Helsinki Figyelő

Feminista, apáca, politikus, az első női parlamenti képviselő és bátor embermentő volt egy személyben. Slachta Margit (1884–1974) szinte mindig a fennálló hatalom hajlíthatatlan kritikusa. A krisztusi szeretet hitvalló napszámosa. Mégis elüldözték hazájából, menekültté tették. Személyes példamutatása a többség előtt mindmáig ismeretlen. 

0918_slachta_2.jpg

tovább

Mindenki gyanús, akit a hatóságok annak tartanak – ez volt a lényege a terror alaptörvényének, a „gyanúsak törvényének”. Mindezt a Bastille lerombolása és az abszolutizmus felszámolása után bő négy évvel fogadta el a konvent a nép nyomására. A szöveget Philippe Antoine Merlin fogalmazta meg. A „veszettek” itt már a Gironde híveit is a nép ellenségének minősítették. A forradalom valóban felfalta saját gyermekeit. A személyes szabadságnak mindenféle jogállami garanciája megszűnt. A terrort – mint annyiszor – az erény és a haza védelmével igazolták.

0917_gyanusak_torvenye_1.jpg

tovább

1947 nyarán a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert Svájcba indult üdülni. Jó barátja, Bay Zoltán fizikus, akivel a nyilasok és nácik ellen is egy oldalon harcolt, így fordult hozzá: – Albi, most ugye nem azért mégy el, hogy ne gyere vissza? Szent-Györgyi a szavát adta, hogy biztosan visszatér. Aztán nem így történt, legalábbis a hazautazás sokáig váratott magára. Igaz, rövidesen mégiscsak találkoztak, ha nem is itt, hanem Amerikában, merthogy a berendezkedő Rákosi-rezsim elől Bay is emigrálni kényszerült.

0916_szent-gyorgyi_2.jpg

tovább

Az ENSZ Közgyűlésének 2007. novemberi határozata értelmében szeptember 15. a demokrácia napja, és 2008 óta világszerte megünneplik. Ott is, ahol az állam nem demokratikus. A világszervezetben nyilvánvalóan nem lett volna esélye konszenzusnak, ha a demokráciának szigorúbb definícióját adták volna meg, ezért aztán abban maradtak, hogy demokráciának tekintendő minden formáció, amelyik betartja az ENSZ alapelveit. Ez nagyjából olyan, mintha az ember definíciója csak annyi lenne, hogy gerinces, érző lény lábakkal és szemekkel, hogy biztonság kedvvért a mormoták és papagájok is biztosan beleértessenek. Ráadásul még rájuk is bíznák annak eldöntését, hogy embernek érzik-e magukat.

0915_demokracia_2.jpg

tovább

A költő Dante Alighieri (1265–1321) ismertsége a világhírű város-, birodalom- vagy vallásalapítókhoz fogható. Abban is hasonlít sokukhoz, hogy élete során ő is volt száműzött, menekült. Éppenséggel ő 19 éven át volt kénytelen távol élni imádott hazájától, Firenze városállamtól. Száműzték, kifosztották, majd távollétében halálra ítélték, aztán gyerekeinek is el kellett menekülnie. Nem csak író, hanem politikus is volt. Igazság szerint korábban ő maga is többeket száműzött városából. Az ő története is megmutatja, mennyire kíméletlenné tudnak válni a pártharcok, illetve mennyire veszélyes az, hogyha nincsenek intézményes garanciái annak, hogy a kisebbségben maradottakat is megilletik bizonyos alapjogok.

0914_dante_1.jpg

tovább

Az új cenzúrarendelet megtiltotta bármely mű kinyomtatását, amely a legcsekélyebb kritikát gyakorolja az egyház, az állam, az uralkodó fölött, és ilyen módon „a kétkedés vágyát vonhatja maga után, mivel az állam legfőbb törvénye a köznyugalom megőrzése”. A jogszabály újdonsága nem a szigorúságában rejlett. Noha II. József idejében a gondolat- és sajtószabadságnak voltak jó évei, de a hasonló gumifogalmakra hivatkozó állami cenzúra gyakorlatilag az ellenreformáció óta gúzsba kötötte a hazai nyilvánosságot.  1747-ben pedig megszületett az első átfogó cenzurális szabályozás is. Ebben a tekintetben tehát ehhez az előképhez kanyarodott most vissza az új rendelet. Az újdonság itt az volt, hogy a cenzorok ezentúl már nem egyházi személyek, hanem állami hivatalnokok voltak.

0913_cenzura_2.jpg

tovább

Barátjának, a liberális lapszerkesztő Donald Woods-nak is köszönhető, hogy Steve Biko (1946–1977) meggyilkolása nem maradt a dél-afrikai apartheid vérmocskos „belügye”, hanem – túlzás nélkül – világbotrány lett belőle, amely politikai erjedéshez, végeredményben a rendszer bukásához vezetett. A fekete polgárjogi aktivistát és szakszervezeti vezetőt azok kínozták és verték halálra, akik a faji felsőbbrendűségük biztos tudatában mindent megengedhetőnek tekintettek a rendszer védelmében. Az állam előbb megpróbálta eltitkolni a történteket, utóbb fatális véletlenként beállítani, de a faji gyűlölet motiválta erőszak, valamint az, hogy a titkosrendőrség keresztülléphetett az emberi jogokon, valójában a rendszer lényegét jelentette. És ezt a sowetói lázadás gyerekáldozatai meg Biko halála után már nem lehetett tovább takargatni. Hiába a hidegháború meg a kereskedelmi érdek, Dél-Afrika elszigetelődött korábbi nyugati szövetségeseitől.

0912_biko_2.jpg

tovább

Szeptember 11-éről a New York-i ikertornyok leomlása, az Amerikát és a Nyugatot ért borzalmas terrortámadás jut eszébe a világnak 2001 óta. Korábban, 1973 után leginkább egy másik förtelmes terroreseményt, a chilei katonai puccsot társították ezzel a nappal a feketekrónikák. Pinochet rezsimjének volt ideje kifutnia magát és békésen alakult át/vissza jogállammá meg demokráciává, sőt a katonai diktatúra figyelemreméltó gazdasági sikereket ért el, ám a „nemzet nevében” elkövetett vérontást mindezek semmiben nem igazolják. Pinochet tábornok és klikkje bűnös emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekben.

0911_chile_1.jpg

tovább

Ostrom alatt: a lengyel igazságügyi reform krónikája, 2. rész

Sorozatunk első részében bemutattuk, hogy Lengyelországban hogyan próbálta meg átalakítani a kormány az igazságügyi rendszert. Ebben a részben arról lesz szó, hogy a változásokra hogyan reagáltak a lengyel bírók, milyen kreatív jogi eszközökkel küzdenek a függetlenségüket veszélyeztető szabályok ellen. Ezek az uniós jogot használó módszerek Magyarországon is érdekesek lehetnek, hiszen a bírók függetlensége itthon is veszélyben van.

lengyel5.jpg

A bírósági rendszer átalakítása ellen tüntető lengyelek a Legfelsőbb Bíróság előtt 2018 júliusában. © AP Forrás: /bit.ly/31FCJZg

tovább

Az iráni sah és sleppje minden hibát elkövetett, amit hatalmon el lehetett követni. Voltaképpen ők kezdték el megásni a rendszer sírját, amikor önhittségükben nem figyeltek fel az aggasztó előjelekre és a társadalom sokirányú elégedetlenségére. Az, hogy a vallási fundamentalistáknak, akik szervezőként nagyon is korszerűnek bizonyultak, a sokszínű tiltakozó mozgalmat sikerült kisajátítani és „iszlám forradalommá” alakítani, voltaképpen törvényszerű volt. A vallási vezetők rátermettségén, hitelességén és gátlástalanságán túl azonban – mint nagy történelemalakító – szerepet játszott mindebben a véletlen is. A „fekete péntek” néven elhíresült sortűz számos mozzanata végzetesnek bizonyult. A békés megegyezés lehetősége ekkor veszett el véglegesen.

0908_fekete_pentek.jpg

tovább
süti beállítások módosítása