Helsinki Figyelő

Az amerikai könyvtárosok 1999-ben az évszázad könyvének szavazták meg a sokáig egyetlen kiadott regényét, a Ne bántsátok a feketerigót! című művét. Harper Lee-t (19262016) egyfajta XX. századi Harriet Beecher Stowe-nak tekintették, aki egykor a Tamás bátya kunyhójával képes volt morálisan felrázni Amerikát. Egy biztos Harper Lee 1960-ban publikált regénye is az ország elevenjébe talált. 

(Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallható.)

0428_harper_lee.jpg

Harper Lee jellegzetes déli kisvárosi környezetben, az alabamai Monroeville-ben nőtt fel. Gyerekkorának két meghatározó élménye a szegénység és a rasszizmus volt. Vagy tovább redukálva: a kiszolgáltatottság. A harmincas évek nagy gazdasági világválsága a déli agrárvilágban hosszabban tartott, és tán még rombolóbb volt, mint Északon. Egyben erős civilizációs sokk is volt, ami a sikeres és gazdag Északtól még messzebb sodorta a déli patriarchális kisvárosokat. 

Lee regényének személyes élmények képezték alapját. A narrátorban, az emlékeit felidéző egykori kislányban (Scoutban, új fordításban: Fürkészben) nem nehéz Harper Lee-re ismerni, Atticus Finch alakjában pedig ügyvédpolitikus apjára, Frances Cunningham Finchre. De Scout legjobb barátjának, Dillnek is megvolt az „élő” mintája, a későbbi világhírű író, Truman Capote személyében, aki nyaranta valóban együtt pajtáskodott Harper Lee-vel. A regény cselekménye pedig sokat merített abból a megtörtént esetből, amikor a szerző apja kirendelt védőként sikeresen képviselt két fekete férfit, akiket rablógyilkossággal, egy fehér boltos megölésével vádoltak tévesen. 

Azért a regénybeli per inkább a híres „scottsborói fiúk” elleni büntetőeljárást idézi fel. Itt fekete tizenéveseket (hamisan) azzal vádoltak meg, hogy fehér nőket erőszakoltak meg. Az ügy egész a szövetségi Legfelsőbb Bíróságig jutott.  Ámde a megismételt, újfent az inkvizíciót idéző tárgyaláson újra több súlyos, köztük halálos ítélet született Alabamában. 

Harper Lee akkor írta regényét, amikor ismét forrongott Amerika. A polgárjogi mozgalomnak már volt ereje követelni és harcolni a feketék egyenlő jogaiért, a rasszistáknak viszont még volt kellő hátországuk, társadalmi-politikai támogatottságuk erkölcstelen pozícióik védelmére. Ezzel együtt a Rosa Parks fémjelezte buszbojkott vagy a Brown kontra Topeka iskolai szegregációs per reményt adtak az emancipációs törekvéseknek. A faji egyenlőtlenséget egy egykori „déli gyerek” szemszögéből vizsgáló történet, sőt tantörténet ebbe robbant bele. 

A regénynek megvoltak a maga vitathatatlan értékei, de ezek a körülmények is kellettek ahhoz, hogy a könyv óriási, a szerző által egyáltalán nem várt sikert érhessen el. Lee 1961-ben Pulitzer-díjat kapott, a könyvből Oscar-díjas film született Gregory Peck felejthetetlen alakításával. A könyv és a film azt mutatta meg, hogy nemhogy itt valami idegen, Amerika-ellenes ármánykodás folyna a feketék érdekében, hanem egyenesen Amerika hagyományos értékeiből következik az, hogy faji elkülönítés elfogadhatatlan és tarthatatlan. Ahogyan a szegénység igazságtalanságát sem lehet fél vállról venni. A regény Amerikának mégis a legjobbik arcát is felmutatta. 

Harper Lee sohasem heverte ki a sikert. Több könyvnek is nekifogott, de egyiket sem találta megjelenésre alkalmasnak. Halála előtt egy évvel aztán óriási szenzációként kiadója kirukkolt a „Feketerigó” (valójában az angol eredetiben poszáta) „folytatásával”. A Menj, állíts őrt! valójában nem folytatás, hiszen három évvel korábban keletkezett a nagysikerű főműnél. Ugyan vannak átfedések a szereplőkben és a történetben, de hangütés mégis más. Az újabb kasszasiker után sokan bírálták a pénzéhes kiadót, hogy a már nagybeteg Lee állapotát kihasználva szerezte meg a hozzájárulását a publikáláshoz. Voltak olyanok is, akik a könyv szerkeztetlenségét kárhoztatták. 

Ezekben bizonyosan van igazság, de „az új, a második könyv” így is nagyon érdekes. Bizonyos tekintetben még érdekesebb is, mint az első, amely már-már mennybe meneszti a mindig bölcs apa figuráját, és a többi alak is népmesei vagy gyermeki módon kétdimenziós. A huszonévesen hazalátogató Scout/Fürkész itt háromdimenziós emberekkel találkozik, akiknek háromdimenziós problémáik és konfliktusaik vannak. Az apa egyáltalán nem csak hős figura, hanem egy jóravaló, a környezetével megharcolni képtelen betegeskedő, kifáradt kisember előítéletekkel, rossz alkukkal, kényszerekkel. Ahogyan Scout sem biztos önmagában, hogy melyik életet válassza, a nagyvárosi független és űzött értelmiségiét, vagy esetleg feleségként tagozódjon vissza a földszintes kisvárosi létbe. Ez a dilemma valóságosabb és, persze, felnőttesebb, mint a kislány Scouté volt. 

Ettől még továbbra is szerethetjük, a „Feketerigót”, Dillt, Scoutot és Finch ügyvéd urat, meg ezeket az egyszerű, sommás igazságokat: „Egyetlen dolog van, amiben sose dönthet többségi vélemény, és ez az egyén lelkiismerete.” 

#emberijogikalendarium #emberijogok2020

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1715643748