Helsinki Figyelő

Az eddigi legdrágább és legromlottabb téli olimpián, Szocsiban Putyin februárban még a nyájas sport- és világbékebarát államférfi szerepét játszotta el, hogy aztán február 26-án nekilásson az Ukrajnához tartozó Krím-félsziget elfoglalásának. Mint minden területi agresszióra, erre is volt elég ok és ürügy. A katonai agressziót mindezek tán érthetővé tehetik, de elfogadhatóvá nem. A területszerző háborúval Moszkva súlyosan megsértette azt a nemzetközi eljárásrendet, amely az utóbbi évtizedek európai konfliktusait – a balkáni és kaukázusi háborúkat kivéve – mégiscsak békés mederben tartotta. A Krím elfoglalása a békét és biztonságot garantáló Helsinki Záróokmányt (1975) legalább öt ponton sértette meg.

0312_krim.jpg

Ukrajna nyugati irányú fordulata, az „Euromajdan” megrémítette Moszkvát. A két ország gazdasági, kereskedelmi, etnikai konfliktusainál jóval fontosabbak voltak a katonai, stratégiai bizonytalanságok, amelyek miatt Putyin a háború mellett döntött. Már azt is nehéz volt elfogadni, hogy a balti államok NATO-tagok lettek vagy Grúzia kvázi-tagjelölt. (Utóbbit nem is sikerült, itt is háború indult.) De az ukrán elnök, a Moszkva-barát Janukovics megbuktatása és Ukrajna esetleges NATO-tagsága már végképp sok volt az oroszoknak. Ráadásul mindez úgy, hogy a fekete-tengeri orosz flotta szevasztopoli bázisának szerződése is lejárt volna 2017-ben.

A hazai népszerűségéből egyébként is sokat veszítő Putyin ezt nem akarta megvárni: a szocsi olimpia sikeres megrendezése után és a kijevi káoszt kihasználva február 26-án a Moszkva-barát krími szakadároknak katonai segítséget biztosított. Ezek a fegyveresek ugyan nem orosz egyenruhában harcoltak, de Putyin küldte őket. Nélkülük nem lehetett volna a „függetlenségi népszavazásnak” nevezett cirkuszt sem megrendezni. Március 16-án így a „félsziget népe” 97%-ban a kiválásra és az orosz csatlakozásra szavazott. Két nap múlva aláírták az „egyezséget”, és a Krím az Orosz Föderáció részévé vált.

Ugyan az ENSZ közgyűlése a referendumot érvénytelennek tekintette, de a Biztonsági Tanácsban az orosz vétó megakadályozta, hogy bármi valóban kézzelfogható történjék Moszkvával szemben. Azért a NATO és Oroszország közti párbeszéd ezzel véget ét, a Nyugat gazdasági szankciókat léptetett életbe, amelyek máig érvényben vannak. Viszont továbbra is „furcsa háború” dúl Kelet-Ukrajnában, Moszkva nem enged a Krím megszállásából, Putyint pedig nem közösítették ki.

A sok évszázados törekvések ellenére az országok kapcsolatát máig nem a szerződéses viszonyok és tiszta elvek, hanem a nyers erő uralja. Még ma is az érvényesül, hogy a győzteseknek van igazuk, különösen, ha azok a győztesek kellően nagyok és gátlástalanok. Ilyenkor a nemzetközi közösség többnyire kelletlenül megvonja a vállát, és jöhet a szokásos „reálpolitika”. Amire, persze, szükség is van, mert ugyan ki akarná, hogy egy „helyi konfliktus kiszélesedjék”. Ilyenkor a többi állam többnyire az időben bízhat, hogy így-úgy tán rendeződnek a dolgok. Az időt olykor lehet siettetni, és legalább illő az agresszornak tudtára adni, hogy ez így nem járja. A különféle szankciók és embargók erre alkalmasak lehetnek. A dél-afrikai apartheid esetében például működött, igaz, lassan.

Tegyük világossá, a Kreml a Krímben (és részben Kelet-Ukrajnában) öt alapelvét is megsértette a Helsinki Záróokmánynak (1975). Ezek a következők: a szuverén egyenlőség, a szuverenitásban foglalt jogok tiszteletben tartása; a tartózkodás az erőszakkal való fenyegetéstől vagy az erőszak alkalmazásától; a határok sérthetetlensége; az államok területi épsége; illetve a viták békés rendezése.

Oroszország és Ukrajna öt éve tartó fegyveres konfliktusa miatt legalább másfél millió embernek kellett elmenekülnie otthonából, a háborúnak–polgárháborúnak már mintegy tízezer halálos áldozata lehet. Legtöbbjük civil, köztük a Malaysia Airlines repülőgépének 298 gyanútlan utasa, akiket balszerencséjük tett az esztelen gyilkolás célpontjává.

#emberijogikalendarium #emberijogok2019 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2214682816