Helsinki Figyelő

Erős meggyőződése volt, hogy az emberi viselkedésben és vélekedésben túlsúlyban van az észszerűség, mert ha nem így volna, az élet szinte elviselhetetlen lenne. Az ember ugyanis az egyedüli lény, amely „képes kijavítani a hibáit. Vita és tapasztalás segítségével le tudja győzni tévedéseit.” Ebből következett, hogy liberális, radikális és nonkonformista volt, hitt a társadalmi változásban és küzdött érte. Kiállt a nők szavazati joga mellett, a szabadság kiszélesítése és az államhatalom korlátozása mellett. A filozófus, közgazdász John Stuart Mill (1806–1873) élete utolsó szakaszában foglalkozott gyakorlati politizálással, három évig volt képviselő.

0725_john_stuart_mill.jpg

Szokatlan gyerekkora volt. Apja, a skót közgazdász James Mill és anyja, Harriet Barrow sajátos elvek alapján nevelték fel: igyekeztek kortársaitól és „a káros külső hatásoktól” elszigetelni. Gyakorlatilag felnőttnek tekintették, és teletömték a fejét mindenféle okossággal, az ógörögtől a kortárs filozófiáig. Belerokkanhatott vagy szörnyeteggé válhatott volna. De nem ez történt. A kísérlet sikerült. Az ifjabb Mill csodagyerekből nem csodabogár, hanem önjáró felnőtt lett – briliáns elmével és ép erkölcsi érzékkel.

Utóbbi azért nem akadályozta meg abban, hogy a Brit Kelet-indiai Társaság tisztviselője legyen 35 éven át. India gyarmatosítását hosszú ideig civilizációs tettnek tekintette, bár a britek brutalitása nyomasztotta. Ezzel együtt a rabszolgaságot élesen ellenezte, és korát megelőzően határozottan állt ki a nők választójoga és egyenlősége mellett. Az ír kérdésben az írek mellé állt. Küzdött a munkások gyülekezési és egyesülési jogaiért. 1868-ban nem is választották újra londoni választókerületében.

Eszméi alakulásában fontos szerepet játszott Harriet Taylor, aki előbb húsz éven át volt szellemi társa, majd az asszony 1858-as haláláig felesége.

John Stuart Mill hatalmas, szerteágazó életművében kiemelt szerepe van a szabadsággal és a szabadságjogokkal kapcsolatos nézeteinek. Megjelennek már egyik fő művében, A nemzetgazdaságtan alapelveiben (1848) is, hogy aztán később külön is foglalkozzék velük.

Az illékony, alakváltó, hol itt, hol ott feltűnő, mégis szimbolikus jelentésű szabadság azonosításával az újkorban kétféle módon próbálkoztak meg. A szabadságteóriáiknak volt egy „kontinentális” (német, francia) változata, amelyik elsősorban a szabadságeszmével foglalkozott. Az angolszász megközelítés (Locke-tól kezdve) jóval gyakorlatiasabb volt ennél, az intézmények, a konkrét jogvédelem izgatta leginkább, és innen közelítette meg a szabadságot.

John Stuart Mill is az angol utilitarizmus, a haszonelvűség iskolájában pallérozódott. Tanítómesterei apja és Jeremy Bentham voltak. De az ifjabb Millre a kontinentális gondolkodók erősebben hatottak, mint brit elődeire. Itt Kantra és Mill levelezőpartnerére, Alexis de Tocqueville-re kell elsősorban gondolnunk. Az ő hatása érezhető például Millnek a többség zsarnokságával kapcsolatos nézeteiben is. („Az emberiség többet nyer, ha eltűri, hogy mindenki úgy él, ahogy neki tetszik, mint ha arra kényszerítik egymást, hogy úgy éljenek, ahogy a többieknek tetszik.”) Röviddel halála előtt a francia gondolkodónak Mill még megküldhette a felesége emlékének ajánlott A szabadságról c. esszéjét (1859) is.

Millnek ez a műve mintegy foglalatát és katalógusát adja a szabadságjogoknak. Azonban – ahogy egy esszéhez illik – nem túl katonás rendszer ez, viszont jól értheti bárki, akit foglalkoztatnak az emberi cselekvés és hatalom határai. Az emberi jogokat szokás volt személyi szabadságjogokra és politikai szabadságjogokra bontani aszerint, hogy a magánélet vagy pedig a közélet zavartalanságát biztosítják. Millnél ezek, noha történelmi képződmények, egységet alkotnak és feltételezik egymást.

Az emberi szabadság „magába zárja először is a lelkiismeret egész belső világát a legátfogóbb értelemben vett szabadságot követelve számára: a gondolkodás és az érzés szabadságát, az érzelmek és vélemények korlátlan szabadságát minden kérdésben, legyenek azok gyakorlati vagy spekulatív, tudományos, erkölcsi vagy teológiai kérdések. A vélemény kinyilvánításának és közzétételének szabadsága, úgy tetszhet, más alapelvből következik, mivel az egyén viselkedésének ahhoz a részéhez tartozik, mely más embereket is érint; de minthogy majdnem olyan fontos, mint maga a gondolatszabadság, s nagyrészt azonos okokból, gyakorlatilag elválaszthatatlan attól. Másodszor, alapelvünk feltételezi az ízlés és a foglalatosság szabadságát; szabadságot, hogy úgy alakítsuk életünket, ahogy hajlamainknak megfelel; hogy vállalva a következményeket, azt tegyük, amit tenni akarunk embertársaink akadályoztatásától mentesen mindaddig, míg az, amit teszünk, nincs az ő kárukra, s azt tegyük még akkor is, ha viselkedésünket ostobának, ferdének vagy helytelennek vélik. Az egyén szabadságából, harmadszor, következik az egyének közötti társulás szabadsága, a már tárgyalt korlátok között, egyesülési szabadság tehát minden olyan cél érdekében, amely másoknak nem okoz kárt. […]

Nem szabad az a társadalom – bármilyen kormányformával rendelkezik is –, amely nem tartja tiszteletben ezeket, s nem teljesen szabad az, melyben ezek nem érvényesülnek feltétel nélkül és korlátlanul.” (Papp Mária fordítása.)

Vajon John Stuart Mill szabadságtesztje mit mutatna ma a magukat szabadnak tituláló országokban?

#emberijogikalendarium #emberijogok2020 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6716041112