Helsinki Figyelő

Baruch Spinoza (1632–1677), akit akkor már inkább neveztek Benedictus Spinozának súlyos tüdőbetegségben haldoklott. Állítólag a lencsecsiszoló munkája alatt belélegzett por volt a gyilkosa. Még egy napja volt hátra az életből. Ezt azonban tán csak az Örökkévaló tudhatta, akivel a filozófus annyit foglalkozott élete során, és akinek a nevében őt kiátkozták, illetve nem fogadták be. Hiába „Isten intellektuális szeretete”, független szellemével környezete nemigen tudott mit kezdeni. Kívülállását részben maga választotta, részben elszenvedte. Ő volt az első filozófus, aki következetesen a demokrácia védelmére kelt.

0220_spinoza.jpg

Spinoza egy Portugáliából elmenekült zsidó („marranos”) családban nőtt fel. Bár tanulmányait a középkori zsidó filozófia és a kabbala megismerésével kezdte, később – legalábbis az amszterdami zsidó közösség nézőpontjából – „rossz társaságba keveredett”, és eltávolodott a zsidó dogmáktól. Mire a rabbik kiközösítették 1656-ban. Erősen hatott rá a protestantizmus, a koraújkori németalföldi pragmatizmus és a karteziánus filozófia.

A demokrácia melletti határozott kiállása – elsősorban a Teológiai-politikai tanulmány c. művében (1670) – egyenes következménye volt metafizikai felfogásának és teljes elfordulásának a hagyományos (középkori) politikai filozófiától – írja róla Stanley Rosen XX. századi amerikai filozófus. Spinoza igyekezett megtisztítani a politikai fogalmakat pl. a teológiától, és a politika valószerű működése izgatta – ebben az értelemben Machiavelli nyomdokain haladt. Abban viszont nem, hogy Spinozánál a politikus legfőbb tanácsadója nem az udvari ember, hanem a tudós, az emberi hatalom értelmes kifejezése pedig a szabadság lesz. Igaz, ez a szabadság nem azonos a mai szabadságfogalmunkkal, mert nála az egyén szabadsága a magánszférára korlátozódott.

Rosen szerint Spinoza számot vetett az emberi természet ösztönösségével, alantasságával, amelynél szenvedély túlsúlyba kerül az értelemmel szemben. A szabadság és az erény eléréséhez az értelemnek meg kell zaboláznia a szenvedélyeket. Csakhogy az ember csak azon sajátosságaival tartható kordában, amelyek mindenkinél megvannak. Szenvedélyt csak a szenvedély tarthatja féken – okoskodott Spinoza. Az emberek fegyelmezése pedig lényegében a fegyelmezendők beleegyezésére épül. Társadalom akkor jön létre, ha az egyedek – mint eszes lények – felismerik a közmegállapodásra épülő egyesülés jótéteményeit, hogy az együttműködés a személyes célokat is szolgálja. „Az az államforma tehát a legjobb, amely alatt az emberek egyetértésben élnek, s amelynek törvényeit sértetlenül fenntartják” – vélekedett. És már itt is vagyunk a demokráciánál.

A demokratikus kormányzati forma Spinoza szerint is elválaszthatatlan a szólásszabadságtól, hogy az emberek közti különbségek megnyilatkozhassanak és kielégülhessenek. Amennyiben a demokrácia a helyes filozófiai tanítás megtestesülése, úgy nem követel teljes egységet mindenféle vélekedésben, mert a különféle demokratikus intézményeken keresztül úgyis képes helyes irányba fordítani a közvélekedést.

Spinoza bölcsessége, realizmusa abban is lemérhető, hogy nem idealizálja vagy támaszt túlzott elvárásokat a hétköznapi emberekkel szemben, és mégsem becsüli le őket. Azt tanácsolja a vezetőknek, demokratikus gondolat ez is, hogy igyekezzenek közérthetők lenni: aki egy nemzetet jóra akar tanítani, annak „indokait és érveit a lehető leginkább a hétköznapi emberek befogadóképességéhez kell igazítania, mert ők teszik ki az emberi nem zömét”.

#emberijogikalendarium #emberijogok2020

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7515480182