Helsinki Figyelő

Meglehetősen ritka eset, ha az ügyészség által emelt vád alapján valakit jogerősen elítélnek, majd az ügyészség legfőbb szerve a legmagasabb bírósághoz fordul felmentést kérve, mert az ítéletet a vádlottakkal és védőjükkel együtt alkotmányellenesnek tartja. Ennél is jóval ritkább, hogy a Kúria ezt követően a támadott ítéletet mégsem változtatja meg. Az pedig szinte a sci-fi kategóriája, hogy ezután az Alkotmánybíróság is úgy foglal állást, hogy a szólásszabadságot sértő büntetés teljes rendben van. Mindez itthon megtörtént a 2015-ös nemzeti konzultációs plakátokat lefestő szegedi ügyfeleink esetében.

kekesi_plakat.jpg

2015-ben a kormány nemzeti konzultációt indított, amelyben összemosta a bevándorlást, valamint az üldözés, háború elől  menekülőket a terrorizmussal. A méregdrága, közpénzből fizetett idegengyűlölő kampány  az utcán is zajlott: óriásplakátok ezrei lepték el a köztereket. 

A kormánykampány óriásplakátjait a Magyar Helsinki Bizottság két szegedi ügyfele, Kékesi Márk és Szalai Balázs diszperzites festékkel tette részben olvashatatlanná, és azokra különböző, a plakáton lévő üzenettel ellentétes tartalmú feliratokat írtak. Ezért őket elítélték rongálás vétsége miatt. A döntéssel szemben a Legfőbb Ügyészség jogorvoslattal élt a Kúriánál, kifejtve, hogy ez a magatartás, vagyis a plakátokon azok közéleti tartalmával ellentétes üzenet megjelenítése a véleménynyilvánítás szabadságából fakadóan nem veszélyes a társadalomra, így a bűncselekménnyé minősítés egyik fogalmi eleme hiányzik a károkozás ellenére is. A védelem lényegében ugyanezzel érvelt végig az eljárásban, nem nehéz belátni, miért.

Talán nem kell ahhoz ugyanis jogi egyetemet végezni, hogy az ember érezze, hogy mi a különbség aközött, amikor részeg suhancok húzzák végig az autókon a kulcsot, ezzel több százezer forintos kárt okozva, vagy graffitit festenek középületre, esetleg vesztes focimeccs után a csalódott szurkolók szétverik a belvárost, és aközött, ha valaki kormányzati plakátot fest le azért, mert így tiltakozik a plakáton olvasható politikai üzenettel szemben.

A különbség a jog nyelvére lefordítva az, hogy az óriásplakátok lefestése egy közügyben megfogalmazott vélemény kifejezése, és a festés célja nem egy dolog megrongálása, hanem tiltakozás kinyilvánítása egy közügyben. Mégpedig olyan közügyben, amelyben milliárdos nagyságrendben használnak fel közpénzt a társadalom megdolgozására, az egyet nem értőknek viszont egyetlen fillér adóforint sem áll rendelkezésre a véleményük kifejezésére. A plakátok üzenetei szerintünk és más bíróságok szerint jogsértőek is voltak, mert összemossák a migrációt és a terrorizmust.

Vajon mit szólt volna a Kúria vagy az akár kerekesszékes menekülőket is elítélő és kiutasító, a „plakátrongálási” ügyben is eljáró szegedi büntető bíróság, ha egy, a bíróságokat gyalázó kormánypropaganda-feliratot firkált volna össze valaki? A példa abszurdnak tűnhet, de Lengyelországban hasonló folyik huzamosabb ideje. Míg nálunk a járvány ugyan átírta a forgatókönyvet, de a kormány készülődő „nemzeti konzultációja” egyik célpontjának a bíróságokat jelölték ki februárban, részben éppen egy szegedi ítélet miatt. Vajon egy esetleges bíróságellenes „véleménnyel” szembeni plakátrongálásos tiltakozást is bűncselekménynek tartották volna a kúriai bírák? Vagy így az már a bíróságok méltóságát őrző, alkotmányosan védett magatartás lenne?

A kúriai ítélettel szemben benyújtott alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság (AB) múlt héten bírálta el. A határozatban elolvasható, hogy a plakátok lefestése politikai ügyben kialakított vélemény kifejezésének minősül, ezért a szólásszabadság jogának gyakorlását jelenti, és a több évtizedes gyakorlatnak megfelelően fokozott alkotmányos védelem illeti meg. Az ilyen alapjogot az Alaptörvény szerint pedig csak akkor lehet korlátozni – pláne a büntetőjog eszközeivel üldözni –, ha az valamilyen közérdek vagy másik alapjog védelme érdekében szükséges, és az elérni kívánt céllal arányos. Vagy másképp megfogalmazva, idézve a határozatból: arról kellett döntenie az Alkotmánybíróságnak, hogy a konkrét ügyben a véleménynyilvánítás szabadságához vagy korlátozásához fűződik-e erősebb alkotmányos érdek, figyelemmel a kormány plakáton gyakorolt tulajdonjogára. De még mielőtt elbíznánk magunkat az indokolás logikáját olvasva, lássuk, hogyan válaszolta meg ezt a kérdést az AB. Idézet következik:

„Az Alaptörvényből nem vezethető le, hogy a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozással bármilyen, a Kormány érdekkörében kihelyezett plakát korlátozás nélkül lefesthető, mint ahogy az sem, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának minden helyzetben meg kell hajolnia a tulajdonvédelem szempontjai előtt.”

Vagyis a papírplakátokon elhelyezett kormányüzenetek „felülírása” büntetőjogilag üldözhető magatartás az AB szerint akkor is, ha – ismét idézet a döntésből – „a kormány vagy intézményei által fizetett hirdetés esetében a plakát kihelyezésének nem lehet a véleménynyilvánítás szabadsága az alapja, tekintettel arra, hogy a Kormány (mint közhatalmi szerv) emberi jogokkal nem rendelkezik.” 

Az indokolás érdemi része ennyi. A határozat minőségében illeszkedik a „mámorhoz való jogról” hozott vagy a hajléktalan emberek büntetését végül alkotmányosnak tekintő döntések színvonalához. A többségi véleményt a legtöbb alkotmánybíró még nyomatékosabb szigorral támogatta meg véleményében, mi pedig az egyetlen, egyet nem értő különvéleményből, Hörcherné Marosi Ildikótól idézünk inkább:

„Véleményem szerint a jelen esetben mérlegelni kellett volna a konkrét ügy jellegzetességeit. A nemzeti konzultációs óriásplakát ideiglenesen, kizárólag a nemzeti konzultációs kampányban létező, a kormány megbízásából kihelyezett tulajdoni tárgy, amelynek azonban a kommunikációs funkción kívüli, önmagában vett értéke nincs, szemben például egy védelmet élvező műalkotással, szoborral, használati tárggyal vagy épülettel. Létének kizárólagos célja és értelme az, hogy az állampolgárokat a kormányzattal való kommunikációra buzdítsa, tájékoztassa őket a feltett kérdéseket illetően elfoglalt kormányzati álláspontról. E plakátok tehát minden kétséget kizáróan a közéleti vita átmeneti, rövid ideig létező, kommunikációs célú eszközei. Ezért e plakátok puszta tulajdoni tárgyként való kezelése, valamint ezzel szemben a plakátokra ráfestett állampolgári „válasz” rongálásnak minősítése elfedi azt a tényt, hogy ebben az esetben nem feltétlenül öncélú károkozásról van szó, hanem egyfajta közéleti vitáról és annak során tett politikai véleménynyilvánításról. Ezért a jelen ügyben aránytalannak tartom a büntetőjogi felelősség megállapítását.”

A kérdésben így végül majd az Emberi Jogok Európai Bírósága fogja kimondani a végső szót, mert az AB volt az a „hatékony hazai jogorvoslat”, amit ki kellett merítenünk, mielőtt egy ilyen ügyben strasbourgi bírósághoz fordulhatunk. Izgatottan várjuk, hogy Polt Péter ügyészségének a Magyar Helsinki Bizottság által és egy alkotmánybíró által is osztott álláspontja végül győzedelmeskedik-e az Alkotmánybíróságéval szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr615993450