárs brit–indiai irodalom egyik jeles alkotóját, Salman Rushdie-t (1947). Fatvát (fetvát) mondtak ki rá. Az író akkor hallotta először ezt a szót, és a nyugati világ is akkor ismerkedett meg vele. A fatva a legtöbbször nem ítélet, hanem olyan helyzetekre hozott döntés vagy értelmezés, amellyel az iszlám szent könyvei nem foglalkoznak. Rushdie esetében ezzel együtt „szimpla” halálos ítéletről volt szó. Ezt követően 13 éven át állt szoros fegyveres védelem alatt. (Mai képünk is ekkor készült.)

0214_rushdie_1.jpg

tovább

A hirosimai és nagaszaki atombomba-támadással szokás egy sorban említeni Drezda egymást követő négyszeri szőnyegbombázását. A szász várost a XVIII. században is porig rombolták. Az újjáépítések után kapta a hangzatos „Elba-parti Firenze” elnevezést. Ezt tüntették el egycsapásra a gyújtóbombák. Meg az ott lévő embereket, többségükben civileket.

0213_drezda_bombazasa.jpg

tovább