Helsinki Figyelő

A miniszterelnök és a kormánysajtó fel van háborodva, hogy azért is jár kártalanítás a fogvatartottnak, mert „nem süt be a nap”. Csakhogy a nem megfelelő világítás nem „ügyvédi ügyeskedéstől” vagy a „bírói önkénytől” válik jogsértővé, hanem a jogszabályok tekintik annak. Nem véletlenül. Hónapokat és éveket tölteni természetes fény hiányában, súlyos egészségi és pszichés károsodással jár. Pedig az ítéletek szerint a szabadságvesztést nem középkori tömlöcökben, hanem tisztességes körülményeket biztosító börtönökben kell végrehajtani.

img_0380.JPG

tovább

Benjamin Franklinről, Washingtonról vagy Jeffersonról mint az Egyesült Államok korai történetének megkerülhetetlen figuráiról mindenki hallott már. Jóval kevesebben tudnak errefelé a szövetségi Legfelsőbb Bíróság első elnökéről, John Marshallról (1755–1835), akinek szintén meghatározó szerepe volt abban, hogy a függetlenség kivívása után milyen úton indult el siheder országa, mik lettek az amerikai jogállam fundamentumai, és mit is jelentenek a gyakorlatban a szabadságjogok.

0131_john_marshall.jpg

tovább

A gyerekkori élmények egész életre kihatnak. Ezt példázza mai hősünk sorsa is. Georges Charles Clement Ghislain Pire (1910–1969) már kiskorában megtapasztalta, milyen is háborús menekültnek lenni. Belgium német lerohanása francia földre üldözte családját, ahol négy évet töltöttek. Mikor hazatértek, otthonukat lerombolva találták, mindent újjá kellett építeniük.

0130_pire_2.jpg

tovább

A tekintélyes társaság eredetileg a politikai elnyomást és törvénytelenséget dokumentálta a Szovjetunióban, valamint segítséget nyújtott az áldozatoknak. Igazából a hatósági vegzálással és állambiztonsági aknamunkával nem törődve már 1987 óta működik. Az 1989. január végi gyűlésükön csak a formális alapítás történt meg. (Picit mi is csalunk, mert nem 29-én, hanem 28-án…) Első elnöküknek Andrej Szaharov Nobel-békedíjas fizikust választották, aki maga is politikai üldözött volt, s csak 1986-ban térhetett vissza Moszkvába gorkiji száműzetéséből.

0129_memorial_3.jpg

tovább

Az 1980-as évek végén menekültek jelentek meg Magyarországon, méghozzá nagy számban. A Kádár-korszakban velük korábban  nem lehetett találkozni. A Magyar Közvéleménykutató Intézet 1988-as vizsgálatai szerint a Romániából érkező menekültek befogadásával a lakosság nagy része egyetértett. Ehhez képest Gál Zoltán belügyminiszter-helyettes 1988 áprilisában mégis arról beszélt, hogy „a csendes többség már ma sem nézi jó szemmel a román állampolgárok ügyének felkarolását, mert félti az életszínvonalát, munkahelyét, gyermekei lakáshoz jutását és egyéb társadalmi értékeit”.

0128_menedek_bizottsag_2.jpg

tovább

„Amikor Auschwitzban – harmincfokos hidegben – egy akna mélyén megpillantottam a mázsás hajkupacokat, egy vitrinben az összezilált szemüvegeket, a folyosón a bélyeg nagyságú fényképeket s az egyik falon a világ legszomorúbb fényképét: egy görbült hátú öregasszonyt három kisgyerekkel – a negyedik zsebre dugott kézzel, korához illően hátramaradva követte a gázkamrába igyekvőket – miért gondoltam öt sebedre?”

Pilinszky János: Én Jézusom (1977)

0127_holokauszt_2.jpg

tovább

A tiszaeszlári hazug vérvád nyomán „a felpaskolt szenvedélyek habjai féktelenül csapongtak ebben a szegény országban”. Az antiszemita izgatás és tömeghisztéria sok helyen torkollott pogromokba, halálos áldozatok is voltak, de a dualizmus korának igazságszolgáltatása és a politikai elit mértékadó része végeredményben jól vizsgázott. Mindegyik vádlottat felmentették a rituális gyilkosság vádja alól, a kormány pedig nem engedett a jogegyenlőségi politikájából, és kiállt a zsidó polgárok szabadságának védelmében.

0126_zsido_jogegyenloseg.jpg

tovább

A Legenda Aurea három okát is adja, hogy Pálnak a megtérését a keresztények miért ünnepelik inkább, mint más szentekét. Ezek közül az első a legfontosabb Emberi jogi kalendáriumunk számára: „a példa miatt, hogy bármely nagy bűnös legyen is valaki, ne veszítse el reményét a megbocsátásra, látva, hogy amilyen nagy bűnös volt Pál, oly nagy kegyelmet kapott”. Remény, kegyelem, változás (jobbulás) lehetősége. Ugyan, mi más antropológia tükröződne az emberi jogok eszméjében?

0125_szentpal_1.jpg 

tovább

„Egyszer még megbánják” – jelentette ki d’Oberkirch bárónő, midőn azt látta, hogy főrangú ismerősei felszabadultan kacarásznak a Figaro házasságának előadásán. Merthogy ő megérezte a társadalmi lázadást a darabban. Sokan nem voltak vele tisztában, állítólag még maga a színmű szerzője sem. Noha ennek azért ellentmond, hogy miután három évig nem engedélyezték párizsi színrevitelét, Pierre-Augustin Caron Beaumarchais (1732–1799) nyeglén azt mondta volna: „a király nem akarja, hogy előadják, tehát elő fogják adni”. 

0124_beaumarchais.jpg

tovább