Helsinki Figyelő

„Nem olyanok vagytok, mint mi”

„A csodák évében” sok minden megtörtént. Kínában is tömegek álltak ki a demokratikus fordulatért és az állami szintű korrupció ellen. A „kínai tavaszt” aztán vérbe fojtották. A tankokkal szembeszálló magányos, ismeretlen férfi alakja ugyan szabadságszimbólummá vált világszerte, de a Tienanmen téren a hatalom megmutatta: sok minden megváltozott Mao halála óta, de az nem, hogy a gerontokratikus, magát tévedhetetlennek és öröknek tekintő pártállam nem tűr beleszólást az ország irányításába. A hatalom megosztása szóba sem jöhetett. 1989-es sorozatunk legújabb része a lelkesítő, egyben kijózanító kínai történésekről szól.

A gazdaság kapitalista elemei sokkal korábban és nagyobb mértékben jelentek meg Kínában (a politikai osztállyal összefonódó tőkés réteggel együtt), mint bármely másik pártállamban. A kommunista ideológia és jövőkép a kommunista párt által irányított gyakorlathoz képest értelmezhetetlenné vált, a párt legitimitásának alapjai megrendültek. A rohamosan növekvő társadalmi egyenlőtlenségeket nem igazolta sem elv, sem piaci értékítélet, miután azok pártirányítással, korrupt kapcsolatrendszereken keresztül alakultak ki.

A munkások, diákok és értelmiségiek körében a nyolcvanas években egyre nőtt az elégedetlenség. Egyre többen érezték úgy, hogy a hibrid rendszer labilis, fenntarthatatlan és valamerre el kell mozdulnia. Ez a hangulat a pártban is felerősödött és kiélezte az ellentéteket a „reformerek” meg a „konzervatívok” között.

A reformfolyamat részeként megerősítették a felsőoktatást, jelentősen nőtt az egyetemek és a diákok száma, de Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) elképzelésével ellentétben az értelmiség nem vált a reformfolyamat motorjává, kívülálló maradt és jelentős részben elidegenedett a rendszertől.

teng_csao.jpg

Teng és Csao. Itt még egymás oldalán

Ebben a közegben tűnt fel a nyolcvanas évek közepén a Princetone Egyetemről hazatérő asztrofizikus, Fang Li-cse (Fang Lizhi, a „kínai Szaharov”), aki számos egyetemen tartott előadásokat az emberi jogokról, a jogállamról, az államhatalmak elválasztásáról, a szabadság értékéről. Az előadások hangfelvételeken terjedtek szerte az országban.

1986 végén diáktüntetések zajlottak számos városban. A diákok a demokrácia irányába mutató politikai reformokat követeltek. A párt élén álló Hu Jao-pang (Hu Yaobang) főtitkárt, Teng kijelölt örökösét a reformszárny politikai reformokra is hajló vezetőjének tekintették, aki olyan szerepet játszhat Kínában, mint Gorbacsov a Szovjetunióban. A demonstrációktól megrémült pártvezetők azzal vádolták Hút, hogy megengedő magatartásával „félrekezelte” a tüntetéseket és ezzel veszélyezteti a társadalmi stabilitást. A főtitkárt lemondatták, kampányt indítottak a burzsoá liberalizmus ellen, és a politikai kurzus megkeményedett. Hút megalázó önkritikára kényszerítették, de nem átkozták ki, tagja maradt a Politikai Bizottságnak, és leváltása után jelentősen növekedett a népszerűsége a párton belül is, kívül is.

fang_lizhi2.jpg

Fang Li-cse tanítványai körében

1989. április 15-én Hu Jao-pang meghalt. A halálával kezdődött el az a demonstráció sorozat, amelyet június 4-én vérbe fojtottak. A volt főtitkár halálát sokan a leváltásával hozták összefüggésbe. Gyászolók, főleg diákok gyülekeztek a Nép Hőseinek Emlékművénél a Tienanmen téren. Az egyetemeken megjelentek a szabad sajtót, jogállamot, a korrupció elleni harcot követelő feliratok. A Pekingi Egyetem diákjai hétpontos követelést tettek közzé: 1. Ismerjék el, hogy Hu Jao-pang nézetei a demokráciáról és a szabadságról helyesek voltak. 2. Ismerjék be, hogy a szellemi szennyezés és a burzsoá liberalizmus elleni kampány helytelen volt. 3. Tegyék nyilvánossá az állami vezetők és családtagjaik jövedelmét. 4. Engedélyezzék a lapindítást magánszemélyek számára, és szüntessék meg a cenzúrát. 5. Növeljék az oktatási kiadásokat, és emeljék az értelmiségiek fizetését. 6. Ne korlátozzák a tüntetéseket Pekingben. 7. Az állami média számoljon be tárgyilagosan a diákok álláspontjáról.

Április 20-án a felszólítások ellenére a téren maradt diákokat a rendőrök súlyosan bántamazták. A brutális rendőri erőszak híre gyorsan szétterjedt, és ennek hatására sokan csatlakoztak a diákokhoz. Színre lépett a kormányt élesen bíráló Pekingi Munkások Autonóm Szervezete.

hu_temetes.jpg

Civil tiszteletadás a reformista Hunak a hivatalos búcsúztatás előtt

Hu hivatalos búcsúztatására április 22-én került sor. Előző este százezer diák vonult a Tienanmen térre, figyelmen kívül hagyva a pekingi hatóságok rendeletét, amellyel lezárták a teret a gyászünnepség napjára. Az Országos Népgyűlés Csarnokában tartották a gyászünnepséget, amelyet közvetítettek a téren tartózkodó tömeg számára. A téren heves érzelmek nyilvánultak meg. Sokan könnyeztek. Ezen a napon az ország több városában zavargások voltak, tüntetések zajlottak a helyi vezetők ellen.

Április 23-án 21 egyetem küldöttei megalapították a Pekingi Diákok Autonóm Szövetségét, az „Uniót”, amely sztrájkra szólította fel a pekingi egyetemek diákjait. Csao Ce-jang (Zhao Ziyang) főtitkár vezetésével folyamatosan ülésezett a párt legmagasabb vezető testülete, a Politikai Bizottság Állandó Bizottsága. Csao hárompontos rendezési javaslatot terjesztett elő: eltéríteni a diákokat a további tüntetésektől és a sztrájktól, keményen fellépni zavargások, rombolások esetén, valamint tárgyalásokat kezdeni a diákokkal. Li Peng (Li Peng) kormányfő felszólította a főtitkárt, hogy ítélje el a tüntetőket és ismerje el, hogy komolyabb akciókra van szükség velük szemben. Csao ezt visszautasította. Arra sem volt hajlandó, hogy küszöbön álló észak-koreai látogatását lemondja.

A párt központi lapja, a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) április 26-án vezércikkben pártellenes és kormányellenes felkelésnek minősítette a diákmozgalmat. Hasonló retorikával ítélte el a „felfordulást”, mint amilyennel 1976-ban a Csou En-laj (Zhou Enlai) halála utáni Tienanmen téri tüntetést, melyet később, Teng rehabilitálása után hazafias megmozdulássá minősítettek át.

tunteto_ujsagirok.jpg

Újságírók demokráciát, hatalommegosztást követlenek 1989. május 17-én

A vezércikk visszafelé sült el. Április 27-én 50–100 ezer diák vonult végig Peking utcáin a Tienanmen térre, s a diákokat lelkesen üdvözölték a pekingiek, kiváltképp a munkások. A mozgalom hazafias, korrupcióellenes, de nem pártellenes jellegét igazolandó a menet irányítói elhallgattatták az antikommunista hangokat.

Csao hazatérése után megváltozott a hivatalos hangnem. A lapok pozitív tudósításokat közöltek a diákok demonstrációiról, a főtitkár május elején tartott beszédeiben hazafias jellegűnek nevezte a megmozdulásokat és helyénvalónak a diákok fellépését a korrupció ellen.

Május 4-én ismét százezer diák vonult a főváros utcáin a(z 1919-es, a japán megszállás elleni) patrióta Május 4. Mozgalom emléknapján. A diákok többsége a pártvezetés pozitív megnyilvánulásai és tárgyalási készsége hatására két egyetem kivételével beszüntette a sztrájkot és lezártnak tekintette az akciók sorozatát.

A kormánnyal folytatott tárgyalások azonban nem vezettek sehová. A párton belül is és a diákmozgalmon belül is felerősödtek az ellentétek a „mérsékeltek” és a „keményvonalasok” között. A radikális diákvezetők éhségsztrájkot hirdettek. Az éhségsztrájk május 13-án kezdődött. Ekkor 300 ezren gyűltek össze a Tienanmen téren. Az ország ekkor a szovjet reformfőtitkár, Mihail Gorbacsov látogatására készült.

gorbacsov_teng.jpg

Teng a Gorbacsov házaspárral

A teret nem sikerült Gorbacsov látogatására kiüríteni. A vendég ünnepélyes fogadására így nem ott, hanem a repülőtéren került sor. A kínai vezetők számára a harminc év után megvalósuló „történelmi” kínai–szovjet csúcs igen nagy jelentőséggel bírt, és erre a találkozóra árnyékot vetett a diákok demonstrációja, akik jelenlétükkel a látogatás idején nyomást akartak gyakorolni a kínai vezetésre. Ez a „mérsékeltek” egy részét átállította a „konzervatívok” oldalára. Csao a látogatás során kijelentette Gorbacsovnak, hogy a formális pozícióktól függetlenül továbbra is Teng az ország első számú vezetője. Teng ezt úgy értette, hogy Csao ráhárította a felelősséget a diákmozgalom kezeléséért, illetve annak kudarcáért, és ennek is szerepe volt abban, hogy Teng Csaoval szemben Li Peng oldalára állt. Ez meg is határozta az események további menetét.

Gorbacsov látogatása után a tömegmozgalom kiszélesedett. Az éhségsztrájk együttérzést keltett szerte az országban. Az éhségsztrájkolókkal szolidarizáló emberek özönlöttek a Tienanmen térre. Május 17–18-án egymillió ember gyűlt össze a téren. Ez volt a csúcspont. A téren megjelent sok alsóbb szintű pártvezető, a hivatalos szakszervezetek, ifjúsági szervezetek, csatlós pártok emberei, még rendőrtisztek is. A Tienanmen tér szelleme szétterjedt az országban. Vagy négyszáz városban voltak kisebb-nagyobb tüntetések. A Gorbacsov látogatására érkezett külföldi újságírók jelentős része Pekingben maradt, és a világsajtót részletesen tájékoztatta a történésekről.

csao_tiananmen.jpg

Csao találkozása a diákokkal. 

Május 18-án Li Peng találkozott a diákvezetőkkel. A tárgyalás ellenséges légkörben folyt és eredményt nem hozott. Május 19-én reggel Csao Ce-jang kiment a Tienanmen térre és beszédet intézett a diákokhoz: „Diákok, túl későn jöttünk. Bocsánatot kérünk. [...] De nem azért jöttem ide, hogy ezt elnézzétek nekünk. Csak azt akarom mondani, hogy a diákok nagyon legyengültek. Ez már az éhségsztrájk hetedik napja, ezt nem folytathatjátok tovább. [...] Fiatalok vagytok, hosszú évek állnak előttetek. Szükségetek van az egészségetekre és arra, hogy lássátok: Kína a négy modernizáció célját el fogja érni. Nem olyanok vagytok, mint mi. Mi már öregek vagyunk, ez már nem értünk van.” Ez volt Csao utolsó nyilvános szereplése.

Május 19-én a Politikai Bizottság Állandó Bizottsága kibővített ülést tartott Teng elnökletével. Teng kijelentette, hogy a hadiállapot bevezetése az egyetlen lehetőség. Hibának minősítette, hogy Hu Jao-pangot és Csao Ce-jangot jelölte ki utódainak. Csao már korábban kijelentette, hogy ő a hadiállapot bevezetését nem tudja vállalni, inkább távozik a vezetésből. Teng most lemondásra szólította fel őt.

Május 20-án kihirdették a hadiállapotot. A cenzúra megszigorodott, számos lap üres oldalakkal jelent meg. 250 ezer katonát vezényeltek az ország minden részéből Pekingbe. Li Peng ellenforradalmárnak és terroristának minősítette a diákokat. Az Állambiztonsági Minisztérium jelentést adott ki, miszerint a megmozdulások mögött imperialista erők állnak, mindenekelőtt az Egyesült Államok, amely a kommunista párt hatalmának megdöntésére szervezi a háttérből a diákságot.

tomeg.jpg

Június 3-án este az állami televízió felszólította a lakosságot, hogy maradjon otthon, ne tartózkodjon közterületen. A felszólítás ellenére sokan özönlöttek az utcákra és megpróbálták útját állni a minden irányból a Tienanmen tér felé tartó katonai oszlopoknak.

Barikádok emelkedtek és élőláncok alakultak a városban. A katonák tüzet nyitottak a barrikádokra és a tiltakozó tömegre. A nemzetközi jog által tiltott, különösen súlyos sebet okozó dumdum golyókkal lőttek. Mindenre és mindenkire. Tiltakozók és rossz helyre keveredett járókelők egyaránt áldozatul estek a vérengzésnek. Házakba is belelőttek, többeket az otthonukban vagy az erkélyükön ért találat. A felháborodott tömeg néhol kövekkel, botokkal támadt a menetoszlopokra, néhány katonát agyon is vertek. Egy katonai konvojt föl is gyújtottak. Egy agyonvert fiatal katona lemeztelenített holttestét felakasztották egy busz oldalára. Mindazonáltal a kínai kormány jelentése is „csak” 7–10 meglincselt katonáról tud.

tiananmen-square-1989.jpg

Éjszaka két órára a téren maradt ezreket körülzárták a katonai alakulatok. Figyelmeztető lövéseket adtak le, és hangszórókkal adták a téren tartózkodók tudtára, hogy ha nem távoznak, minden eszközzel érvényt szereznek a hadiállapot rendelkezéseinek. A diákvezetők lebeszélték az ellenállásról azokat, akik a katonai alakulatoktól szerzett géppisztolyokkal és egyéb eszközökkel meg akarták támadni a katonákat, és igyekeztek meggyőzni a tüntetőket, hogy a hadsereg által nyitott folyosón hagyják el a teret.

A tér kiürítése közben is folyt lövöldözés, a kiürítés után a térre visszatérni szándékozó tömegbe is belelőttek, a kampuszra visszabicikliző diákok közé is behajtottak, és közülük is többeket megöltek. Az áldozatok többsége nem a téren halt vagy sérült meg, hanem a bejövő csapatokkal való szembenállás során a városban.

A halálos áldozatok számát megközelítőleg sem ismerjük. A becslések néhány száztól néhány (kettő-, négy)ezerig terjedhetnek. A legmagasabb becslés tízezres volt, de azt később az is visszavonta és tévesnek minősítette, aki terjesztette.

tankember_peking.jpg

A század egyik ikonikus fotója a „tankemberről” készült, aki június 5-én egy tankoszlop elé állt, mely éppen elhagyni készült a Tienanmen teret. A tankoszlop egy időre megállt, a tankember fölmászott az első tankra, hogy beszéljen a bent ülő katonákkal. Végül társai (?) eltuszkolták őt a tankok elől, és a menet tovább haladt. A tankember neve is, sorsa is ismeretlen. Volt, aki tudni vélte a nevét és hogy elítélték politikai huliganizmus vádjával, de belső kínai dokumentumok szerint a „tankembert” soha nem találták meg. Ma az ötvenes éveiben járhat, ha él még.

A Tienanmen tér kiürítése után megkezdődtek a tömeges letartóztatások. Az elítéltek és kivégzettek száma is ismeretlen, de nem csekély. Elsősorban munkásokat végeztek ki. A diákok jellemzően viszonylag enyhe büntetést kaptak. A 21 körözött diákvezető listáját, képét, életrajzát közzétették a lapok. Közülük hétnek sikerült elmenekülni, a többiek hosszabb-rövidebb időre börtönbe kerültek.

Fang Li-cse professzor, aki egyébként aktívan nem vett részt a megmozdulásokban, június 5-én bemenekült feleségével az USA pekingi nagykövetségére. 1990 júniusában Henry Kissinger és George W. Bush megállapodott a kínai vezetőkkel, hogy a professzort kiengedik az országból. Angliában majd amerikai egyetemeken oktatott, és számos előadást tartott a demokráciáról, az emberi jogokról és a társadalmi felelősségről. 2012-ben halt meg 76 éves korában.

vukajszi.jpg

Vu Kaj-hszi (jobbra) a forradalmi napokban

Vu Kaj-hszi (Wuer Kaixi) a Pekingi Diákok Autonóm Szövetségének alapítója és elnöke, aki a 21-es lista második helyén szerepelt, Hongkongon keresztül Franciaországba menekült. A Sárga Lombjáró Művelet” keretében menekítették ki az országból más diákvezetőkkel együtt. Egy ideig Amerikában élt, a Harvardon tanult, majd Tajvanra költözött, ott alapított családot. Politikai elemzőként lépett a nyilvánosság elé, vezetett rádió- és tévéműsorokat. A civil társadalom és öntevékenység fontosságát hirdette, bírálta a tajvani demokrácia hiányosságait és a tajvani vezetőket, amikor túlságosan megengedően nyilatkoztak az emberi jogok kínai helyzetéről. 2009-től kezdve három alkalommal próbált beutazni Kínába, ahol soha nem érvénytelenítették az ellene kiadott körözést, hogy a bíróság előtt cáfolja az ellene fölhozott vádakat. Egyszer sem engedték be az országba. Most 51 éves.

wangdan2.jpg

Wang Dán szónokol a diákoknak

Wang Dán (Wang Dan) a Pekinig Egyetem történelem szakos diákjaként demokrácia szalont” szervezett még a tüntetések előtt, és a diákmozgalom legismertebb szervezőjeként a 21 fős lista élére került. 1989 júliusában elfogták. Négy évi börtönbüntetésre ítélték. A büntetése lejárta előtt pár hónappal szabadult, amikor elengedtek néhány ismertebb politikai foglyot, hogy növeljék Peking esélyét az olimpiai játékok rendezési jogának elnyerésére.

Szabadulása után is aktív maradt.Az USA-ban megjelenő Pekingi Tavasz című lapban Adam Michnikéhez hasonló álláspontot fejtett ki: Új utakat kell keresnünk és politikai mozgalmak helyett a civil társadalom építésére kell összpontosítanunk az erőinket, öntudatosan távolságot tartva a politikai hatalomtól és a politikai fórumoktól.” E nyilatkozatának megjelenése után 1995-ben ismét letartóztatták és 11 éves börtönbüntetésre ítélték. 1998-ban más politikai foglyokkal együtt kiengedték az Egyesült Államokba cserébe azért, hogy az USA visszavonjon egy Kínát elítélő határozatot az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

A Harvardon szerzett PhD-fokozatot, történelmet tanított amerikai és tajvani egyetemeken, számos cikket és két könyvet írt Kína múltjáról és a kínai demokrácia esélyeiről. Most ötven éves.

tiananmen_aldozatok2.jpg

Csao Ce-jangot lemondatása után élesen kritizálták a kínai sajtóban, majd hallgattak róla, a nevét sem írták le. A tisztogatások során mindenkit eltávolítottak, aki az ő emberének számított. Többek között leváltottak harminc minisztert. Vádat nem emeltek a volt főtitkár ellen, még a pártból sem zárták ki, de haláláig házi őrizetben tartották. 1999–2000-ben titokban magnóra mondta visszaemlékezéseit. A harminc kazettát kicsempészték az országból, és 2009-ben kiadták a kazettákról leírt memoárt. Ekkor Csao már nem élt. 2005-ben halt meg, 86 éves korában. Idén október 17-én lenne száz éves. A memoárjában Csao hevesen cáfolja, hogy a diákok a szocializmus ellenségei lettek volna, ő maga viszont azzá vált. Arra a meggyőződésre jutott a házi őrizetben, hogy csak a nyugati típusú demokrácia vezethet el a szabadsághoz és a jóléthez. 

A Fidesz vezetői és aktivistái 1989. május 25-én ülősztrájkot tartott a kínai diákok támogatására a kínai nagykövetség előtt, és nyilatkozatot tett közzé „Kínai Barátaink!” címmel. Június 4-én a párt nyilatkozatot tett közzé a pekingi vérfürdőről, június 7-én pedig tüntetést tartott a kínai nagykövetség előtt és memorandumot nyújtott át a kínai nagykövetnek. „Minden józanul gondolkodó ember számár világos, hogy a változásra képtelen kommunista diktatúrák nem riadnak vissza a legesztelenebb terrortól sem, ha hatalmukat veszély fenyegeti. Ez a tény azonban nem jelenti azt, hogy a világ szabadságot és demokráciát tisztelő népei szótlanul tudomásul vegyék az emberi jogok sárba tiprását, békés tüntetők legyilkolását.” Ez áll a Fidesz nyilatkozatában. (Tiszta Lappal. A Fidesz a magyar politikában, 1989–1991. 148–151. o.)

orban_peking.jpeg

Orbán Viktor miniszterelnök és Fidesz-elnök megkoszorúzza a népi hősök emlékművét a Tienanmen téren

1990 márciusában szabadtéri fotókiállítás nyílt a Vörösmarty téren a Tienanmen téri eseményekről. A rendezvény védnöke a Fidesz volt. 1990. június 4-én, a vérengzés első évfordulóján a Fidesz ismét tüntetett a kínai nagykövetség előtt. A tüntetők követelték a bebörtönzöttek szabadon bocsátását. 1991 márciusában a Fidesz tüntetést szervezett a Magyarországra látogató kínai külügyminiszter ellen, és el is érte, hogy elmaradjon a diplomata látogatása az Országgyűlésbe. „Nem lehet semmiféle gazdasági racionalitás, politikai–diplomáciai érdek, nem lehet semmi fontosabb, mint azok a fiatalok, akiket szidások, akiket tankok, akiket páncélautók, akiket gumibotok tiportak össze, vertek agyon. Nem lehet semmi, sem a kínai fogkrém, sem a kínai gazdasági kapcsolatok, fontosabb annál, hogy tudjuk, még ma sem mernek eljönni a kínai diákok velünk együtt emlékezni és emlékeztetni, mert félnek...” (168 Óra, 1991.márciu 12.)

2014-ben Tusványoson Orbán Viktor a méltán sztárolt államok között említette a kommunista Kínát: „ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisak, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország.”

2017 májusában Orbán Viktor a Tienanmen téren a kínai kommunista vezetők társaságában megkoszorúzta a népi, értsd kommunista hősök emlékművét.

Rod Menso

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1015160786