Helsinki Figyelő

„Lombardia kórházaiban meg lehetett tanulni, fel lehetett mérni, milyen árat kell fizetni azért, amit az emberek büszkén dicsőségnek neveznek” – írta Jean-Henry Dunant (1828–1910) a solferinói csata borzalmainak láttán. A nemes lelkű svájci férfiú egyike azoknak a filantróp üzletembereknek, akik akár teljes vagyonukat és egzisztenciájukat hajlandók feláldozni valamilyen életbevágóan fontos ügyért. Ő a háborút tekintette az emberiség legfontosabb problémájának.

0508_dunant_2.jpg

Gazdag genfi családba született. Világképében központi elemnek számított Kálvin predestinációtana. Életcélja volt, hogy az Istentől kapott képességeivel és lehetőségeivel minél jobban sáfárkodjék, és lehetőség szerint akár az egész emberiség ügyét szolgálja. Radikális volt, de vallási értelemben egyáltalán nem volt elvakult. A katolicizmushoz köthető altruista gyakorlatokat is példaértékűnek tekintette.

A XIX. századi ember a háborúra elsősorban mint lehetőségre tekintett, nem pedig mint erkölcsi botrányra vagy a lehető legrosszabbra, az apokalipszisre. Ebben szerepet kapott az is, hogy a kontinens közvéleménye még nem ismerte fel a militarizmusban és az európai országok hatalmi versengésében rejlő veszélyeket. Dunant a kereszténységtől jutott el a pacifizmushoz. Apokaliptikus vízióiban a militarizmus szerepelt a fő helyen. Történt ez akkor, amikor az egyházak még alaposan kivették részüket a háborús mozgósításban és a háborús célok ideológiai megtámogatásában.

Hősünk szerepet játszott a hírneves YMCA megszervezésében is. A véletlen, üzleti útja sodorta éppen a solferinói csata napján Castiglione della Pievébe 1859. június 24-én. A szárd (olasz), francia, illetve az osztrák csapatoknál az ütközetben 30 ezren haltak meg, és mintegy 40 ezren betegedtek meg fertőzések meg hiányos táplálkozás miatt. A középületek és templomok megteltek haldoklókkal. Dunant-ra az emberi szenvedésen túl a kamilliánus szerzetesek tették a legmélyebb benyomást. Ők hatalmas piros kereszttel ruhájukon még a csatatéren is mentették a sebesülteket, nem számított, melyik sereg katonáiról volt szó. Dunant már ott a harcmezőn megszervezte első önkéntes csapatát, és részt vett a mentésben. Segítői leginkább helyi nők voltak.

A vörös kereszt szimbólumát átvevő nemzetközi – egyúttal sokszorosan civil – szervezete az első években gyorsan fejlődött és terjedt el. De Dunant 1864 után, mikor is sikerült tető alá hoznia a genfi egyezményt a háború sebesültjeinek megkülönböztetés nélküli megsegítéséről, egyre inkább háttérbe került a Nemzetközi Vöröskeresztnél. Ebben szerepet játszott szerénysége, meg az, hogy írásban sokkal hatásosabb volt, mint szóban, de az is, hogy üzletemberként megbukott. A szegénységbe és meg nem értettségbe lassan bele is rokkant, s ha 1895-ben nem készül vele egy nagy hatású lapinterjú, valószínűleg elfeledve hal meg. De készült. És Dunant neve ismét népszerűvé vált, személyes, már-már remetéket idéző példája újra hitelesítette eszméit és mozgalmát. Így voltaképpen értelemszerű volt, hogy a dinamitgyártással dúsgazdaggá lett svéd feltaláló–iparmágnás, Alfred Nobel első békedíját is Dunant kapja 1901-ben.

#emberijogikalendarium #emberijogok2019 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3414795352