Helsinki Figyelő

Napzárta, cipzárta, korzárta

„Harmincéves története során először felügyelet és irányítás nélkül maradt a Magyar Televízió. (Ez az állapot állami tévék esetében ismeretlen Keleten és Nyugaton egyaránt.) A teljesen elbizonytalanodott elnök igyekezett kedvére tenni mindenkinek.” (Horvát János: Televízió 90. Jel-Kép, 1990/1.) Ebben a diktatórikus és a demokratikus rendszer közötti „ismeretlen állapotban” kezdődött az 1989-es év. A csodák évéről szóló sorozatunk hetedik része a Magyar Televízióról és a magyar televíziózás különös, páratlan időszakát eleveníti fel. Végleg vége az adásszünetnek!

szabadmagyartv_kiss-kuntlerarpad.jpg

Kiss-Kuntler Árpád fotója

Ennek a kezdetnek a fenti idézett Horvát János volt az egyik legfőbb ágense. Az ő igazgatásával szerveződött meg rohammunkában és vált önálló adássá 1989. január elsején a Magyar Televízió második csatornája, az akkori TV2, amelynek a mostanihoz semmi köze. Ekkor került először valódi választási lehetőség elé a tévénéző. A lehetőséget sokan kényszernek élték meg és panaszkodtak is miatta.

Ekkor szűnt meg a hétfői adásszünet is, és ezzel a Magyar Televízió heti adásideje 103 óráról 129 órára nőtt. A TV1 naponta átlagosan 10–11 órán, a TV2 8 órán át sugárzott műsort. Az emberek átlagosan napi két és fél órát, hetente 17–18 órát, a teljes műsoridő 14–15 százalékát töltötték a (sok családnál még fekete-fehér) képernyő előtt. (Műholdas adóvevővel akkor még nagyon kevesen rendelkeztek.) Ma egy átlagos magyar állampolgár közel öt órát tévézik naponta, de a sokcsatornás, sokórás választéknak néhány tizedszázalékát látja csupán.

Az új műsorrend legnagyobb feltűnést keltő eleme a Napzárta volt. („Általában a Napzártát szokták emlegetni vívmányként. Pedig az, hogy egy televízió műsorában legyen késő esti, 'open end' műsor, amelyről nem határozzuk meg, hány percig tart, és nem írjuk ki, mi a témája: televíziós szakmai minimum. Régen és nagyon sokszor meg akartuk már csinálni – most sikerült.” Horvát János nyilatkozata. Világ, 1989. július 6.)

napzarta_ludas_julius_19.jpg

Korabeli karikatúra a Ludas Matyiból

A Napzártát (amelyet a főcíme után a népnyelv Cipzárnak, illetve Cipzártának keresztelt) eredetileg nem kifejezetten politikai, pláne nem nagypolitikai műsornak szánták. Az első adásokban Attila napon Dobos Attila és Pataki Attila könnyűzenei sztárokat köszöntötték benne, aztán foglalkoztak a Postával, az Országos Rendező Iroda botrányos ügyeivel, a szex ABC-vel és az AIDS-szel (akkor látott a magyar tévénéző először meleg aktivistát a képernyőn). „Január első hétfőjén még abban a hitben éltünk, hogy hét Napzárta közül legalább három a vidámságé, a szórakozásé lesz. Nem így történt, a késői sáv politizálódott...” (Horvát János nyilatkozata. Magyar Sajtó, 1989. április 10.)

horvat-janos1-fortepan.jpg

Endrei Judit és Horvát János

A fordulat nagyjából akkor következett be, amikor Pozsgay Imrének az 1956-os eseményeket átminősítő nyilatkozata után február 5-én a Nagy Imre-per áldozatainak, Losonczi Gézának és Maléter Pálnak az özvegyei és a vádlott-társ, Vásárhelyi Miklós jelent meg a Napzártában. Ettől kezdve a műsor, melynek tematikáját többnyire a nap eseményei határozták meg, s melyet (a kései, fél tizenegy és éjfél közötti kezdés ellenére) 200–500 ezer ember nézett, a rendszerváltás vitafolyamatának legnagyobb hatású fórumává vált.

Sorra jelentek meg a Napzártában a nyilvánosságból addig kizárt témák, emberek, szervezetek, érvek és nézetek. Az újdonság varázsa szinte folyamatossá vált.

napzarta_ludas_majus_17.jpg

Január 20-án 72 perces összefoglalót adott a Politikai Főiskolán aznap lefolytatott több órás MSZMP–MDF-vitáról. Szerdahelyi István, a Kritika szerkesztője az Esti Hírlap január 25-i számában panaszkodott, hogy az ő hozzászólása nem került bele az összeállításba. Többek között ezzel szeretett volna bekerülni: „Az MSZMP nem a pártvezetéssel, hanem 800 000 párttaggal azonos. E párttagság pedig történelmileg nem megbukott, hanem győzött. Ő vitte diadalra – s egyedüli szervezett politikai erő lévén, egyedül ő vihette diadalra – azt a gondolatot, hogy a radikális politikai reformok halaszthatatlanok.” (Esti Hírlap, január 25.)

Február elsején megszólalt a Napzártában a Rákosi-korszak utolsó miniszterelnöke, az ellenzéki szociológussá érett, kiátkozott és a nyilvánosságból kizárt Hegedűs András. Horvát János és Wisinger István készített vele tabuk sorát megtörő interjút. Wisinger visszaemlékszik rá, hogy amikor a műsor után kiléptek a Televízió épületéből, Horvát hozzá fordult és azt mondta: „István, nekünk most mindent szabad!”

Habsburg Ottó már Magyarországra érkezése napján, február 28-án szerepelt a műsorban.

„Minden bizonnyal történeti pillanatnak lehettünk szem- és fültanúi szombat este [március 4-én] a TV2 Napzárta című műsorában. Mert arra még az egyre inkább szárnyra kapó nagy magyar glasznoszty keretében sem akadt példa, hogy élő, hús-vér embernek ország-világ előtt a fejére olvasták volna, hogy márpedig ő tönkretette ezt, tönkretette azt. Legalábbis olyan esetben nem, ha az illető 'országos léptékű' ügyekben működött. Kapolyi László volt iparügyi minisztert szembesítette ezzel a nézettel Dombovári Gábor.” (Jövő Mérnöke, 1989. március 10.)

Varga Csaba a Napzárta első félévét elemző tanulmányában azt írja: „a Magyar Közvéleménykutató Intézet adatai szerint az értelmiség a legnagyobb számban a március 15-i Napzártát követte figyelemmel. Nem alaptalanul, hiszen ez volt a Tv 2 talán legsikeresebb Napzártája. A napi eseményekről készített összefoglaló, a stúdióbeszélgetés, az SZDSZ, az MDF és a Budapesti Pártbizottság képviselőinek bevonásával, illetve a Tizenkét pont beolvasásával az egyik legpolitikusabb és egyben a legszínvonalasabb Napzártát eredményezte.” (Jel-Kép, 1989/4.)

Március 20-án a Budai Vigadóban emlékezett a Petőfi Körre többek között Hegedűs B. András, Vásárhelyi Miklós és Litván György. Aznap este a Napzártában a megemlékezés az országos nyilvánosság elé került. Litván György leszögezte: „A régi szervezők a kört újjáalakítani – 33 év után – nem kívánják, de azt tartják: szükséges, hogy vitáinak, küzdelmeinek szelleme szétáradjon a mai politikai szervezetekben, elsősorban a Fideszben.” (Népszabadság, március 20.)

Márciusban mutatták be a tévéműsorban azt a még januárban készült filmet, amelyben a szamizdatról beszélt Mester Ákos irányításával két szamizdatos, Kőszeg Ferenc és Nagy Jenő mellett Csikós József belügyes pártkáder, akit átmenetileg átdobtak a pártközpontba, hogy a pártot képviselhesse a Nemzeti Kerekasztal média albizottságában. A beszélgetést teljes egészében közölte a Magyar Sajtó (1989. április 24.) Ebből idézünk:

„Csikós József: – Hadd csatlakozzak ehhez ezzel a voltaire-i gondolattal, amit most szó szerint nem idézek, de amit magam vallok személy szerint, és úgy tudom, nemcsak én, sokan vagyunk szerencsére, akik ezt valljuk; valahogy úgy szól, hogy egyetlen szavával sem értek egyet, de mindhalálig védem a jogát ahhoz, hogy elmondhassa. Nagy Jenő: – Ezt komolyan így hiszi? Cs. J.: – Ezt a legkomolyabban így hiszem. N. J.: – Ennek volt valami köze – nem akarom megsérteni – az elmúlt tíz évben kifejtett tevékenységéhez? Valóban ennek szellemében töltötte éveit? Cs. J.: – Én valóban ennek a szellemében, hát amennyiben én önmagamat objektíven meg tudom ítélni. A szándékaim, a törekvéseim, a cselekedeteim, még akkor is, ha az adott apparátusban dolgozva végeztem a munkámat, ezeket a célokat, ezt a gondolatot követtem. Az más dolog, amit Ön említ, és mondjuk az emberi szolidaritás érzése bennem éppen úgy megnyilvánult akkor, amikor hallottam az Önök zaklatásáról. Megértettem azt a tevékenységet, amit Önök felvállaltak, megértettem azt a dacot, talán ahogy Ön említette: egy kicsit romantikus, elkeseredett elhatározottságot, életre-halálra elszántságot. Nálam nagyobb politikai tényezők hasonlóképpen gondolkodtak, cselekedtek, mert ha nem így lett volna, nem jutottunk volna el odáig, ameddig ma eljutottunk. [...] Kőszeg Ferenc: – Sajnos a párt állásfoglalásaiban tulajdonképpen elég régen megnyilvánul valami olyan törekvés, hogy mindent, amit utóbb nem akarnak vállalni, vagy rossznak bélyegeznek, azt valahogy a természeti erők működésére vezessék vissza. Mintha a jelenlegi magyarországi helyzet – tehát ez a gazdasági csődhöz közelálló helyzet – valamilyen sorstragédiának volna a következménye.”

Április elején a Mindszenty-perről beszélgetett a Napzártában Várszegi Asztrik esztergomi segédpüspök (hamarost pannonhalmi főapát), Mészáros István egyetemi docens, neveléstörténész és Stoffán György, később a jobbszélen tevékenykedő író Ipper Pállal. Bernáth László (aki 1957 óta szolgálta, ekkor éppen főszerkesztő-helyettesként a Budapesti Pártbizottság lapját, s aki egyébként maga is járt meghívottként a Napzártában) azt nehezményezte az Esti Hírlapban, hogy senki nem képviselte a „másik oldalt”, pedig „azért vannak ebben az országban néhány millióan, akik még emlékeznek arra, hogy mit jelentett Mindszenty személye, politikája 1946–47–48-ban ebben az országban.” (Esti Hírlap, 1989. április 6.)

Kubinyi Ferencet viszont az háborította fel, hogy „a beszélgetés vezetője az az Ipper Pál, aki közölte, hogy a Mindszenty-per idejében már nagyfiú volt és emlékszik az eseményekre. Azt viszont elfelejtette közölni a televíziós személyiség..., hogy e nagyfiú korban az Államvédelmi Hatóság tisztje volt. Nem tudom, hogy a kiérdemesült ÁVH-hadastyánt ki engedi a kamera elé, főleg a Mindszenty-üggyel kapcsolatosan ki járatja le a 'nemzet intézményében' a kormány megoldást célzó intézkedéseit.” (Kapu, 1989. május.) Ipper valóban az ÁVH nyomozó századosa volt a Mindszenty-per idején, és éppen egyházi vonalon dolgozott, papokat szervezett be. De legalább az Új Ember elégedett volt a műsorral.

Május 19-én megalakult a Magyar Helsinki Bizottság. Ebből az alkalomból Kőszeg Ferenc és Kodolányi Gyula látogatott el a Napzártába. Kőszeg annak érzékeltetésére, hogy az intézmények a régi módon élnek, és a régi felfogás uralkodik bennük sok tekintetben”, felolvassta a zárt terjesztésű Belügyi Szemle márciusi számából a következőket: Az imperialisták „a szocialista társadalmi rendszerrel politikailag szembekerült és ellenséges tevékenységre is hajlandó személyekből úgynevezett ellenzéki mozgalmat akarnak kialakítani a szocialista országokban, amely hosszú, türelmes munka eredményeképp ütőképes erővé kovácsolható össze a szocialista társadalmi renddel szemben. Éppen ezért egyértelmű beavatkozásnak tekinthető a szocialista országok belügyeibe. […] Tudatosítani lehet és kell a bevetésre kerülő állománnyal, hogy a tömegmegmozdulásokkal szembeni fellépés során kialakulhatnak igen éles helyzetek, melyek szükségessé tehetik az erkölcsi normák átértékelését. Kritikus helyzetben tüzet nyitni egyfajta erkölcsi felelősségvállalás, és bármilyen furcsán is hangzik, bátorság kérdése is.”

Július 30-án az újjáalakulása után máris széteső Magyarországi Szociáldemokrata Párt hadakozó frakcióinak képviselői estek vadul egymásnak a Napzártában.

Augusztus 6-án a Prágai Tavasz egyik kulcsembere, az emigrációban élő Zdeněk Mlynář szólalt meg a műsorban – akkor, amikor Csehszlovákiában szó sem volt rendszerváltásról.

Augusztus 28-án a Next 2000-ről, az MSZMP vagyonátmentési botrányáról szólt a Napzárta. Rádai Eszter a 168 Órában aztán azt kérdezte erről, aki nem volt ott: „– Tudomásom szerint ön nem vállalta, hogy hétfőn a Napzárta műsorában szemtől szemben, nyíltan vitatkozzon az SZDSZ és a Független Jogászfórum képviselőivel a Next 2000 ügyében. Most is csak egy külön beszélgetésre vállalkozott. Mi ennek az oka? Hován Gábor (MSZMP): Úgy érzem, a gazdasági és szakmai kérdések mögött elsősorban politikai szándékok húzódnak meg. Meggyőződésem, hogy ha ezzel a pártvagyont kívánják támadni, akkor nekünk ezt meg kell beszélnünk a párttagsággal. (168 Óra, 1989. augusztus 29.)

Az MSZMP–MSZP októberi kongresszusát is csak ellenzékiek értékelték a Napzártában.

Az év folyamán megfordult még a műsorban Konrád György és Szelényi Iván, Béres József és Kósa Ferenc (a Béresről szóló Kósa-film bemutatása után), Farkas Vladimir egykori kegyetlen főávós és még több százan. Eszmét cseréltek marxisták és teológusok, vitatkoztak a munkahelyi pártbizottságokról, az ipari miniszterhelyettest faggatták arról, hogy mi lesz a magyar bányászattal és a magyar bányászokkal, a műsorban megjelentek a Nemzeti Kerekasztalnál folyó viták témái és résztvevői, beszéltek a munkájukról sztriptíztáncosnők, megbeszélték, milyen feltételekkel lehet majd szex shopokat nyitni, stb., stb.

A Napzárta azt a benyomást keltette, hogy hazánkban már jelen van egy kompetens politikus gárda, mely készen áll arra, hogy kezébe vegye az ország sorsát. Bródy János például így nyilatkozott: Látom, hogy milyen fantasztikus, milyen kész, tehetséges politikus alkatok jelennek meg egymás után például a Napzárta műsorában. Emberek, akik tudnak beszélni, akiknek átfogóak az ismereteik, az elképzeléseik. Egy új típusú vezetőréteget látok – nem feltétlenül az én generációmból , főleg a jogászok közül. (Képes 7, 1989. augusztus 19.)

napzarta_ludas_szeptember_27.jpg

A Napzárta ugyan a második csatorna kiemelkedően legsikeresebb műsora volt, de azért nem tetszett mindenkinek. Folyamatosan rögzítették a televízióhoz érkező nézői telefonüzeneteket, és ezekből idézett Varga Csaba a Jel-Kép 1989/4. számában:

„Nem veszik észre kérem, hogy már az ellenzéknek sokkal nagyobb szerepe van a televízióban, a rádióban és a sajtóban is, nem veszik ezt észre? Se a rádió vezetői, se a sajtó vezetői, se az MSZMP vezetői. Még mit akarnak? [...] Meg állandóan más mindenki ellen beszélnek, csak a hatalom mellett nem, senki már nem beszél. 40 éve itt semmi nem történt, ez nem igaz. „Most csupa ellenség van, csupa nem tudom, és mindenki ellenség, és mindenki bűnös, bűnös, bűnös. Hát ez egy őrület hallgatni, őrület. Ennyit tudok mondani, remélem továbbítják ezeket a dolgokat.” „Borzasztóan szégyellem magamat Horvát János helyett, és a műsorszerkesztés helyett, hogy csak olyan személyeket szólaltatnak meg, akik 1956-ban lőttek ránk, de azokat, akik védték a demokratikus rendszert, és azoknak a fiait, hozzátartozóikat nem szólaltatják meg, ez nem vet a Magyar Televízióra jó fényt.”

A kormánypártiak a szabad választások után sem szerették a műsort. A Napzárta 1993 júniusában szűnt meg, amikor a hamis vádakkal, koncepciós eljárással, alkotmánysértéssel eltávolították a köztelevízió függetlenségét és kiegyensúlyozottságát védő Hankiss Elemért a Magyar Televízió éléről, és az oda vezényelt komisszár, Nahlik Gábor kormánypárti propagandaeszközzé igyekezett visszasilányította a köztévét.

Az állampárt leghatásosabb szószólói a köztévében 1989 folyamán Horváth Ádám 1987 óta futó, kéthetenkénti szappanoperájának, a Szomszédoknak a szereplői voltak. „Szomszédainknak” az volt ekkor a legfőbb politikai üzenetük, hogy a nézőhöz hasonló, normális kisemberek rühellik azt a felfordulást, amelyet az ellenzék okozott, és amellyel fölforgatta a kádári világ nyugalmát.

A november 16-i, a liberális ellenzék által kezdeményezett „négyigenes” népszavazás előtti epizódban az öregek hajnalban találkoznak a lépcsőházban és megbeszélik, hogy ők bizony már nem tudnak sokáig aludni. Lenke néni meghallgatja az ötórási híreket: „Jól felidegesítem magam, és már fel is ébredtem.” Böhm bácsi, a gondos, békebeli házmesterként működő közös képviselő pedig: „Mire elolvasom az újságokat remeg a kezem. Nem tudom, mi lesz velünk, nagyon furcsa egy világ van most.” Lenke néni kontráz: „Hát, az.” Böhm bácsi Sümeghy Oszkár kvietált operaénekessel is elbeszélget: „Népszavazás, földindulás! Mi lesz velünk művész úr?”

A következő adásban, amelyet már az ellenzék számára sikeres népszavazás után sugároztak, azt látjuk, hogy Böhm úr kidobni készül egy stóc újságot, amelyeket hónapok óta félretett, hogy a ház lakói az elnökválasztáshoz tanulmányozni tudják a jelöltek nyilatkozatait. (Nb. jelöltből csak a népszavazás előtt, szinte az utolsó pillanatban lett kettő...) Szomorúan konstatálja: „most, hogy úgy alakult, hogy nem lesz januárban elnökválasztás, már nem kell”. Taki bácsi, a taxis arra inti: „Csak ne siesse el. Hátha megint összegyűjtenek pár szárezer aláírást, hogy mégis legyen népszavazás.” (Nyilván elnökválasztást akartak vele mondatni, de így sikerült.) Az ifjúság képviseletében Vágási Feri is megnyilvánul: „Ez már tényleg nevetséges lenne. A végén havonta járunk népszavazásra meg választásra. Milliókért.” 

NEM ENGEDÜNK A '89-BŐL! Memóriafrissítés és ismeretterjesztés 30 részben. Minden hétre újabb és újabb info-bonbonok várhatók a rendszerváltásról, az összeomló régi és a felépülő új rendszerről. A Magyar Helsinki Bizottság sorozatának első része itt érhető el:

A Fidesz és az emberi jogok – 1989-ben

Orbán-beszéd az újratemetésen és a „nemzeti megbékélés” botránya - 1989-ben 

A nép a kormánnyal is szembeszállt a menekültek védelmében – 1989-ben

Új értelmet nyert, hogy megtanultunk olvasni – könyváradás 1989-ben

Mindent a szamizdatról – a második nyilvánosság 1989-ben

Volt bennük spiritusz – szakkollégisták 1989-ben

1989_nem_engedunk2.png

 

A Nemzeti Kerekasztal tárgyalások médiával foglalkozó albizottságában augusztus 24-én elfogadták a Pártatlan Tájékoztatás alapelveit: „A Magyar Távirati Iroda, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió – mint nemzeti közszolgálati intézmények – biztosítják, hogy pártatlanul ismertetik a magyar politikai élet eseményeit, a társadalmi, politikai, gazdasági folyamatokat. Egyenrangúként kezelik a különböző politikai erőknek, ezek képviselőinek fellépéseit és állásfoglalásait. Azonos feltételek között érvényesítik a pártok és szervezetek válaszadási lehetőségét, egyszersmind érvényre juttatják azt a tájékoztatási és szerkesztési alapelvet, hogy az egyes megnyilatkozások és álláspontok ismertetése tartalmazza eredetüket, hátterüket és egymásra vonatkozásukat. Az intézmények munkatársai munkájukban nem érvényesítik pártpolitikai elkötelezettségüket. A tájékoztatáspolitikáért és a szerkesztésért felelős vezetők fokozott felelősséggel tartoznak az általuk vezetett területen a fenti alapelvek érvényesüléséért.”

Az állampárt ideológiai titkára, Barabás János három nappal később a Napzártában már meg is tagadta beosztottja, az MSZMP KB agitprop. osztályát vezető Csikós József által a pártja nevében elfogadott dokumentumot, mondván: „A nemzet televízióját a kormány irányítja. Ezért a kormány érdekeinek nagy szerepet kell tulajdonítani. A kormány a nemzet kormánya ugyanis, s ha nem a nemzet érdekeit fejezi ki, akkor majd leváltják a választásokon. Amíg viszont nem váltják le, addig a kormány érdekeit, érték-elkötelezettségeit, hangsúlyait nem sértheti a nemzet televíziója. […] A világ legtermészetesebb dolga, hogy ennek a televíziónak ennek a kormánynak a törekvéseit kell elsősorban tükröznie. [...] Vallható és vállalható, hogy amíg az MSZMP kormánya kormányoz, addig ennek a politikai erőnek a televízióban a megjelenése meglehetősen jelentős súlyt kap.”

A kerékasztal-tárgyalásokat megszakították a részleges és a liberális pártok (a Fidesz és az SZDSZ) által el nem fogadott megállapodás után. A sajtótörvény megalkotására nem került sor. A Pártatlan Tájékoztatásra Felügyelő Bizottság sem állt fel.

A liberális pártok ragaszkodtak ahhoz, hogy „az albizottságban kialakult álláspontnak megfelelően korlátozott jogkörű, mindenekelőtt a pártatlan tájékoztatás elveinek érvényesülését ellenőrző, független személyiségekből álló testület felügyelje a közmédiát, ne pedig pártdelegáltakból álló, teljhatalmú kuratórium. Ez a ragaszkodás módot adott Pozsgay Imrének, az MSZMP jogutódjaként létrejött MSZP frontemberének, egyben a média ügyeiben illetékes államminiszternek arra, hogy az MDF-hez és az MSZP-hez közelálló jelöltekből összeállított, a kormányfő által felkért 15 tagú felügyelőbizottság (kuratórium) alá rendelje a rádiót és a televíziót.

A kuratórium felállítása ellen tiltakozott a MUOSZ elnöksége, a Nyilvánosság Klub, a Magyar Rádió 217 műsorkészítő munkatársa és sokan mások. Lemondott Wisinger István, a TV1 műsorigazgatója, követte őt Bereczky Gyula, a Magyar Televízió elnöke, aki szerint a felügyelőbizottság 'kíméletlen pártharcok színterévé tette a szerkesztőségeket, lehetetlenné téve a munkát'. 1990. január 4-én pedig Pozsgay Imre államminiszter lényegében visszavette a teljes ellenőrzést a Magyar Rádió és a Magyar Televízió felett. A kuratóriumot konzultatív testületté fokozta le, megszüntette az elnöki és elnökhelyettesi funkciókat, ezzel megszabadult minden vezetőtől, aki még nem mondott le, és elnökséget nevezett ki a Magyar Televízió élére.” (Révész Sándor: Médiaháború I. Kritika, 2011/5.) (Horvát János azért nem mondott le a kuratórium fölállításakor, mert ő már júniusban távozott a TV2 éléről.)

Így zárult le 1990 elején, ami 1989 elején elkezdődött.

Rod Menso

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6114969214