Helsinki Figyelő

A Legenda Aurea három okát is adja, hogy Pálnak a megtérését a keresztények miért ünnepelik inkább, mint más szentekét. Ezek közül az első a legfontosabb Emberi jogi kalendáriumunk számára: „a példa miatt, hogy bármely nagy bűnös legyen is valaki, ne veszítse el reményét a megbocsátásra, látva, hogy amilyen nagy bűnös volt Pál, oly nagy kegyelmet kapott”. Remény, kegyelem, változás (jobbulás) lehetősége. Mi más antropológia tükröződik az emberi jogok eszméiben?

0125_szentpal.jpg

Merthogy Pál (zsidó nevén Saul), ez a farizeus hittudós eleinte meggyőződésesen és szenvedélyesen gyűlölte Krisztus követőit. Mint maga is írja: „vakbuzgó követője voltam atyáim hagyományának”. Közreműködött Szent István vértanú megkövezésében (a megkövezők ruháit őrizte), maga jelentkezett a főpapnál, hogy szívesen ránézne a távol élő keresztények körmére, és megkötözve hozza el őket Jeruzsálembe. Ezért indult Damaszkusz felé, ahol egy vakító nagy fényesség és a megfeszített Krisztus szavai örökre megváltoztatták életét. Megtörtént a Pál-fordulás.

Ő, aki feddhetetlen volt a törvény megtartásában és megtartatásában, a jelenés hatására más igazságnak, más törvénynek rendelte alá magát. A „test szerinti tudás” helyett választott egy másfajta tudást, miszerint nem a zsidó törvények megtartása tesz Isten előtt igazzá, hanem csak Isten üdvözíthet a megfeszített és feltámadott Krisztusban, akinek mai hősünk fenntartás nélkül átadta magát. Így lett Saulusból Paulus.

Hasonló dilemmával találkozunk tehát Pálnál, mint amit az ember alkotta törvények és a magasabb rendű normák konfliktusáról észleltek a természetjog, az emberi jogok korai teoretikusai. Ők már azt mondták, hogyha egy emberi törvény ellentétes a természeti vagy isteni törvénnyel, akkor az nem érvényes, és nem kell betartani. Pál még azt mondja: a zsidók törvényei nem isteni törvények, merthogy egyedül Krisztusban az igazság. Pálnak kétezer éve csoda segített a megvilágosodásban, elvileg nekünk ehhez már nincsen szükségünk nem evilági beavatkozásra. Vagy mi is csak elbizakodottak lennénk, éppen olyanok, mint amilyen Saul volt?

#emberijogikalendarium #emberijogok2019

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2514556400