Helsinki Figyelő

A „beste karaffia” szitkozódás még évszázadok múltán is életben tartotta az eperjesi mészárlás emlékét. A véres kezű Antonio Caraffáról (1642–1693) Petőfi is hozzáfogott színdarabot írni. A magyar (nemes) gyerekek nemzedékeit ijesztgették a császári tábornokkal. Figurája a kínzásokkal, az önkényeskedéssel és a (nemesi) szabadságjogok semmibevételével forrt össze. Koncepciós perek sorozatában küldött halálba 24 nemest és gazdag polgárt a megszállt Eperjesen. A hagyomány szerint ő meg áldozatainak rémképétől gyötörve halt volna meg, de ez éppúgy nem valószínű, ahogyan később Haynau esetében sem történt így.

0303_caraffa.jpg

A jámbor Mandell Creighton püspök, aki megírta I. Erzsébet angol királynő életrajzát, némi joggal vetette fel, hogy a XVI. századi angol történelemről szóló műveket egyszerűen be kellene tiltani, mivel tanulmányozásuk veszélyezteti az ember halhatatlan lelkét. A vérmocskos XVII. századi magyar históriát is joggal hozzácsaphatta volna a tilalmas olvasmányokhoz. Szerintünk viszont mégiscsak érdemes tanulságként felidézni az akkor történteket. Főleg mivel manapság egyre hangosabbak a halálbüntetés visszaállításának hívei, és egyre többen tartják felesleges luxusnak és a büntető igazságszolgáltatás lerontójának, a bűnözők meg nem érdemelt menedékének a jogállami garanciákat.

A gondok akkoriban ott kezdődtek, hogy a király megpróbálta a gazdag lutheránus felső-magyarországi várost erőszakkal rekatolizálni, de az eperjesiek nem adták be a derekukat. A vallási békétlenség aztán a korszak egyik legnagyobb imposztorához, Thököly Imre táborába sodorta a szabadságaikban megsértett városiakat. Eperjes a kuruc rebellió egyik támasza lett, de Thököly törökök fűtötte kalandorkodása hamar elbukott, I. Lipót seregei pedig kifosztották és megbüntették a várost. Noha korábban általános amnesztiát hirdetett Thököly párthíveinek, a nyeregben lévő hatalom utóbb már példát akart statuálni inkább.

Az ostromlott Munkácsban rekedt Zrínyi Ilona és a városiak állítólagos leveleinek állítólagos megszerzése kellő ürügyet szolgáltatott Eperjes alapos megleckéztetéséhez. A király Caraffát bízta meg az „összeesküvési ügy felgöngyölítésével”, a letartóztatásokat kínvallatások követték, és 332 évvel ezelőtt e napon kezdte meg működését a vésztörvényszék. Maguk az állítólagos Zrínyi-levelek soha nem kerültek elő, a zömükben halálos ítéletek alapját pedig a kínzással kicsikart tanúvallomások és beismerések képezték. A boszorkányperekre emlékeztető véres színjátékokban 24 elítéltet végeztek ki, és több száz embert kínoztak meg. Caraffa „igazságvágyát” az elítéltek vagyona is fűtötte, merthogy a pénzt a tábornok még a császárnál is jobban szerette. A spanyolcsizma használata, a felnégyelés, a karóba húzás vagy a kerékbe törés azért is elborzasztotta a közvéleményt, mert noha ezeket másutt is alkalmazták, de nem tisztes polgárok, pláne nem nemesemberek, hanem közrendű gonosztevőkkel szemben.

A „beste karaffiát” végül maga az a hatalom zárta le, amelyik korábban szabad kezet adott a kegyetlenkedéshez. Az Országgyűlés lemondott az Aranybulla ellenállási záradékáról, így I. Lipótnak már nem elszántságot, hanem bölcsességet kellett mutatnia. A még életben lévő terheltek és rabok amnesztiát kaptak, a véres Caraffát pedig visszahívták. De szó sincs arról, hogy elcsapták volna. Szolgálatait az aranygyapjas rendbe való kinevezéssel és fontos megbízatásokkal honorálták. Kiemelkedő szerepe volt Erdély hódoltatásában, melynek során Brassó városát hasonlóképpen terrorizálta, mint Eperjest. Sikeres katona, de förtelmes ember volt.

#emberijogikalendarium #emberijogok2019

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7714661513