Helsinki Figyelő

Az ország német megszállása számottevő ellenállás nélkül történt. – Az akció harc nélkül 24, harc esetén 12 órát fog igénybe venni, mert akkor elmaradnak az üdvözlő beszédek – mondta előzetesen Maximilian von Weichs tábornagy, az okkupáció irányítója. És nem sokat tévedett. Az ország tehetetlenül szemlélte, egyesek pedig egyenesen örömmel fogadták, hogy a magyar állam elveszíti maradék önrendelkezését. Hosszú évek önáltató politikája végletesen legyöngítette az ország ítélő- és ellenálló-képességét.

 0319_nemet_megszallas.jpg

A volt miniszterelnök, Bethlen István emlékiratában arról ír, hogy „Magyarország kálváriája most vette igazán kezdetét”. Hogy mi is volt „a vég kezdete”, azon ugyan lehetne vitatkozni, de hogy a német megszállás egy nagyon fontos stációja az összeomlásnak, a „dicstelen megsemmisülésnek”, azt ép ésszel nehéz vitatni.

A minduntalan a hazafias erényeivel kérkedő politikai elit csődöt mondott. Horthy Miklós kormányzó – éppen Bethlen tanácsát figyelmen kívül hagyva – nem csak nem mondott le, de áldását adta a németek bábkormányának kinevezésére. Pedig ha Horthy nem működik együtt a németekkel, akkor a hazai és a nemzetközi közvélemény számára is egyértelművé tette volna, hogy vége a legitim kormányzásnak. Nem ezt tette. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a németek szabadon használhatták saját céljaikra a magyar adminisztrációt, foszthatták ki az országot és nagy hatékonysággal rabolhatták ki és gyilkolhatják le a magyar zsidókat.

A szélsőjobbos Sztójay-kormány már nem Horthyval, hanem Edmund Veesenmayer teljhatalmú birodalmi megbízottal egyeztetett. Öt hónap alatt a németeknek lényegében minden igényét teljesítették. Feloszlatták a polgári és baloldali pártokat, letartóztattak 3000 embert, a közigazgatás kulcspozícióba a németek kiszolgálóit ültették, a szélsőjobbos sajtón kívül mindent betiltottak, bezúztak 437 ezer könyvet, minden ellenszolgáltatás nélkül bocsátották a német hadigépezet rendelkezésére a hazai nyersanyagokat és élelmiszert. A megszállás költségeit is az ország fizette.

Áprilisban elkezdődött a magyar területek bombázása. És a korábbinál is több katonát küldtek a frontra, Romsics Ignác történész szerint 1944 júniusában már 300 ezer honvéd harcolt vagy látott el megszálló feladatot a Kárpátok előterében.

A megszállás első napjaiban elkezdődött a zsidók kiirtásának, a „végső megoldásnak” az előkészítése, a szabadságjogok elvétele, a tulajdon elkonfiskálása, a gettósítás. A magyar állam buzgó közreműködésével aztán május közepén elindultak az első vonatok, amelyekkel sok százezer magyar állampolgárt hurcoltak német megsemmisítő táborokba. Előbb a jogokat, aztán az embereket áldozták fel. 

Bethlen István emlékiratában idézi Goethe A halász c. versét. Ezzel akarja szemléltetni, hogyan jutott Magyarország félig „akarva, félig akaratán kívül” – engedve a korábbi német csábításnak és saját maga óvatlanságának – ebbe a nyomorult helyzetbe:

„Ő csak dalolt, dalolva szólt,

megfogta mosolya:

a kar kinyúlt, utánahullt,

s nem látták már soha.”

(Vidor Miklós fordítása)

#emberijogikalendarium #emberijogok2020

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5515533646