Helsinki Figyelő

Julianna napján tán nem szentségtörés egy híres Júliáról beszélni, és nem is csak róla, hanem „róluk” szólni. Merthogy a Rómeó és Júlia végzetes történetében nagy szerepet kap a kényszerházasság szokása, társadalmi intézménye. Shakespeare hőseit egyebek mellett az sodorja halálba, hogy a 14 éves Capulet Júliát akarata ellenére szülei házasságra kényszerítenék Párissal. Úgy gondolhatnánk, mindez az írói fantázia szüleménye, meg időben és térben nagyon távol állunk már a kényszerházasságoktól és a házastársi rabszolgaságtól. De nem volna igazunk.

0216_julia_es_romeo.jpg

Shakespeare műveit természetesen elsősorban a színpad felől érdemes megközelíteni. Drámaíró volt, nem szociográfus. Történeteit aszerint alakította, hogy azokkal minél erősebb drámai hatást váltson ki. De korának embere volt, és korának embereihez akart szólni. Így műveiben visszatükröződnek korának szokásai, jogintézményei, társadalmi viszonyai.

A két szerencsétlen ifjú tragikus története nem volt saját „találmánya”, Matteo Bandello novellagyűjteményéből vette át. Az itáliai szerzetes író pedig egy antikvitás óta élő hagyományt dolgozott fel, ami már Ovidiusnál a babiloni Püramosz és Thiszbé történetében szerepelt. Ott is arról volt szó, hogy a szülők ellenezték a fiatalok kapcsolatát, másoknak szánták és végül halálba hajszolták őket. (Egyébként Shakespeare ezt a történetet is színpadra állított a Szentivánéji álomban, még ha ott a félnótás mesteremberek, „műkedvelő színészek” játsszák is el, és komédia lesz a tragédiából.)

A kényszerházasság, fiatalok (leginkább lányok, nők) akaratuk elleni házastárshoz kényszerítése évezredek óta közismert társadalmi jelenség volt. Valójában a legtöbb házasság a legutóbbi időkig ún. elrendezett házasság volt, amelynél vagyoni, társadalmi, családi érdekek nagyobb szerepet játszottak, mint a kölcsönös vonzalom vagy a szerelem. Jobbik esetben a párválasztásba bevonták a házasulandókat és vétójoguk volt, rosszabb esetben azonban megfosztották őket a választás minden lehetőségétől. Ez éppúgy sújtotta a legmagasabb státuszú fiatalokat (lásd a dinasztikus házasságokat), mint a legalacsonyabb rangúakat. Az endogámiának ezt az elterjedt formáját írja le a magyar „suba subához, guba gubához” kifejezés is.

Azért mert régi és elterjedt jogszokás volt, még nem jelenti azt, hogy mindenki megbékélt volna vele. Folklóralkotások is bizonyítják, hogy az emberek már régóta igazságtalannak tartották a házasságra kényszerítést. A boldogtalan szerelem, az eltiltott szerelmes az egyik leggyakoribb témája volt a magyar népdaloknak is:

Mit ér a hat ökör a nagy istállóban.
Ha nincsen szerelem a gombos nyoszolyában
Ölelni akarom, nem hajlik a karom
Csókolni akarom, nem az én galambom…

Az egyik legismertebb népballadánk, a Kádár Kata vagy Két kápolnavirág is egy erőszakkal szétválasztott szerelmespárról szól. A földbirtokos fiú Gyula(i) Márton szerelmét, a jobbágy Kádár Katát megöli a fiú anyja. Márton bánatában öngyilkos lesz. A két sírhantról kihajtó virág azonban összefonódik az oltár felett. A gonosz anya ebbe sem nyugszik bele, letépi a fia virágját, ami megátkozza őt.

A szabadságjogok és az egyéni autonómia XVIII. századi markáns megjelenése óta az emberek már nem fogadják el, hogy majd a sír után kapjanak igazságot, és csak haláluk után lehessenek boldogok. Egyre többen akarnak már itt a földi életben szabadon választani, és ez a házastársuk kiválasztására is vonatkozik. Az egyéni szabadságnak része lett a párválasztás szabadsága is.

Igaz, a katolikus egyházi jog sok évszázada tilalmazza a házasságra kényszerítést, mégsem tudta azonban érdemben megakadályozni a kényszerházasságokat. Valódi tömeges változást csak a XX. század és a nők emancipációja hozott, ekkortól tekintik univerzális emberi jognak a párválasztás szabadságát. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata például kimondja (16. cikk):

1. Mind a férfinak, mind a nőnek a házasságra érett kor elérésétől kezdve joga van fajon, nemzetiségen vagy valláson alapuló korlátozás nélkül házasságot kötni és családot alapítani. A házasság tekintetében a férfinak és a nőnek mind a házasság tartama alatt, mind a házasság felbontása tekintetében egyenlő jogai vannak. 2. Házasságot csak a jövendőházastársak szabad és teljes beleegyezésével lehet kötni.

Világszerte ma is nagy számban vannak azonban kényszerházasságok, leginkább lánygyerekeket adnak akaratuk ellenére férjhez hitbér, móring, hozomány, pénz fejében. Nálunk elvétve hallhatunk már csak ilyen esetekről, és a hírek szerint leginkább roma kislányok az áldozatok. A háború sújtotta vidékekről lányrablás és szexrabszolgaság miatt sokan menekülnek el ma is. Több ilyen ügyfele volt a Magyar Helsinki Bizottságnak.

Nyilván, a szerelmi házasság sem garancia a boldogságra, de ez semmiben nem igazolja a kényszerítést és az egyéni választástól, akár a rossz, de személyes döntéstől való önkényes megfosztást. A gyermek- és kényszerházasságok elleni határozott fellépés nem lehet tekintettel a kulturális különbségekre. Az állam nem tolerálhatja védtelenek (leginkább gyerekek, nők) jogfosztását a rokonság érdekeire vagy az évezredes hagyományokra tekintettel sem.

#emberijogikalendarium #emberijogok2020 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7915470998