Helsinki Figyelő

Valójában nem is ezen a napon átkozta ki X. Leó Luther Márton ágostonos szerzetest. Azt többször megtette már korábban is. Ezen a napon lépett hatályba, vált jogerőssé Luther kiközösítése, exkommunikációja. Nem túlzás, hogy mindez világtörténelmi jelentőségű eseménynek bizonyult.

0103_luther_1.jpg

tovább

Nemhogy ellenzékinek, de mérsékelt udvarhű tollforgatónak is lehetetlen lett volna néhány évvel korábban lapengedélyt kapni politikai újság megindításához. Az idők azonban változtak. Az udvar és hazai szövetségesei felhagytak a szabadságjogok brutális korlátozásával és felségárulási perek koholásával, amelynek egyik áldozata éppen az a Kossuth Lajos volt, akit általános elképedésre megbíztak az induló Pesti Hírlap szerkesztésével. Megszületett az első modern magyar politikai újság, a tájékoztatás és a politikai véleményalkotás nyilvános fóruma. Emberi jogi kalendáriumunk ma ezen örvendetes eseménnyel foglalkozik.

0102_kossuth_1.jpg

tovább

Jó kis nap ez a január 1., kalendáriumindítónak igencsak ideális. Noha nem is mindig számított az év első napjának, meg a helye is módosulgatott a naptárreformoknak köszönhetően, nem is szólva azokról az évekről (ők vannak többségben), amikor időszámítás ugyan még nem létezett, de a történelem már igen.  Mindezekkel együtt ez a nap igencsak gazdag a fontos eseményekben. Mindegyik megérne egy-egy önálló posztot. Edmund Burke, Petőfi vagy a magyar Alkotmánybíróság születése (és utóbbi de facto halála), a piros, majd a kék útlevél bevezetése (1977 és 1988) nálunk, a rabszolga-kereskedelem betiltása (1808) meg a rabszolga-felszabadító Emancipációs Nyilatkozat hatályba lépése (1863) Amerikában – pompás témát jelentenek mind. A mai évindító témánk azonban legyen inkább a béke, ha már egyszer 1981 óta van neki világnapja, és az éppen az év első napja.

0101_beke_picasso.jpg

tovább
süti beállítások módosítása