Helsinki Figyelő

Míg a mintaadó alkotmányok közül az amerikait „a szabadság alkotmányának”, addig a németet „a méltóság alkotmányának” szokás nevezni. Nem csak a nagy földrajzi és időbeli távolság, az eltérő kulturális hagyományok, de a megszületés körülményei is magyarázzák a különbségeket. Míg Amerika egy véres, de sikeres háború után nyerte el teljes függetlenségét, addig Németország lángba borította a világot, katonai és erkölcsi értelemben is abszolút vesztese lett a háborúnak, és éppen azon igyekezett, hogy romjaiból építse újra magát.

(Hangos változat, podcast itt.)

0524_grundgesetz.jpg

„Hitler kaput! Deutschland, Germany, Германия, Allemagne, Německo, Németország kaput!” 1945 májusában a megszenvedett béke okozta nagy örömön túl abban is mutatkozott egyetértés az európai közvéleményben, hogy a hat éven át tartó világégés miatt Németországnak bűnhődnie kell, a kapituláció után még hosszú ideig nem számíthat arra, hogy egyenrangú félként vegyen részt a nemzetközi politikában vagy a világgazdaságban. Sőt, az is magától értető volt, hogy négyhatalmi megszállás alá került, és a várakozások szerint szuverenitását még hosszú ideig nem nyerheti vissza.

Aztán mégsem így alakult, mert történelmi léptékkel rövid idő alatt, néhány éven belül visszakapta, visszaszerezte függetlenségét. Mindez a győztesek józan belátásán túl, hogy Európa nem képzelhető el Németország nélkül, a békés Európa pedig a prosperáló és elégedett Németország nélkül, leginkább a hidegháborúnak és az ország kettészakítottságának volt köszönhető.

A szovjet megszállási övezet és a nyugati hatalmak megszállta területek között a kezdetektől jelentős különbség mutatkozott – ezt a lakosság is hamar érzékelte, és megindult a spontán elvándorlás Nyugatra. A nagyhatalmak a hidegháborús frontnak tekintették Németországot. 1947 végére világossá vált, hogy a szovjetekkel nem lehet dűlőre jutni Németország jövője ügyében. Ez összehozta a nyugati megszállókat, és javította a nyugati német területek kilátásait.

Hat nyugati ország között 1948 februárjában elkezdődött a többhónapos londoni egyezkedés a német kérdésről. Közben eltöröltek minden mozgási korlátozást a megszállási övezetek között, és az amerikai, angol és francia csapatok felügyelte területek adminisztratív egységet alkottak Trizónia néven. Bevezették a márkát mint német fizetőeszközt. És ami mai történetünk szempontjából fontos, a katonai kormányzók arra szólították fel a nyugati német tartományok miniszterelnökeit, hogy hívjanak össze alkotmányozó nemzetgyűlést.

Németországnak – a nyugati felének sem – nem volt, nem lehetett akkor parlamentje és kormánya. A nyugat-német vezetők még bíztak a német egységben, legalábbis nyilvánosan nem mondhattak le róla, ezért világossá tették, hogy az új „alkotmány” is csak időleges lehet: szavatossági ideje az egységes Németország létrejöttéig tarthat. Ezért nem alkotmányozó gyűlés, hanem Parlamenti Tanács összehívását kezdeményezték, és nem alkotmányt, hanem alaptörvényt, németül nem Verfassungot, hanem Grundgesetz-et készítettek.

A szöveg különleges körülmények között íródott. Az első szakértői munka a tartományok küldöttjeivel a bajorországi Chiemsee-tó szigetén indult, abban a kastélyban, amit a XIX. század végén az extravagáns II. Lajos bajor király építtetett Versailles mintájára. A Parlamenti Tanács 1948. szeptember elsejei zenés (!) nyitó ülését kitömött oroszlánok és strucctojások társaságában a Koenig Múzeumban tartották, amely Bonn egyetlen épen maradt reprezentatív középülete volt. Aztán a politikai egyeztetés másnaptól már a közeli Pedagógiai Akadémia tornatermében zajlott. A hetvenfős területileg és politikailag is kiegyensúlyozott testületet Konrad Adenauer, a későbbi szövetségi kancellár vezette. (Ő látható mai képünkön.)

Az Alaptörvény szövegét harmadik olvasatra fogadták el. A nagyhatalmak jóváhagyták, ahogyan a tartományok többsége is Bajorország kivételével. Igaz, a Bajor Tartományi Gyűlés úgy döntött, hogyha a landok legalább kétharmada támogatni fogja, akkor ők is kötelezőnek fogadják el. 1949. május 23-án írták alá és hirdették ki az Alaptörvényt. Ezt tekintik a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) születésnapjának. Nem mintha ma már lényeges lenne, de többek szerint valójában a kihirdetést követő napon, vagyis 1949. május 24-én nulla órakor lépett hatályba a törvény.

Ennél sokkal fontosabb nekünk, hogy az ideiglenesnek szánt Alaptörvény a német egység létrejötte után is hatályban maradt. Születése idején az volt a legnagyobb félelem, hogy megakadályozzák azt, ami 1933-ban megtörténhetett, hogy az alkotmány gyengeségeit kihasználva hatalomra kerülhessen egy gátlástalan vezér, és felszámolhasson demokráciát, jogállamot, emberi jogokat.

Ezért van az, hogy az Alaptörvény csak a parlament mindkét házának jóváhagyásával módosítható. Ezért van az, hogy szemben a weimari alkotmánnyal, itt már létrehozták az Alkotmánybíróságot. Ezért van az, hogy maga az Alaptörvény mondja ki az „örök klauzulákat”, vagyis megváltoztathatatlannak nyilvánítja a köztársaság demokratikus és szociális jellegéről, az ellenállás jogáról és az ország föderatív jellegéről szóló rendelkezéseket. Valamint – és most térünk vissza arra, miért tekintendő a német Alaptörvény „a méltóság alkotmánynak” – az emberi méltóság sérthetetlenségéről szóló előírást, amely az Alaptörvény 1. cikkelye.

#emberijogikalendarium #emberijogok2020 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4715709698