Helsinki Figyelő

Az idő tán az egykor volt hősökkel a legigazságtalanabb. Egykedvűen szeleli ki őket az emlékezetből, nincs tekintettel történelmi érdemekre, kevesen akadnak fenn az emlékezés rácsán. Jacek Kuroń (1934–2004) nálunk már biztosan áthullott a rostán. Lengyelországban azért ez másképpen van. Mondhatni, nem csoda, hiszen Kuroń mégiscsak lengyel volt. Sokan ismerték és szerették őt ott; mint mondták, ő volt a „lengyel ellenzék keresztapja”. De jelentősége túlmutatott hazáján, civil teoretikusként és mozgalomszervezőként regionális, sőt rövid időre világpolitikai szerepet játszott.

0429_kuron_1.jpg

„A fanatikus hit gyakran a szélsőségek iránti hajlammal párosul. Jacek viszont olyan ember volt, aki fanatikusan hitt a kompromisszumban és a megértésben. Akkor is ilyen volt, amikor a KOR, azaz a Munkásvédelmi Bizottság tagjaként meghirdette híressé vált jelszavát, midőn a munkások tiltakozó megmozdulásai során a tüntetők helyi kommunista pártbizottságokat gyújtottak fel: »Ne égess fel bizottságokat, inkább alapítsd meg a magadét!«” – írja szép visszaemlékezésében Anna Bikont író, egykori Szolidaritás-aktivista.

Felidézi, midőn 1998-ban, a sokadik veszélyes műtétje után betegágyán Kuroń azt vizionálta, hogy az 1943-as, megszállt Varsóban van, és megpróbálja a megbékélésre rávenni a város SS-parancsnokát, a lengyel Honi Hadsereg parancsnokát és a Zsidó Ellenállók parancsnokát. Mindez sok mindent elmond mai hősünk személyiségéről.

Baloldali zsidó családban született Lembergben. A háborús évek átvészelése után bekapcsolódott az ifjúsági mozgalmakba, és a Pártba is belépett. De már a korai években is másként viselkedett, mint az apparátcsikok. Barátjával, a történész Karol Modzelewskivel független, öntevékeny vitakört alakított. Vele később is együttműködött a fennálló rendszer harcos, trockista és neomarxista bírálatában. Egyik közös művükért 1965-ben Kurońt három évre börtönbe zárták. Valójában itt ismerkedik meg a sokszínű lengyel társadalommal, amelynek nyomán átformálódnak politikai nézetei is. Rövid időre szabadlábra kerül, de az 1968-as diákellenállás szervezőjeként újra elítélik, immáron három és fél évre. Dühöngő elmebetegek közé zárják.

1975-ben népmozgalom indul a lengyel alkotmánymódosítás ellen. A sztrájkoló munkásokat lecsukják, illetve börtönnel fenyegetik. Ekkor alapítja meg Antoni Macierewicz-csel a Munkásvédelmi Bizottságot (KOR). Ez a később legendás szervezet mintát ad a civil jogvédőknek Kelet-Európa szerte. Igaz, efféle jogvédelmi mozgalom sehol másutt, csak itt Lengyelországban ér el sikereket. A Szovjetunióban esélye sincs a civil jogvédelemnek. Míg például Magyarországon leginkább a civil kurázsi hiányzik hozzá.

A KOR még nem érdekvédelmi vagy polgárjogi szervezet, noha munkásokat véd a hatalmi önkénnyel szemben. A következő történelmi lépés a szakszervezet-alapítás. A szovjettípusú rendszerekben a szakszervezetek alapítása és működtetése állami monopóliumnak számít. Független, autonóm munkavállalói érdekvédelmi szervezet indítása felér a fennálló rendszer nyílt, provokatív elutasításával. Ezt tudják a pártvezetők, és tudják Kurońék is. Hiszen egyébként hogyan is volna lehetséges, hogy a „munkások államában” a munkásoknak eltérhetne az érdekük az állami, az állampárt által irányított vállalatokétól? A Tengermelléki Szabad Szakszervezet (WZZ) 1978-as megalakulása önmagában azt üzente a hatalomnak: a létező szocializmusban is „létezik” a munkások kizsákmányolása, az „államkapitalizmusban” is eltér a tulajdonos és a munkavállalók érdeke, és intézményes egyezkedés nélkül nem lehet tartós munkabéke. (A WZZ ötlete nem Kurońtól származott, de az ő meggyőzése és részvétele adott lendületet a tevékenységének.)

Ez a WZZ lesz majd annak a Szolidaritásnak az elődszervezete, amelynek története nélkül nem érthető meg az 1980-as évek lengyel és kelet-európai változásai. A Szolidaritás országos mozgalmának jelentősége még abban áll, hogy hála neki, a szovjet blokk rendszerváltásai a legtöbb helyen legalább az eliteket nem érték készületlenül. Volt kivel tárgyalni. A lengyel példa mindenütt hatott, utólag visszatekintve ekkor kezdődött meg a felkészülés a demokratikus és piacgazdasági (kapitalista) átmenetre. Mint a térség értelmiségének nagyobbik része, Kuroń is leginkább demokratikus változásokat akart (jó ideig demokratikus szocializmust), a piacgazdaságot sokáig elutasította, és csak a rendszerváltás idején „fedezte fel”, hogy aztán csalódottan ejtse is.

Jacek Kuroń politikusi pályája ugyan nem ért véget 1989-ben, kétszer volt munkaügyi miniszter, valamint megszakítás nélkül 2001-ig parlamenti képviselő, de mind ritkább lett körülette a levegő. 1995-ben még az elnökválasztáson is elindult, 10% alatt szavaztak rá. Akkor már „korszerűtlennek” számított. Egy kedves, tisztességes, bátor fickónak, aki 9 évet raboskodott a lengyel szabadságért, és mindenkivel, ha kellett, még Kiszczak belügyminiszterrel is hajlandó volt szóba állni. Pedig ő letartóztatta Kuroń fiát, internáltatta feleségét, de még azt is megakadályozta, hogy halálosan beteg, vak apjával találkozzék. Nem valószínű, hogy megbocsátott neki, de nem gyűlölte őt. „Mindig azt mondtam magamnak: ügyelj arra, hogy ne kezdj gyűlölni, mert a gyűlölet elpusztítja azt, aki gyűlöl.” Ma, a kelet-európai illiberális rendszerek össznépi marakodásban ez is korszerűtlennek számít. Noha ma is nagy szükségünk lenne az ilyen atipikus, bölcs hozzáállásra.

#emberijogikalendarium #emberijogok2019 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1414787498