Helsinki Figyelő

A Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák vetettek véget a második világháborúnak. A japán vezetés öngyilkos elvakultságával szemben más hatékony megoldás nem mutatkozott. Végeredményben a bombák életet mentettek. Ez az egyik álláspont. A másik szerint valójában nem volt szükség a pokoli fegyver bevetésére. Az Egyesült Államok önző döntése volt nukleáris egyeduralmának demonstrálása ártatlanok tízezreinek elpusztítása árán. Nem a világháború vége, hanem a hidegháború kezdőpontja volt Hirosima. A vita 75 éve folyik.

0806_hirosima.jpg

„Ezek a detroiti magyar fiúk, akik nem beszéltek magyarul, a hadseregben szolgálnak, és valószínűleg velem fognak elesni, amikor partra szállunk Honsu szigetén. Ekkor, ahogy Vámbéryvel és Valyval ültem a kikötői kocsmában, már tudtam, hogy a partraszállást az amerikai vezérkar 1945 szeptemberére tervezte, és félmillió katona elvesztésével számolt, és azt is tudtam, hogy Einstein híres képlete anyagról, energiáról és az atombomba, melyet a képlet alapján és néhány tudós segítségével nagybátyám, Szilárd Leó készített, hat héttel korábban Hirosima felett megmentette mindnyájunk életét” – írja fordulatos önéletrajzi regényében Faludy György. Az 1941-ben elnöki meghívóval Amerikában letelepülő magyar költő három évet húzott le az amerikai hadseregben, és a csendes-óceáni hadszíntérre is eljutott.

Igen, reális veszélye volt annak, hogy a nyilvánvaló vereség ellenére Japán a végsőkig kitart – ezt Ivo Dzsimánál és Okinavánál bizonyították a császáriak. A kamikaze hadviselés nyomán tengernyi vérveszteségre lehetett számítani mindkét oldalon. A németek kapitulációja után magára maradó japán vezetés addig nem mutatott semmi hajlandóságot a megadásra, hiába kapott ultimátumot, hiába veszítette el hadiflottáját és légi erejét, hiába szőnyegbombázták szét városait – az alattvalók élete, szenvedése mit sem számított. Hirosimát sem vették komolyan, ezért kellett Nagaszakira is atombombát dobni. Az Egyesült Államok viszont minél gyorsabban, minél kisebb (saját) vérveszteséggel akarta lezárni a háborút. Birtokában volt a „csodafegyver”. Ugyan melyik hadvezetés nem élne azzal a lehetőséggel, hogy emberei veszélyeztetése nélkül egy csapásra elérje hadicéljait egy megszállott ellenféllel szemben?

Csakhogy – és itt jönnek az ellenérvek – valójában nem is az atombombák, hanem a szovjetek gyors mandzsúriai és koreai sikerei térítették észre a japánokat, és annak a veszélye, hogy nem vagy nem csak az amerikaik, hanem az oroszok szállják meg az országukat.

Truman elnök az atombombák bevetésével egyértelműen a háború utáni helyzetet akarta világossá tenni szövetségesei és ellenfelei előtt: egyedüliként Amerika rendelkezik a valaha ismert leghatékonyabb fegyverrel, amit nem habozik bevetni, ha a helyzet úgy hozza. Amit tehát az amerikai vezetés tett, azaz ártatlan emberek legyilkolása és szándékos radioaktívsugár-szennyezés, az háborús bűn.

Csakhogy – és itt jönnek az ellenérvek ellenérvei – Hirosimából irányították a Japán déli részét védő haderőt, jelentős katonai bázis volt tehát (az áldozatok legalább negyede katona volt). Nem az amerikaiak tehettek arról, hogy a katonai erődítmény a város területén volt. Ha nincs hirosimai és nagaszaki bombázás (utóbbi augusztus 9-én), hat nap múlva Hirohito császár aligha jelenti be rádióbeszédben Japán feltétel nélküli kapitulációját.

Csakhogy itt nem „közönséges” terrorbombázásról volt szó – ami, persze, önmagában is háborús bűncselekmény lett volna. Az amerikai légi erő képes volt hagyományos fegyverekkel akár ennél nagyobb csapást is mérni a célpontokra, ahogy ezt Tokió százezer halottal járó bombázása is bizonyította még márciusban. Valójában Truman elnök már tavasszal eldöntötte, hogy beveti az új, akkor még el sem készült fegyvert, hogy igazolja a csillagászati költségeket, illetve javítsa tárgyalási pozícióját Moszkvával szemben. Az amerikai vezetés ugyan tudatában volt annak, hogy a radioaktív sugárzás okozta veszteségek felérhetnek majd a robbanás okozta pusztítással, de a számokat nem tudta megbecsülni, azért valójában „éles emberkísérletet” végzett. Hirosimában és Nagaszakiban összesen 110–120 ezer ember azonnal életét veszítette, és még legalább ennyien 1945 végéig. Nem is szólva arról, hogy még évtizedekkel később is voltak halálos áldozatai az atombombáknak.

Faludy György emlegeti nagybátyját, Szilárd Leót, mint aki társaival együtt a bomba megépítésével megmentett sokuk életét. Valójában a nagy tudós a német kapituláció után – amikor Trumanék felgyorsították a munkát Los Alamosban – már nem akarta az atombombát. Sok befolyásos ember ellenezte a bomba bevetését – így például a hadseregben Eisenhower, MacArthur vagy Nimitz –, de személyes kockázatot vállalva Szilárd tett a legtöbbet azért, hogy tényleg ne dobják le. Memorandumokkal bombázta a politikai vezetést, és más tudósokkal együtt azt javasolta Washingtonnak, demonstrálják kísérleti körülmények között a japán hadvezetésnek, mire képes a bomba.

„Mára Németország legyőzése elhárította ezt a [nukleáris] fenyegetést. Úgy érezzük, hangoztatnunk kell, hogy nincs jogunk Japán ellen atomtámadást intézni, legalábbis addig nem, amíg részletesen nyilvánosságra nem hozzuk, milyen feltételeket rónánk ki Japánra, ha letenné a fegyvert. Atombombát sohasem szabad bevetni, mielőtt alaposan megfontolnák ennek erkölcsi felelősségét. […] [A nukleáris monopólium] az Egyesült Államokra az önkorlátozás kötelességét rója ki. Ha mi ezt a kötelezettséget megsértenénk, erkölcsi helyzetünk nemcsak a világ szemében rendülne meg, hanem saját szemünkben is. Sokkal nehezebbé tenné, hogy a pusztítás kiszabadított erőit újra kontroll alá vonjuk” – írta egyik Trumannak címzett memorandumában.

Az Egyesült Államok nukleáris monopóliuma négy év múlva véget ért. Szilárd többé már nem bízhatott az önkorlátozásban. Egyik első kiötlője lett hát a „kölcsönösen garantált megsemmisítés” (MAD) elvének, amely az atomhatalmakat végül is valóban elrettentette a nukleáris fegyverek bevetésétől a hidegháborús korszakban. És ez egyelőre működik.

#emberijogikalendarium #emberijogok2020 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3316105124