Helsinki Figyelő

Leonard Gonzalez egy mellkasán sebesült kislányt talált a rizsföldön, és jobb híján megitatta, ám amint magára hagyta, egyik katonatársa agyonlőtte a gyereket. Ehhez hasonló szörnyűségek történtek tömegével a Mỹ Lai-i mészárlás során Vietnamban. Civilek, nők, öregek, gyerekek tömeges kivégzése, nemi erőszak, végtagcsonkolás, nyelvkivágás és skalpolás. Az amerikai hadsereg 23. gyalogos hadosztályának 11. gyalogdandár 20. gyalogezredéhez tartozó C század órákon át eszét vesztve öldökölt. Azért voltak olyanok is a katonák között, akik észnél voltak vagy utóbb észre tértek.

0316_my_lai.jpg

A Tet-offenzíva kifulladása után az amerikai erők elérkezettnek látták az időt, hogy leszámoljanak a Vietkonggal. A dzsungelharcban azonban a várt siker elmaradt, orvlövészek és taposóaknák végeztek sok amerikai katonával. A harci morál erősen meggyengült. A katonák egyre inkább minden vietnámit potenciális partizánnak tekintettek. Való igaz, az amerikaiak sohasem lehettek biztosak abban, ki békés civil, és ki fegyveres ellenálló.

A kilátástalan gerillaharcban a C század nagy veszteségeket szenvedett. Keserűség, harag és bosszúvágy lett úrrá rajtuk. Ebben pszichózisban úgy értelmezték parancsnokaik szavait, hogy fel vannak szólítva kegyetlenkedésre és válogatás nélküli gyilkolásra. De az is lehet, hogy nem is kellett nagyon „értelmezniük”, mert a rémtetteket parancsba adták nekik. Az irtóhadjáratot követő vizsgálatokban mindenesetre voltak ilyen vallomások, de egyértelműen sohasem bizonyosodott be, hogy a század parancsnoka, Ernest L. Medina százados és William L. Calley hadnagy, az 1. szakasz vezetője pontosan mire adott parancsot. A Vietkong-kapcsolattal meggyanúsított falu teljes lerombolására mindenesetre Frank Barker alezredes adott utasítást. Utóbb őt már csak azért sem lehetett felelősségre vonni, mert három hónap múlva szörnyet halt helikopterbalesetben.

Később kiderült, hogy a C század sorozatban követett el korábban is háborús bűnöket, ahogyan arra is fény derült, hogy nem csak a C század viselkedett bestiálisan. Az elhúzódó, mind nehezebben igazolható háborúban a kegyetlenség egyre inkább csoportnormává vált az amerikai hadsereg bizonyos frusztrált és rosszul vezetett egységeinél.

Többen voltak olyan amerikai katonák, akik nem voltak hajlandók a Mỹ Lai-i mészárlásban részt venni. Hugh Thompson helikopterpilótának és embereinek sikerült több embert megmenteni és biztonságos helyre vinni. Köztük volt egy nyolc éves kisfiú is, aki úgy menekült meg a haláltól, hogy az árokba géppuskázott emberek magukkal sodorták sértetlenül.

A martalócok csak akkor ébredtek rá, mit tettek, amikor ebédelni kezdtek, és Thompson rádióhívásai nyomán már a parancsnokság is tudomást szerezett az öldöklésről és pusztításról. Medina százados parancsot kapott, hogy számolja össze az áldozatokat, de ezt közvetlen felettese visszavonta.

Korábban 90 halálos áldozatot mondtak be rádión, aztán a hivatalos írásos jelentés 128 Vietkong-halottról és mindösszesen három zsákmányolt fegyverről szólt. Az „incidenst” kivizsgáló dél-vietnami hatóságok már 500 fő körüli meggyilkolt emberről írtak. Az amerikai katonai vezetők sok mindent megtettek azért, hogy a gyalázat rejtve maradjon. A C századot például hónapokon át szokatlanul hosszú őrjáratokra küldték, hogy ne tudjanak beszélni más katonákkal. Azért a vérengzést nem lehetett titokban tartani. Ronald Ridenhourt, egyik bajtársukat a 11. dandárból, annyira bántott a dolog, hogy amikor 1969 áprilisában leszerelt, 30 levelet küldött szét mindenféle potentátnak, köztük Nixon elnöknek a mészárlásról.

A levelek nyomán meginduló nyomozást a magyar származású André Feher vezette. Előkerültek Ron Haeberle katonai fotós sokkoló felvételei is, amelyek letagadhatatlanul megmutatták, micsoda iszonyatos bűncselekmény történt a vietnami faluban. (A mai képünk is egy közülük, az összeterelt asszonyok egyik csoportját látni rajta. Fél perc múlva már nem éltek.) Végül 44 embert vádoltak meg háborús bűncselekmény elkövetése vagy eltusolása miatt, ám csak egyetlen katonát ítéltek el, William L. Calleyt. 22 ember meggyilkolását bizonyították rá, jogerősen 20 év kényszermunkát kapott, de aztán 1974-ben szabadulhatott. A Mỹ Lai-i mészárlásról is író, kiváló A vietnami háború c. blog nem véletlenül idézi Georges Clemenceau epés mondását: „A katonai igazságszolgáltatás olyan az igazságszolgáltatáshoz képest, mint a katonazene a zenéhez képest.”

Calleyt sokan egyenesen hősnek tekintették, vagy legalábbis áldozatnak. A közvélemény nagyobbik része 1970 elején elfogadhatónak tekintette, hogy ilyen incidensek előfordulnak „háború idején”. A hazatérő Haeberle már korábban is mutogatta fotóit, de valahogy az embereknek nem esett le, hogy ez a fajta kegyetlenkedés még a frontfonalon sem fogadható el. Mint ilyen esetekben szokás, a „parancsra tették, mi mást tehettek volna” szöveg is közkeletű magyarázat volt. Pedig éppúgy terrormészárlás történt itt is, mint egykor Lidice, Oradour, Guernica vagy Vendée esetében.

#emberijogikalendarium #emberijogok2020

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1715525586