Helsinki Figyelő

Ahogyan két dudás sem fér meg egy csárdában, úgy Arturo Toscanini (1867–1957) sem viselte el azt, hogy zenei téren bárki dirigáljon neki, még ha az a valaki Benito Mussolini is, Itália diktátora. Az olasz karmester a fasizmus kérlelhetetlen ellensége lett, mert megsértették mint művészt, és megalázták mint embert. Így csak 15 évvel letiltása után tért vissza hazájába és adott koncertet az imádott–gyűlölt milánói Scalában.

0511_toscanini.jpg

Az emlékezések szerint Toscanini már gyerekként feltűnően makacsnak, maximalistának, szorgalmasnak és kitartónak számított. Ezeket a tulajdonságait karmesterként is kamatoztatta. Sokak szerint e jellemzői mellett a háklis, teátrális természete tette őt a Maestro karmesterek mintapéldányává. Rendszeresen összetűzésbe keveredett a zenekarjaival, a sajtóval és a közönséggel is. Például azért is, mert szakított azzal az olasz gyakorlattal, miszerint „a nagysikerű áriákat meg kell ismételni”. Erre ő nem volt hajlandó. De azt sem engedélyezte, hogy a földszinten ülő nők kalapot viseljenek.

Tehetséges ifjú csellistából igen hamar karmester lett. Ha nem számítjuk brazíliai beugrását (1886), már 20 éves kora után főleg mint dirigens kereste kenyerét különböző itáliai operatársulatoknál. Fiatal éveiben bejárta az egész országot, de Milánó és világhírű operája, a Scala állt hozzá legközelebb. Az idős Verdi támogatásával nevezték ki oda zeneigazgatónak, de 1903-ban botrányos körülmények között hagyta ott a pulpitust. Azért utána is rendszeresen fellépett a Scalában. Évente hosszabbítgatták a szerződését, aztán 1920-ban teljhatalmat kapott.

Toscanini szenvedélyes nacionalista volt, és szorgalmazta országa belépését az I. világháborúba, de azon mélységesen felháborodott, amikor egy jótékonysági koncertjén csak azért fütyülték ki, mert német darabot vezényelt.

A karmester a háború után találkozott Mussolinival, akinek el is fogadta felkérését, hogy legyen ott az 1919-ben még baloldali-nacionalista pártja listáján. Mussoliniék rosszul szerepeltek, és Toscaniniből sem lett képviselő. Mussolini azonban szerette volna később is megnyerni magának az akkor már a „világ legnagyobb karmesterének” tekintett Maestrót. Ez eleinte tán nem is politikai, hanem ízlésbeli különbségek miatt hiúsult meg. Toscanini semmiképpen nem akarta eljátszani a Giovinezza fasiszta indulót, noha ahhoz a Duce és tányérnyalói is ragaszkodtak. Eleinte különféle trükkökkel, később demonstratívan kerülte el a kényszermuzsikálást. Idővel politikailag is ellenszenvessé vált a fasiszta rendszer a minden zsémbessége ellenére eredendően emberbarát, szívesen jótékonykodó és – ma úgy mondanánk – „szociálisa érzékeny”, vagyis jólelkű művésznek.

Egyik ilyen Giovinezza-visszautasítás után 1931-ben a bolognai Teatro Comunale előtt verték véresre a karmestert a feketeingesek. 64 éves volt ekkor. Nemhogy a támadóinak lett volna baja belőle, neki és családjának az útlevelét vonták be a hatóságok. Mussolini „hajlandó lett volna megbocsátani”, de a karmester nem volt hajlandó meghunyászkodni, és előadni a fasiszta indulót, a rezsim kvázi-himnuszát. Ezt különösen azoknak érdemes felidézni, akik valamiféle kedélyes, latinos könnyedségű rendszernek képzelik el a Duce fasizmusát.

De nem csak Mussolininak mondott nemet, hanem Hitleréknek is.1933-ban tiltakozásul a zsidó zenészek üldözése miatt nem dirigált a bayreuthi fesztiválon, pedig a város díszpolgárává választotta. Aztán elment Palesztinába, hogy többször is zsidó zenekarokkal muzsikáljon. 1938-ban a fasiszta sajtó rá is akasztotta a „tiszteletbeli zsidó” nevet.

Toscanini az 1931-es megalázása után nem adott koncertet Olaszországban, de 1938 hosszú időket töltött hazájában, miután újra bevonták útlevelét, és Mussolini bokáztatta, hogy visszakaphassa, nem ment vissza egész a háború végéig.

A Duce szörnyű véget ért. A Comói-tónál menekülő társaival együtt megölték, majd a hulláikat fejjel lefelé kiakasztották egy milánói benzinkútra, és a hullákat a tömeg megcsonkította.

Toscanini milánói visszatérése viszont diadalmenet volt. 1946. május 11-én olasz repertoárt vezényelt, és a meghatott zenészektől egy aranyérmet vett át, „A Maestrónak, aki sohasem volt távol – a zenekara” felirattal. Happy end.

#emberijogikalendarium #emberijogok2019 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2414819344