Helsinki Figyelő

Hans Kelsennek (1881–1973) óriási szerepe volt a jogról való gondolkodás megváltoztatásában, az alkotmánybíráskodás elméleti és gyakorlati megalapozásában, illetve az emberi jogok kikényszeríthetőségének megteremtésében. A nürnbergi per előkészítősében is dolgozott, valamint az ENSZ jogi kereteinek kiépítésében. A XX. század egyik legnagyobb hatású jogtudósa volt. (Bibó István is sokat tanult tőle, igaz, részben el is fordult tőle.) Komikusan hangzik, de szokás őt „a jog- államtudományok Beethovenjének” nevezni, abban azonban valóban hasonlítható a komponista zsenihez, hogy míg ő az európai zenét, addig Kelsen az európai jogtudományt újította meg.

0206_hans_kelsen.jpg

Az alkotmánybíráskodásnak két nagy modellje van. Az egyik az amerikai, amelyről néhány napja írtunk a legendás John Marshall főbírót és a Marbury kontra Madison ügyet felidézve. A másik modell a kontinentális Európában született. Míg az Egyesült Államokban a Legfelsőbb Bíróság jó kétszáz éve morális alkotmányértelmezést végez kontradiktórius eljárásban, addig itt Európában a jogalkalmazó bíráknak sokáig tiltották a törvények felülvizsgálatát. A helyzet az 1920-as években kezdett megváltozni, és az alkotmánybíráskodás, valamint a plurális társadalmat és a polgárt védő alkotmányos garanciák elméleti megalapozása Európában Hans Kelsen jogtudós nevéhez köthető.

Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása után kulcsszerepet játszott az új önálló ország, a köztársasági Ausztria alkotmányos berendezkedésének kidolgozásában. Léhán és anakronisztikusan azt mondhatnánk: „az ő iPadjén született az osztrák alaptörvény”. Nem csak az alkotmányt megírásában vitt vezető szerepet, de elméleti megalapozását adta például a nemzeti szuverenitás és a nemzetközi jog viszonyának, valamint a demokratikus intézményrendszernek, benne a törvényhozásnak. 1921-ben kinevezték az osztrák alkotmánybíróság tagjává, méghozzá haláláig. Ő és a testület azonban idővel konfliktusba keveredett a kormánnyal, mert az osztrák családjog alapján a rendesbíróságok érvénytelennek mondták ki az új házasságokat (ha az előző házastárs még élt), csakhogy Kelsen alkotmánybírósága rendszeresen megsemmisítette ezeket az ítéleteket. A politikai pártok növekvő befolyása miatt mondott le „örökös megbízatásáról” a húszas évek végén.

Osztráknak tekintette magát, de Prágában született. Később hazája, Ausztria megtagadta őt, hogy aztán zsidó felmenői és szociáldemokrata–liberális nézetei miatt a hitleri Németországból is mennie kelljen, aztán Svájc következett (itt látogatta előadásait Bibó), és végül az Egyesült Államok, amelynek állampolgára lett.

1911-ben nem sejthette, milyen fordulatai lesznek életének. Harmincévesen egyetemi tanári habilitációján dolgozott. A Hauptprobleme der Staatsrechtslehre entwickelt aus der Lehre von den Rechtssätzen (Az államjogtan fő problémái a jogtétel tanán kifejtve) az első jelentős művének számít. Már itt megjelentek vezéreszméi.

Ezek szerint a jogrend egy zárt és hierarchikus rendszer, amelynek csúcsán (vagy alján) található az alkotmány, az alapnorma. Ha ezt a rendszert egy törvény vagy más jogi norma megbontja, akkor azt meg lehet támadni egy kiemelt bírói fórum előtt. A húszas években azért leginkább tartományi törvények kerültek az osztrák alkotmánybíróság elé. Csehszlovákiában és Spanyolországban is próbálkoztak hasonlóval, de kevés eredménnyel.

Nem Kelsen tehetett arról, hogy az alkotmánybíráskodás csak lassan, a második világháború után terjedt el Európában, és akkor is több hullámban. A harmadik hullám egyik bezzegországa Magyarország volt. Ma is éllovasnak tekinthető, igaz, most kevésbé örömteli szempontból: az alkotmánybíráskodás kiüresítése terén elért „példátlan eredményeinket” tekintve.

#emberijogikalendarium #emberijogok2020 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3715454730