Helsinki Figyelő

168 Óra, Gondolat-jel, Vasárnapi újság és a többiek

Az 1989-as műsortermés a „Rádió”, azaz a közrádió nagy fellángolása volt. A műsorok és készítői napról-napra, adásról-adásra törtek meg sok évtizedes tabukat. Az elfojtások utáni kimondások „kollektív élményt” nyújtottak a rádióhallgató országnak. Az állami média rövid ideig valóban közszolgálatként működött. Friss, érdekes, olykor katartikus volt. Viszont túl fontos volt ahhoz, hogy a politikai szereplők ne próbálják maguk alá gyűrni. 1989-es sorozatunk nyolcadik része a „Rádió aranykoráról”, egyben a médiaháború indulásáról szól.

abc_szajharmonikaegyuttes.jpg

Faltuk a rádióműsorokat. Az ABC szájharmonika együttes felvétel közben. Fotó: Fortepan

Három országos nagy csatorna működött akkoriban, a Kossuth, a Petőfi és 3. műsor, ami 1987-ben felvette a Bartók nevet. A Rádió valódi állami nagyvállalat, pártállami hivatal, egyszerre politikai propaganda-, kulturális és népszórakoztató intézmény volt több ezer dolgozóval, vidéki stúdióhálózattal, hatalmas közönségszolgálattal és például saját óvodával. A rádió készülék az 1980-as évekre mindenütt kéznél volt. Hol volt már akkor a csak egyetlen adás fogására alkalmas Néprádió! A tranzisztoros áttörés évtizedekkel korábban megtörtént, így a bútorméretű csöves rádiók "varázsszemeinek" misztikus derengése is odaveszett, cserébe viszont a készülékek hordozhatók lettek, és mindenütt szóltak a lapos elemekkel felgumizott Szokolok,  a Riga vagy éppen Philips táskarádiók, valamint egyre több magnós rádió. Borbély- vagy asztalosműhelyben, hivatalban, gyárban, istállóban, kocsmában, meccseken, kapálás közben a telken vagy éppen távolsági buszon sem volt előlük menekvés. 

Ezzel együtt a Magyar Rádió hallgatottsága a nyolcvanas évek második felében fokozatosan csökkent. Ahogy erősödött és színesedett a tévé, úgy szorult vissza a rádió. De ez a trend a rendszerváltás időszakában megfordult. Az átlagpolgár naponta 135 percet rádiózott 1985-ben, és majdnem félórával kevesebbet, 109 percet 1988-ban. 1989-ben ez a csökkenés megállt, a hallgatottság egy kicsit emelkedett is 113 percre, aztán 1990 első félévében felugrott 160-ra!

Ezt a fordulatot az is magyarázhatja, hogy hirtelen színesebb, érdekesebb lett a kínálat és szabadabb a hangvétel. Például Nagy Feró, "a nemzet csótánya" egy csapásra műsorvezető lett a Garázs című műsorban. De a hallgatottság növekedését mégiscsak a közéleti tespedés és a közéleti pezsgés közötti különbség magyarázhatja leginkább.

gazember_radiozik.jpg

Waszlavik Gazember László rádió hangszereken játszik. Fotó: Fortepan

A rendszerváltó években a tömegmédiák intézmények élvezték a legnagyobb közbizalmat Magyarországon: „a 100 pontos skálán 1988-ban, 1989-ben, 1990-ben a rádiók és a televíziók 73, 75 és 69 ponttal az első helyen álltak”. (Agárdi Péter: A Magyar Rádió utolsó 15 éve, Médiakutató, 2004 ősz) Ennek aztán 1991-ben, a médiaháború elvadulásával vége lett.

A Magyar Rádiót hosszú időn át vezető Hárs Istvánt 1988-ban lemondatták, mert az állampárt úgy érezte, hogy kicsúszott a kezéből az intézmény. Hajdú Istvánnak kellett volna ott helyreállítania az állampárti rendet, de mire hozzáláthatott volna, már nem olyan idők jártak, és ő igyekezett alkalmazkodni az átmeneti viszonyokhoz. Ez olyan jól sikerült neki, hogy 1996-ban a szocialistákkal együtt az egész „jobboldali” ellenzék megszavazta őt rádióelnöknek, csak a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ képviselője szavazott az állampárti vezető reaktiválása ellen.

A Magyar Rádiónak volt három nagy erejű közéleti műsora 1989-ben a hét végére. Az 1987 óta jelentkező Vasárnapi újság a hét utolsó napján reggel hattól fél kilencig, a Gondolat-jel ugyancsak vasárnap délelőtt 11-től a Déli krónikáig és a 168 óra szombatonként délután négytől fél hatig. Aki ezt a három műsort meghallgatta, szombat délutántól vasárnap délig teljesítette a heti átlagos rádióhallgatási idő közel negyven százalékát.

mester_bolcs.jpg

Bölcs István, a Gondolat-jel és Mester Ákos, a 168 óra főszerkesztői

Az 1988-tól magyarul beszélő Danubius és az 1989 májusában induló Calypso szintén a Magyar Rádióhoz tartozott. A Juventus jelentette az egyetlen külső konkurenciát 1989 tavaszától, de közéleti szempontból az nem számított.

Számítottak viszont még olyan új műsorok a közrádióban, mint az Első kézből és az éjszakai beszélgetős műsor, a Bagoly.

A 168 óra és a Gondolat-jel számára az volt a legkomolyabb konkurencia, amelyet maguknak teremtettek, midőn 1989 májusától a gondolatjelek közé fogott „– 168 Óra –” címmel elindították a hetilapot, amelyben kedden már olvasni lehetett annak a javát, ami a hét végén a rádióban elhangzott.

A nacionalista „jobboldal” radikális fórumaként ismert Vasárnapi újság politikai beszűkülésének folyamata 1989 derekán kezdődött el. A műsor legerőteljesebb interjúiból válogatott kötet, amely 1988 áprilisa és 1989 áprilisa között elhangzott riportokat tartalmaz, még nem tükrözi ezt az irányzatosságot. (Vasárnapi Újság. Új Idő Kft., 1989) Az Előszót a legkevésbé sem népies Hernádi Gyula írta, és a kötet a hodászi cigányok papjával készült interjúval kezdődik.

vasarnapi_ujsag_150_adas_29_kiss_gabor_zoltan_gyori_bela_rapcsanyi_laszlo_es_b_kiraly_gyorgyi_1990_foto_vincze_peter.jpg

A Vasárnapi újság szerkesztősége 1990-ben. Kiss Gábor Zoltán, Győri Béla, Rapcsányi László és Király B. Györgyi

A Vasárnapi újság, miként a korszak valamennyi jelentős műsora a médiában, adásról-adásra tabukat tört.

Fekete Sándor beszélt az 1946-os miskolci pogromról mint kommunista provokációról. Rónai András felidézte, milyen volt az Erdélyből menekült magyarok sorsa a húszas években. A szociáldemokrata Erdődy János az 1956-ban újjáalakult pártjáról és visszavett lapjuk, a Népszava forradalmi számairól mesélt. Gosztonyi Pétertől megtudtuk, hogy azért nem harcolhattak magyar hadifoglyok a nácik ellen, mert a szovjet vezetés megakadályozta a Kossuth-légió megalakítását. Welm Gyula a szovjet hadifogság borzalmaira, a szörnyű éheztetésre, kannibalizmusra, a szifiliszesek lemészárlására emlékeztetett. Horthy István tragikus repülőgépbalesetéről az őt akkor kísérő gép vezetőjét faggatták. A 18 éves korában kivégzett 56-os „gengszter”, Mansfeld Péter történetét a testvére előadásában hallhatták a hallgatók.

A kötet legszebb darabja Király Edit beszélgetése a bencéseknél nevelkedett, többször bebörtönzött és a színészi pályáról is többször lelökdösött Mensáros Lászlóval a pannonhalmi apátságban: „Gúnyosan megjegyzik sokszor, hogy 56-ban hány párt is volt, meg most van vagy 30 egyesület, ahol kimondják, ami a szívükben van, ami a bögyükben van. Ezt nem lehet irányítani. Ha Magyarország ilyen, akkor legyen 31 párt. Csak az ne legyen, hogy egy van. Hogy egy vegye magának a jogot, kitalálni a másik helyett, hogy mit csináljon, hogyan gondolkozzon, hogyan éljen. [...] Nem kell félni attól, hogy széthúzás lesz. Ezt azok mondják, akik a széthúzást szeretnék, és akkor le akarnának csapni: 'Na tessék! Ugye, kellett a nagy szabadság?! Majd mi megmutatjuk!' [...] És mást se hallottam 48 óta – és azért volt szörnyű ez az egész, ami miatt minden kitüntetés és minden híresség mellett nem volt az embernek igazán jó érzés itt lenni –, mint a gyűlöletre való szítás. Valaki mindig ellenség volt, valakit mindig el kellett ítélni. [...] Azokra alapoztak, akikben ezek az indulatok dúltak-fúltak... Értékes emberek ezreit tették tönkre... végezték ki és pusztították el.”

Egy túlbuzgó kommunista kollégája 1956-ban Debrecenben kérte tőle, intézze el, hogy bevegyék a nemzetőrségbe. „Mondtam neki: várj egy kicsit, nem lesz semmi baj, csak ne tolakodj már megint előre. Ez a túlbuzgóság jutott eszembe, hogy most egyszerre túl sok a piros-fehér-zöld zászló. [...] Diákkoromban annyit hallottam; 'milyen magyar ember vagy te, hogy nem szereted a magyar nótát?' Rossz tornász voltam. 'Milyen magyar ember vagy te, hogy te nem tudsz haskelepet csinálni?' Annyiszor hallottam ezt, hogy 'milyen magyar ember vagy', hogy én szorongással lettem magyar ember. [...] Nem azt szeretném már hallani, hogy milyen magyar ember, hanem hogy milyen ember vagy, te magyar? […] a keresztényi Európa valamilyen módon elérte azt, hogy emberek fölül tudtak emelkedni az egyéni indulataikon és sérelmeiken. Úgy látszik, minél keletebbre megyünk, egyre kevésbé sikerül ez.”

calypso_btothlaszlo_foszerk.jpg

B. Tóth László, a Calypso Rádió főszerkesztője

A Vasárnapi újság körüli első komolyabb ellenzéki érdekű botrány Csurka István június 4-i jegyzete körül tört ki. Ebben a „reformkommunizmus” közös platformjára állította a pártállam évtizedek óta hivatalban lévő kádereit a forradalomban részt vevő exkommunistákkal, akik az elmúlt évtizedeket börtönben, emigrációban, ellenzékben töltötték. Így: „A mostani elképzelések szerint Nagy Imre sírjánál az a Méray Tibor fog beszélni – meglehet, a család akaratából, de hát lehet itt valami a család akaratából, s a nemzet ízlése ellen? –, akit emigrációs munkája, könyvei, kiállása kétségtelenül feljogosít a részvételre, annak idején Nagy Imre-körhöz tartozása pedig akár egy mostani kormánykitüntetésre; de Rákosi-korszakbeli múltja, véresszájú hazudozásai a koreai háború idején, az a viszolygás, amely már ötvenhat környékén is övezte pálfordulását, semmiképpen sem arra, hogy a legfontosabb, a nemzet egészéhez szóló beszédet elmondja, és az új korszak könyvének első lapján szerepeljen. Ez súlyos hiteltelenség. Ettől csak megkeseredik a szánk íze. Aztán van még itt más is: a TIB-esek, a Nagy Imre-kör tagjai, miként az köztudott, javarészt reformkommunisták. Olyanok, amilyenek ma is vannak szép számmal. Ezek a régi reformkommunisták most azt mondják a mai reformkommunistáknak, hogy maradjanak távol. Legfeljebb csak mint magánemberek legyenek jelen. Mert ők részesei voltak az elmúlt 33 év törvénytelenségeinek, a régi reformkommunisták meghurcolásainak. Ez igaz. És ők? A régiek? Ők talán kimaradtak a Rákosi-korszakból? Nem voltak főcsahosok előbb? Ők nem estek át a megigazuláson? Mi a különbség? Főleg így, ha Méray Tibor szerepeltetését tekintjük.” (Magyar Nemzet, 1989. június 8.)

Az ellenzéki kerekasztal szétszakadása, a négyigenes népszavazás kiélezte az ellentéteket az ellenzékben, s a Vasárnapi újság egyre inkább az antiliberális, nacionalista erők fóruma lett.

Az Új Tükör 1989. november 19-én tömjénező-öntömjénező interjút közölt Győri Bélával, melyben a Vasárnapi újságnak a Krónika vonalas rovatvezetőjéből lett főszerkesztője elmesélte, milyen „hihetetlen bátorság” kellett ahhoz, hogy a műsorban elmondják, amit elmondtak, s mennyi üldöztetésnek volt ő kitéve, főleg azok részéről, „akiknek a 'nemzet' büdös szó, 'magyarnak' lenni stiches dolog...”. A főszerkesztő elmondja magáról, hogy ő aztán nem fél semmitől, csak a hazudozástól.

kabare_kaposy_miklos_farkashazy_tivadar_sinko_peter_deri_janos.jpg

Készül a Rádiókabaré. Kaposy Miklós, Farkasházy Tivadar, Sinkó Péter és Déri János

A Vasárnapi újság körüli igazán nagy botrányok sorozata éppen akkor kezdődött, amikor 1989 elmúlt és beköszöntött a választási kampány, melynek részeként a közmédia feletti hatalmat visszaszerző, a kampányban az utódpárt frontembereként szereplő Pozsgay Imre a televízió legnézettebb politikai műsorainak vezetőjét, Aczél Endrét lecseréltette egy korábbi televíziós párttitkárra, a Népszava című kommunista lap főszerkesztőjére, Pálfy G. Istvánra. Ekkor mondta el Csurka István azt a hírhedt jegyzetét, amelyet a Népszabadság 1990. január 14-i száma így ismertetett: „– Elmúlt az őszirózsás forradalom, ez már a Kun Bélák időszaka, még akkor is, ha Lenint szidják az új Lenin-fiúk [...] Csurka megítélése szerint a volt apparátus 'úgy vár valami rendkívüli eseményre, mint a németek vártak a csodafegyverre'. Ez a csodafegyver az anarchia, amely 'mintha már ott is volna a kezükben'. 'Terror, katonák, vér és végső összeomlás' fenyegeti — a jegyzet írója szerint — a nemzetet.

A katasztrófahelyzet okaként Csurka a gátlástalan érdekérvényesítést nevezte meg első helyen, ez a 'népnemzeti gerincű magyarokat' rágalmak ezreivel teszi lehetetlenné. 'A megkülönböztetés alapelve a klikkhez, a szektához való tartozás', 'egy törpe kisebbség el tudja fogadtatni az egész társadalommal, hogy minden, ami az ő körén kívülről jön, elvetendő'. Csurka megfogalmazása szerint ez a 'radikálisan liberálisnak mondott irányvonal ugyanazokból a marxista, lukácsista, baloldali gyökerekből táplálkozik, mint a Kádár–Aczél-korszakban'. [...] A magyar sajtó azon munkatársai, akik kifogásolják azt a módot, ahogy leváltották Aczél Endrét, a Televízió Híradójának éléről, az elmúlt évtizedekben 'hazudtak, hazudtak és hazudtak' és 'egy vakkantás erejéig' sem kívánták szolgálni a demokrácia ügyét. 'Ébresztő, magyarság, megint félrevezetnek' – állította Csurka, s csak akkor lesz a társadalomnak szerencséje, ha a 'lényegileg kommunistáktól és bolsevikoktól' elválnak az útjai.”

A Vasárnapi újság főszerkesztője később Csurka István szélsőjobbos pártjának, a MIÉP-nek a szóvivője lett. 

forro_havas.jpg

Forró Tamás, Kövér László és Havas Henrik a Rádió 1989 januári fórumán

1988 áprilisától jelentkezett Havas Henrik és Forró Tamás műsora, az Első kézből. 1989-ben ebben a műsorban is szaporán törögették a tabukat. Az év elején faggatták Gyenes Antalt, a párt Központi Ellenőrző Bizottságának az elnökét, hogy helyes volt-e kizárni 1988 tavaszán négy prominens reformpártit, Bihari Mihályt, Bíró Zoltánt, Király Zoltánt és Lengyel Lászlót a pártból. A kérdezett bizonygatta, hogy helyes volt. Ribánszky Róbert, Kádár volt személyi titkára arról beszélt, milyen aljas puccsal billentették ki a hatalomból Kádárt. Borbély Sándor, a Munkásőrség vezére leszögezte, hogy ha meg akarnák dönteni a rendszert, bár ő nem tudja, kik és miért akarnák, akkor a munkásőrök megvédenék. Megszólaltatták a Szabad Európa Rádió egyik vezetőjét és ifj. Rajk Lászlót is. (Még 1988 decemberébe adták le a Vasárnapi újságban azt a beszélgetést, amelyet Rapcsányi László tizennyolc évvel azelőtt, 1970-ben vett fel Rajk László özvegyével.)

Ifj. Rajk többek között ezt mondta az apjáról: „Ő nem azzal szüntette meg a politikai és fizikai létét, hogy elfogadta ezt a szerepet és végigjátszotta a per alatt. Hanem akkor kezdte elveszíteni azt, amiről híres volt – hogy szép szál, egyenes tartású, egyenes beszédű és kemény ember –, amikor megcsinálta a kékcédulás választást, s amikor belügyminisztersége alatt megtörtént a Magyar Közösség [elleni] és a többi per.” (Reform, 1989. január 27.)

A Reform, a Képes 7, a Tér-Kép és a – 168 Óra – is közölt beszélgetéseket az Első kézből anyagából.

napkozben_modellhaz_1987.jpg

A Napközben élő adása a Modellházból a Felszabadulás tér népének élénk figyelmétől övezve

Ebből a műsorból tudta meg a nagyközönség, hogy nemcsak Csurka, hanem Krassó György is elégedetlen volt Nagy Imréék temetésének lebonyolításával: „A temetés ellentmondásos volt, nem volt igazán őszinte. Már maga az a felgyorsított tempó, ahogyan néhány hónap alatt egy országot, amelyet arra neveltek, hogy ellenforradalom volt, átállítottak egy másik vágányra, már az is kísérteties volt. De az is, hogy létrejött egy olyan bizottság – tagjai között gyerekkori barátaim is vannak –, amelyről, ha a kivégzettek tudnák, hogy ez képviseli őket, akkor forognának a sírjukban. Főleg azért, mert a bizottság teljhatalommal, hatóságként vette kezébe a temetés rendezését, ez az én érzésem szerint elfogadhatatlan. A temetésen – egyáltalán nem méltóan a forradalom szelleméhez – az elitet elválasztották a néptől. Nekem volt belépőm a temetőbe, de nem mentem be, csak azután, amikor már beengedték az egyszerű embereket. És végignéztem, hogy az „elitek” az autóbuszokon eltávoztak. Még azon belül is szétválasztották a hierarchiát T betűs és K betűs buszokra. […] Úgy gondolom, hogy Kelet-Európábán régi etatista államhatalmat középpontba állító hagyományok vannak, és félő, hogy az evolúció, a kommunizmus egy harmadik manipulativ korszakába, tehát az akasztófák sztálinista, a felvilágosult despotizmus kádárista korszaka után egy manipulativ, korrupt, áldemokrácia korszakába vezet el, és ez az, amit nem kívánok.” (Képes 7, 1989. július 1.)

1989 jelentős rádióműsorai közül az 1971-ben indult 168 óra volt a matuzsálem. Mester Ákos felelős szerkesztő az alapítása óta jelen volt a műsorban.

Érdemes mutatóba egy szám tartalomjegyzékét idézni, hogy érzékeltessük, mennyi igen fontos ember, ügy és fölpattanó titok fért bele egyetlen héten a 168 órába, a Gondolat-jelbe, illetve az anyagaikat közlő lapba (a Ribánszky-interjú az Első kézből való):

A 168 óra és a Gondolat-jel című rádiómagazinból
1989. május 16.
POLITIKAI DÖNTÉSNEK TEKINTHETŐ-E KÁDÁR JÁNOS FELMENTÉSE? Igaz-e, hogy drámai hatású volt megjelenése és felszólalása az áprilisi KB-ülésen? Hogyan befolyásolta a volt pártelnök állapotát 1956 átértékelése? Az MSZMP szóvivője, Major László nyilatkozik a 168 órának.
JÖTT EGY DIKTÁTUM ÉS FELBONTOTTÁK A SZERZŐDÉST. A tiltás személyre szóló, hosszú nagy büntetés volt. Petri György költő visszatért az első nyilvánosságba, s tovább szerkeszti most már legálisan a Beszélőt.
A PROFESSZORT 75. SZÜLETÉSNAPJA ELŐTT REHABILITÁLTÁK. Tardy Lajos az igaztalan vádak, megpróbáltatások után is azt mondja: nincs bennem bosszúvágy.
MENNYIRE LEHET SZUVERÉN A KORMÁNYFŐ? Miért kerülnek fontos állami beosztásba az MSZMP apparátusából távozó emberek? Elképzelhető-e, hogy saját pártjának bizonyos erői potenciális áldozatnak tekintették önt már miniszterelnökké történt jelölésekor? Kérdéseinkre a kormányfő, Németh Miklós válaszol.
A HANGULAT FELFORRÓSODOTT, AZ ELÉGEDETLENSÉG EGYRE FOKOZÓDOTT. Ez a hangulat azután kivédhetetlen következményeket is hozott magával. Az első menetben öt politikai bizottsági tag esett ki – idézi fel a tavaly májusi pártértekezletet Ribánszky Róbert.
A KULTÚRÁK NEM VESZNEK ÖSSZE - állítja az új művelődési miniszter a Gondolat-jelnek és a lapunknak adott interjújában. Beszél még arról is, hogy nincs szüksége apparátcsikokra, bürokratákra a minisztériumában.
MIT AKAR A MARXISTA CENTRUM? Viták, nézetkülönbségek, elhatárolódások a hatalom centrumában. Képviselőik arról nyilatkoznak a 168 óra riporterének, hogy nem áll tőlük távol a proletárdiktatúra, sőt egyenesen kívánatosnak is tartanák annak visszaállítását.
ÁLTALAM ISMERT KÁDÁR JÁNOS IGAZMONDÓ EMBER – mondja Maróthy László miniszter abban az interjúban, amelyben többek között szó esik arról is, hogy lemondásra szólította fel saját pártjának reformköre is.
A HOLOCAUST ÉGŐ ÁLDOZATOT JELENT. A magyar Holocaust négyszázezer füstté vált ember – csak Auschwitzból. Rájuk emlékezik Bölcs István, amikor feltesz egy sejtelmes, borzongató kérdést.
NEM SZTÁLINT ÉLTETTÉK, HANEM CIFRÁN KÁROMKODTAK. Barát József egy KGB-tiszt visszatéréséről küldött tudósításának elolvasásakor nagy dolgoknak jöhettünk nyomára.
TESTVÉRSZERVEZETÜNK VOLT A SECURITATE. Arról, hogy ennek tisztjei, esetleg ügynökei Magyarországon tevékenykednek, valóban hallani híreszteléseket – mondja az új belügyminiszter-helyettes, aki először nyilatkozik a sajtónak.
AZ EGYETEMI PROFESSZOROK, AZ AKADÉMIKUSOK EGY RÉSZE ELMENEKÜLT, aki meg itthon maradt, részben kompromittálta magát, vagy kiderült róla, hogy alkalmatlan az új világba való beilleszkedésre. Keresztury Dezső író, irodalomtörténész, a koalíciós idők kultuszminisztere idézi fél a Magyar Tudományos Akadémia ötvenes éveinek légkörét.
NYUGDÍJBA MEGY A VILLANYPÁSZTOR. Csengőfrász Kiskunfélegyházán! Kiraboltak egy rendőrt! Hírek a májusi Rádiókabaréból.
NAGY IMRE MA POLITIKAILAG NAGYON JÓL ÉRZI MAGÁT. Bízzuk az utókorra, hogy mit fog gondolni tevékenységéről – mondja a Párizsban élő Kende Péter a Gondolat-jelnek adott interjújában.
KÁDERLAP 1952-ből: 'Párthoz, Szovjetunióhoz való viszonyát jónak láttuk. Attól eltekintve, hogy kispolgári magatartású.' Idézet egy olvasónk hozzánk küldött 'történelmi' dokumentumából.
ÉREZTEM, HOGY A HALÁLOS ÍTÉLET ÁRNYÉKÁBAN VAGYOK. Bibó István emlékezéseiből idézünk mellbevágó részleteket a Gondolat-jel összeállításában.
ÁLLÁSUKBÓL ELBOCSÁTOTTÁK ŐKET, TELEFONJAIKAT LEHALLGATTÁK, rendőrségi besúgóktól kellett tartaniuk, végül a zaklatások következményeként elhagyták az országot. Hogyan zajlott le a politikai boszorkányüldözés a 70-es évek elején, s miként történik a rehabilitáló kísérlet 1989-ben. Heller Ágnes és Fehér Ferenc.

Szabadulása után harminc órával készített interjút a 168 óra Vacláv Havellel, aki szörnyen fáradt volt, mert amióta kiengedték, még nem aludt, barátok százai látogatták meg Alexander Dubčekkel az élükön; nyugati újságírók tömegei nyaggatták, és ő mindegyiknek név szerint elsorolta, kik vannak még bent, kiknek a szabadulásáért kell harcolni. Állítólag Kelet-Európából a 168 óra kért tőle interjút először. 1989 optimizmusa sugározta be a beszélgetést:

„Mintha egy új légkör lenne születőben, a közép-európai együvé tartozás új légköre. Mintha felszakadoznának azok a gátak, amelyek évtizedeken keresztül elválasztottak bennünket egymástól. Hiszen nagyon is jól emlékszünk arra, hogy amikor az egyik országban reformfolyamat indult meg, akkor az az átalakulás csakis abban az egy országban zajlott, és a többi ország közönyösen szemlélte azt. Mindebben mintha áttörés zajlana le manapság, mintha valóban átszakadnának ezek a mesterséges gátak. Egy újfajta szolidaritás megnyilvánulásai ezek, amelyek átlépik a szovjet blokk egyes országainak a határait. […] húsz év után először került sor arra, hogy tudósok, művészek – akik a nyilvánosság első vonalában dolgozhatnak – alulról kezdeményezett petíciót írjanak, amely nemcsak az ellen emeli fel a szavát, hogy engem bebörtönöztek, hanem a rendőrség januári fellépése ellen is. Ez pár hónappal ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna; vagyis az, hogy ezek a hivatalos vagy engedélyezett művészek olyasvalaki mellett álljanak ki aláírásukkal, aki ellenzékinek számít. Ebben a majd húsz évig teljesen demoralizált, atomizálódott társadalomban kezd felgyülemleni az erkölcsi tisztaság iránti igény. Ez az erő csöndben halmozódott fel, és egyszerre mintha most talált volna alkalmat arra, hogy felszínre törjön.” (168 Óra, 1989. május 23.)

A 168 óra és a Gondolat-jel a többi műsortól eltérően nagyon sok külföldi interjút hozott. Susan Sontag, Adam Michnik, Ernest Mandel (a legismertebb trockisták egyike), Friedrich Dürrenmatt, Josip Brodsky, Danilo Kiš szólalt meg ezekben a műsorokban egyetlen hétvégén, és még a jeruzsálemi Jad Vasemből is tudósítottak valamint Claude Lanzmann Shoah filmjének bemutatójáról is beszámoltak. (1989. június 27.) 

Az év utolsó adásában (és lapszámában) Bodor Pállal beszélgettek a már megdöntött és meggyilkolt Nicolae Ceaușescuról:

„Köztudott volt Romániában, hogy azokat az úttörőket, akik nemzeti ünnepeken, nagygyűléseken köszöntötték, megpuszilták őt – ugye ismerjük a régi képet Sztálinról –, azokat egy héttel az ünnepélyes jelenet előtt egészségügyi karanténba vitték, s egy héten át ellenőrizték, vizsgálták őket, nehogy az istenért valamilyen bacilus, valamilyen vírus települjön át tőlük a „Nagy Vezérre”. Tudunk például arról, hogy egy híres üdülőhelyről, amelynek kiváló gyógyvize van, naponta különgépkocsi hozta a Ceaușescu-házba az ásványvizet, mert mindig a legfrissebb víz az igazán erős hatású, tehát a tegnapi vizet ő már nem itta meg, mindig az aznapi forrásvizet tálalták neki. Tudunk arról, hogy - elnézést ezért a triviális apróságért, szörnyű, hogy ilyen történelmi pillanatokban vécéügyek is idekerülhetnek a nyilvánosság elé - a palotájában, a rezidenciájában egy különleges kis készülék működött a vécébe beépítve, amely naponta székletmintát vett, analízis céljából. Naponta ily módon vizelet- és székletvizsgálat történt. Azt hiszem, hogy a világon nem volt még olyan császár, olyan király, olyan zsarnok, akire ilyen hallatlan erőkkel, s nemcsak biztonsági erőkkel, hanem orvosi erőkkel, laboratóriumokkal, tudománnyal vigyáztak volna, mint őrá.” (168 Óra, 1989. december 29.) 

Rod Menso

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7514991548