Helsinki Figyelő

Húsz év alatt több mint 12 millió példányt adtak el belőle Németországban. Külföldön pedig további 1–1,2 milliót. A szerzője igen szép pénzt kaszált vele, különösen úgy, hogy miután 1933-ban hatalomra került, egyetlen peták adót nem fizetett utána. Zavaros, túlírt, a német nyelvet megerőszakoló műről van szó. De nem a stiláris problémák miatt viszolygunk tőle, hanem Adolf Hitlernek és náci pártjának politikai programjától: az eltökélten gyilkos antiszemitizmusától és rasszizmusától, valamint a nemzeti öncélúságnak olyan szélsőséges, túlhajtott céljától, mint a keleti élettér meghódítása, amelynél a szerző más népeket prédának tekint. A förtelmes szerző förtelmes művét érdemes tehát gondosan tanulmányozni. Félni már nem kell tőle.

0718_hitler2.jpg

Kép: Maurizio Cattelan viaszszobra

Adolf Hitler (1889–1945) az elbukott müncheni sörpuccs nyomán került börtönbe. Nem volt túl rossz dolga. Minden kényelemmel berendezhette a landsbergi zárkáját, rá nem vonatkozott az éjszakai villanyoltás, és látogatókat is szabadon fogadhatott. Rajongóját, későbbi személyi titkárát, Rudolf Hesst is itt tartották fogva, akinek fejezetről-fejezetre olvasta fel a készülő művet. (Sven Felix Kellerhoff történész szerint az azonban nem igaz, tehát legenda, hogy Hessnek diktálta volna a könyvet. Maga Hitler pötyögte írógépbe.)

Hitler ekkor már négy éve vezette a pártját, és nagyon elege volt abból, hogy gazdag támogatói adományiból él. Egy sikeres könyv anyagi függetlenséggel kecsegtetett. Egyébként is összegezni akarta nézeteit, ki kívánta dombrítani mártíromságát, meg hát a fogság alatt mi más hasznosat tehetett volna, minthogy ír valamit. A könyvet az NSDAP kiadója, az Eher-Verlag és a pártsajtó már előre beharangozta. Hitler számára rendkívül előnyös szerződést kötött a kiadóval.

A kiadás hosszú hónapokat csúszott, mert némi stiláris igazításra volt szükség. Ilse Pröhlnek, Hess barátnőjének és Josef Stolzing-Cernynek, népi (völkisch) írónak jutott a feladat. A nagy igyekezet ellenére ilyen mondatok maradtak a szövegben: „Itt is csak a sors öklére volt szükség, amely felnyitotta a szememet ezzel a hallatlan népcsalással szemben.” Mivel háromezren már előfizettek a kiadványra – ráadásul a szokásos ár duplájáért –, nem lehetett tovább húzni az időt, a Mein Kampf 1925. július 18-án napvilágot látott tízezer példányban.

Pontosabban a Mein Kampf első kötete, mert a második majd csak két héttel 1926 karácsonya előtt jött ki. Ezt már a kiszabadult Hitler valóban gépírónak diktálta. Ez a kötet tán még nehezebben olvasható, még inkább redundáns, mint az első.

A kétkötetes könyvét tehát Hitler maga írta, a kiadói segítség és munkatársai nem befolyásolták annak tartalmát. Olvasmányai és a korszellem annál inkább. Hitler mindent elkövetett, hogy eltüntesse a nyomokat, kik és mik hatottak gondolkodására. Nem csak valamiféle őseredetiség látszatának fenntartása miatt, hanem azért is, hogy ne lehessen rajta „számon kérni” az olvasottak, a források önkényes értelmezéslét.

Hitler nem volt szisztematikus olvasó, és mint afféle dilettáns kocsmafilozófus mindenből csak azt csipegette ki, amire szüksége volt rögeszméi megtámogatásához. Ezen túl, ha kellett, szándékosan hamisított, és fittyet hányt a logikus érvelés követelményére.

Henry Ford antiszemita brossuráinak, a hamisítvány Cion bölcsinek jegyzőkönyvének vagy Dietrich Eckart manipulatív zsidóellenes írásainak például különösebb említés nélkül is felismerhető hatása volt Hitler szövegére. A szociáldarwinizmus, a fajhigiénia és az élettér rögeszméjét sem az ujjából szopta, hanem akkoriban sokakat, köztük még okos embereket és nem feltétlenül gazembereket is foglalkoztatott mindhárom. De az eredeti kútfőket nem könnyű azonosítani a könyvben.

Kellerhoff szerint Hitlernek már az első fennmaradt politikainak tekinthető megnyilatkozása is (1919. szeptember 16.) a zsidókat ostorozta. És élete utolsó írásában, a politikai végrendeletében is (1945. április 29.) antiszemita epeömlést kapott, lévén a zsidókat és az őket kiszolgálókat tette felelőssé a háborús összeomlásért. Az antiszemitizmus politikájának és világnézetének alfája és ómegája. Ezért aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy a 780 oldalon majdnem 600 zsidóellenes fordulat szerepel. Még az élettérmániájával sem foglalkozik ennyit.

Az eladások nehezen indultak be, éveket késett és csak 1930-ban következett be a Hitlerék remélte nagy áttörés. Az első milliót pedig 1933-ban lépték át, amikor kancellárnak nevezték ki. Utána már ment minden, mint a karikacsapás. Természetesen Hitler „népállama” mesterségesen gerjesztette a keresletet. A házasulók ajándékpéldányt kaptak, elkészült a katonai frontváltozat és a diákverzió is. A külföldi fordítások is egymást követték. Az 1935-ös magyar változattal elégedettek voltak Berlinben. Oroszra pedig maga Zinovjev, az orosz forradalom egyik vezetője fordította le. Terjedt a szenny.

Ahhoz képest, hogy hány ilyen-olyan példány volt Európában és különösen német nyelvterületen, a könyv elég gyorsan eltűnt. A szövetséges erők el is csodálkoztak rajta, milyen kevés Hitler-művel találkoznak. Pedig a magyarázat egyszerű. A könyv könnyen ég, és ez különösen hasznos nagy hidegben, vagy ha a mű birtoklása veszélyt hozhat a birtokosára.

A háború utáni évtizedekben a vélt elérhetetlenség – merthogy könyvtárakban mégiscsak ott volt, antikvár példányok is maradtak még –, az illegalitás borzongató képzete és egyes helyeken (például 2016-ig Németországban) a tiltás éltette tovább e könyv sötét mítoszát. Ma már könnyen hozzáférhető, a neten is szabadon és ingyenesen olvasható ezernyi verzióban, megszületett a német nyelvű kritikai kiadása és van már manga változata is, mégsem történt semmi tragikus. A Mein Kampf nem támasztotta fel Hitlert. Obskúrus, hazug, veszélyes, förtelmes politikák és politikusok azóta is vannak, de ők már nem Hitlertől tanulnak.

Viszont hasznos, hogy a silány és vérgőzös szövege leleplezheti alkotóját és minden teljhatalomra vágyó „Führert”. Ahogy Ernst Piper történész mondja: Ugyan „melyik szöveg volna alkalmasabb a Mein Kampfnál, hogy szemléltesse a nemzetiszocializmus világnézetének brutalitását és embertelenségét?” Ma Európában több meggyőződéses antifasiszta olvasója van a könyvnek, mint náci vagy más széljobbos.

„Az állami autoritás nem lehet öncélú, mivel ebben az esetben a Föld minden zsarnoksága szentesítve lenne, és támadhatatlanná válna. Ha egy népet a kormányhatalom segédletével vezetnek a pusztulásba, akkor a lázadás nem joga, hanem kötelessége.” Meghökkentő, de ez az idézet nem Jeffersontól, hanem Hitlertől való a Mein Kampfból. Igaz, ezt még börtönbe zárt rendszerellenzékiként írta. Hogy mennyire nem gondolta komolyan, mutatja, hogy már „Führerként” 1941-ben elrendelt, Schiller Tell Vilmosát ne játsszák sehol, és az iskolai tananyagból is kerüljön ki. Mindezt azzal indokolta: „Tulajdonképpen nem is hős, hanem egy alattomos orvlövész.”

#emberijogikalendarium #emberijogok2019

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5214957026