Helsinki Figyelő

„Inkább gyújts egy gyertyát, mint átkozd a sötétséget!” Ezt az ősi kínai mondást adta magyarázatul Peter Benenson (1921–2005) brit jogász, mi késztette 1961-ben az Amnesty International megalapítására. Így aztán ez a gyertya máig ott pislákol a szervezet jelvényében. „Teremtménye” egy ideje már a világ legnagyobb független emberi jogi kezdeményezésének számít, igazi világmárkának, amit éppúgy ismernek, mint az Adidast, a FIFA-t vagy az Unicefet. Csak míg azok hallatán nem kapnak frászt a diktátorok vagy a szabadságjogokkal „mesterkedő” kormányok, addig az Amnestynek számos kellemetlen napot „köszönhetnek”.

0731_benesnon.jpg

tovább

„Aki olyan társadalmi rendet tud létrehozni, amelyben mindenkinek van egy kevés óvni valója, és senki sem kíván túl sokat a máséból, sokat tesz a világ békéjéért.” Ezt az alapvetést Alexis de Tocqueville (1805–1859) fogalmazta meg nevezetes munkájában, Az amerikai demokráciában. A felismerés az 1830-as évekből származik, de ma is érvényes.

0729_tocqueville_1.jpg

tovább

Szemere Bertalan (1812–1869) a magyar XIX. század kiemelkedő, egyben méltatlanul elfeledett politikai gondolkodója és politikusa volt. Ő is egyike a tragikus sorsú miniszterelnökeinknek, akit ugyan nem végeztek ki vagy vetettek börtönbe, de elborult elmével halt meg egy elmegyógyintézetben. Most azonban hagyjuk élete és a magyar történelem tragikus részleteit, emlékezzünk inkább pályafutásának legtündöklőbb napjára, 1849. július 28-ára, amikor a Szegedre menekített Országgyűlésben három kulcsfontosságú ügyben is többséget szerzett. Egyrészt megszavazták beszámolóját a hadi és külpolitikai helyzetről, másrészt ellenszavazat nélkül elfogadták a zsidók emancipációjáról szóló törvényjavaslatát, harmadrészt nagy többséget kapott a nemzetiségi kérdésben előterjesztett „országos határozata” is.

0728szemere.jpg

tovább

A „magyar Tocqueville”, Bölöni Farkas Sándor 1831-ben járt az Egyesült Államokban. Úti élményeiről szóló politikai bédekkere a magyar reformereknek bepillantást nyújtott egy távoli, korábban idegennek számító valóságba, az alkotmányos respublika működésébe. Hősünk kiváló megfigyelő, fáradhatatlan riporter, de emellett igaz hazafi, akit a megismert politikai intézményekből és kultúrából leginkább az izgatja, mit is lehetne átvenni, hogy általa itthoni élet jobb lehessen, a magyar jövendő pedig szebb. Messzire nézett és közelre látott.

0727_boloni_farkas_sandor_1.jpg

tovább

Henry David Thoreau (1817–1862) amerikai írót és filozófust nem csupán elméletben foglalkoztatta az erkölcsös viselkedés. Személyes döntéseit is úgy hozta meg, hogy azok megfeleljenek az általa igazságosnak és morálisan kikezdhetetlennek tekintett egyszerű alapelveknek. Arra törekedett, hogy az élet és az életmű között minél kisebb legyen a különbség. Az ilyesfajta elhatározások nyomán általában konfliktusok támadnak. Thoreau esetében sem volt ez másképp. Mivel élesen ellenezte a rabszolgaságot és a Mexikó elleni háborút, nem fizetett fejadót. Emiatt letartóztatták és rács mögé zárták. Igaz, csak egy napra. De ennek az egyetlen napnak önmagán túlmutató jelentősége lett hősünk életében, valamint annak elvi megfogalmazásában, hogy a kívánatos állampolgári magatartás miben is különbözik az alattvalóitól. Merthogy a polgári engedetlenség és hazaszeretet (állampolgári tisztesség) egyáltalán nem ellentétes egymással. Sőt, Thoreau-nál ezek éppenséggel egymást feltételezik.

0724_thoreau_1.jpg

tovább

Napzárta, cipzárta, korzárta

„Harmincéves története során először felügyelet és irányítás nélkül maradt a Magyar Televízió. (Ez az állapot állami tévék esetében ismeretlen Keleten és Nyugaton egyaránt.) A teljesen elbizonytalanodott elnök igyekezett kedvére tenni mindenkinek.” (Horvát János: Televízió 90. Jel-Kép, 1990/1.) Ebben a diktatórikus és a demokratikus rendszer közötti „ismeretlen állapotban” kezdődött az 1989-es év. A csodák évéről szóló sorozatunk hetedik része a Magyar Televízióról és a magyar televíziózás különös, páratlan időszakát eleveníti fel. Végleg vége az adásszünetnek!

szabadmagyartv_kiss-kuntlerarpad.jpg

Kiss-Kuntler Árpád fotója

tovább

Amikor sokan még a nyugati politikusok közül sem vették komolyan, hogy az emberi jogok valaha is számítani fognak valamit a szovjet blokkban, ő egyike volt azon keveseknek, akik 1976-ban megalapították a Helsinki-mozgalom első civil szervezetét, a Moszkvai Helsinki Csoportot (MHCS). Börtön, kényszermunka, internálás és emigráció lett osztályrészük. Ljudmila Alekszejevának is emigrálnia kellett, de 1989-ben személyesen is újra bekapcsolódott az orosz emberi jogi mozgalomba. Nemigen akadt olyan jelentős vállalkozás, amelyben ne találkozhattunk volna vele az első sorokban. Lett légyen az a nagyszerű Memoriál vagy a hősies Stratégia 31 nevű gyülekezési jogi kezdeményezés, ott volt ő is, és saját személyes kiállásával hitelesítette a tiltakozó akciókat. És persze 1996-tól haláláig ő vezette az újjáélesztett MHCS-t is.

0720_alekszejeva_1.jpg

tovább

A Rajk, a Bibó és a többiek

A szakkollégiumok talán pár ezer egyetemistát értek el az 1980-as években. A mozgalomnak mégis nagy jelentősége volt és még nagyobb lett. Egyrészt az államszocialista diktatúrán belül a szabadság és fontosság mámorító élményét adta meg a résztvevőknek. Másrészt részben ebből a gárdából nevelődött ki az új politikai elit. A rendszert azonban nem a szakkollégiumok döntötték meg. A történetben lesznek ma is sokat hallott nevek, Chikán Attila, Stumpf István, Orbán Viktor vagy éppen Soros György. A gombamód szaporodó szakkollégiumok közül szinte csak a „Rajkot” és a „Bibót” emlegetjük. Nyilván ez leegyszerűsítés, de ha a jelentőségüket nézzük, megfelel a történeti igazságnak. 1989-es sorozatunk hatodik darabja.

marabu_1.jpg

 Marabu rajza

tovább

Húsz év alatt több mint 12 millió példányt adtak el belőle Németországban. Külföldön pedig további 1–1,2 milliót. A szerzője igen szép pénzt kaszált vele, különösen úgy, hogy miután 1933-ban hatalomra került, egyetlen peták adót nem fizetett utána. Zavaros, túlírt, a német nyelvet megerőszakoló műről van szó. De nem a stiláris problémák miatt viszolygunk tőle, hanem Adolf Hitlernek és náci pártjának politikai programjától: az eltökélten gyilkos antiszemitizmusától és rasszizmusától, valamint a nemzeti öncélúságnak olyan szélsőséges, túlhajtott céljától, mint a keleti élettér meghódítása, amelynél a szerző más népeket prédának tekint. A förtelmes szerző förtelmes művét érdemes tehát gondosan tanulmányozni. Félni már nem kell tőle.

0718_hitler2.jpg

Kép: Maurizio Cattelan viaszszobra

tovább

Az talán túlzás, hogy a Dózsa-féle parasztháború után a legnagyobb parasztfelkelés az koleralázadás volt 1831-ben, de azért eléggé sokkoló volt ahhoz, hogy az országon és a „magyar nemesi nemzeten” belül komoly változások induljanak el. Sokan nem csak „megriadtak a paraszttól”, de erősen gondolkodni kezdtek azon, mit kellene tenni azért, hogy ne csak a kartács és a deres tartsa vissza a szegényeket a kúriák felprédálásától. A reformgondolatnak, a pórnépnek a nemzetbe történő beemelésének erősödött a tábora. Tragikus és hisztérikus esemény volt, amely különös módon összekapcsolta a liberalizmust és nacionalizmust, és erősítette a hazai progressziót.

0717_pest_kolera.jpg

tovább