A nyolcvanas években már nem volt szokása a Szovjetuniótól nyugatra lévő kommunista rezsimeknek, hogy papokat kínozzanak vagy verjenek halálra. Az egyházakat és egyházi személyeket ekkor már finomabb eszközökkel tartották sakkban és szigetelték el a tömegektől. Legkevésbé Lengyelországban sikerült ez. A politikai ellenállás vagy legalábbis a „politikán kívüli élet” egyik meghatározó terepe az egyházi élet maradt. A Szolidaritás szakszervezet és a lengyel katolikus egyház szükségszerűen talált egymásra. Ezzel együtt nem csak a lengyel állambiztonság frusztráltsága, de a törvényeket áthágó, eredendő bestialitása vezetett ahhoz, hogy 1984. október 19-én meggyilkolták Jerzy Popiełuszkót, a rendkívül népszerű papot. Egyháza és nemzete mártírja lett.

A II. világháborút követően, Mengele és a japán 731-es egység rémtettei után nem lehetett tovább kérdés, hogy mihamarabb szabályozni kell az orvosbiológiai kutatásokat és az emberkísérleteket. Mindennek ellenőrzésére pedig nemzetközi garanciarendszert kell kiépíteni. Az első lépés az ún. Nürnbergi Kódex volt 1947-ben. Ezt követte a második: az Orvos Világszövetség (WMA) Helsinki Nyilatkozata 1964 júniusában.

A több mint nyolc éve tartó szíriai polgárháborúnak 8,4 millió gyerek áldozata van. Tíz 18 év alatti szíriaiból nyolc ilyen. Trauma, éhínség, szegénység, üldöztetés, sérülés és halál. Ők ma talán a világ legveszélyeztetettebb gyerekei. De mellettük, a háborús üldözötteken túl másokra is gondolnunk kell a mai napon. Kiszolgáltatott gyerekek a közelünkben is élnek.

Bartolomé de Las Casas (1474–1566) dominikánus szerzetes szenvedélyes vádirata, Az Indiák elpusztításának rövid leírása már 1552-ben megjelent Spanyolországban és utána is többször. (Mostani képünk egy későbbi kiadásból való.) Ehhez képest a zaragozai bíróság 1660. június 3-án úgy döntött, hogy a könyv többet nem árusítható. A törvényszék mindezt azzal indokolta: a népnek ártana, ha megismerné a spanyol katonák bestiális kegyetlenségét Amerikában, ráadásul mindezt nagy hiba lenne szétkürtölni a világban. Szokásosnak mondható fals érvelés. Megint nem a gaztettet, hanem annak kimondását marasztalták el.

A kezdetektől sokáig jelen volt a rassz szerinti diszkrimináció az amerikai állampolgárság elismerésének gyakorlatában. Látszólag túllépett ezen a szövetségi állam, amikor 1924-ben minden amerikai indiánnak, őslakos amerikainak állampolgárságot adott. A jogkiterjesztés azonban jogfosztást is jelentett, a törzsek elveszítették szuverenitásukat és részben autonómiájukat. Tíz év kellett hozzá, hogy valóban javulhasson az indián közösségek helyzete.

„Egy[etlen] ember sem kapott arra jogot a természettől, hogy másoknak parancsoljon. Égi adomány a szabadság, és az egyének mindegyikének – mihelyt elérte az öntudat fokát – jogában áll élnie vele.” Ehhez hasonló, ma tán közhelynek ható megállapításokkal van telis-tele a Nagy Francia Enciklopédia. Ez a nagyszerű vállalkozás nem terjedelme vagy tarkasága miatt számít példátlannak, noha a 35 kötet, a 18 ezer oldal, 3129 illusztráció és 75 ezer szócikk önmagában is tiszteletet parancsol. És bár megkapóan részletes képet kapunk az 1751 és 1780 közti világról, még csak nem is a történeti értéke teszi „naggyá” az Encyclopédie-t, hanem a szellemisége, amely a felvilágosodás és korai liberalizmus legjobb gondolataiból táplálkozik. Úttörőnek számít azért is, mert a világnak az a kritikai megközelítése lép itt széles nyilvánosság elé, amelyik addig csak az (uralkodói és egyházi) hatalommal bújócskát játszva nyilvánulhatott meg.